Tiltakozás az Exspecto magyar nyelvű mentálhigiénés műhelyeinek és a Metamorfózis-drog c. kiállításának megszüntetése ellen!

NYÍLT LEVÉL
Szabadka Város Képiviselő-testülete tanácsnokaihoz
és a szabadkai önkormányzatban hatalmon lévő magyar érdekképviselethez

exspecto5.jpg

Megdöbbenve vettük tudomásul a döntést, miszerint Szabadka Város Képviselő-
testülete egy tollvonással gyakorlatilag eltörölte városunk magyar nyelvű
mentálhigiénés szolgáltatásait.

Alulírottak
azonnali magyarázatot várunk Szabadka Város Képviselő-testületétől a szabadkai
Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány korábban magyar nyelven is elérhető
szolgáltatásainak megszüntetésére, és megoldást az alapítvány magyar nyelvű
tevékenységének és programjainak jövőbeni folytatására vonatkozóan.

Tarthatatlannak és elfogadhatatlannak tartjuk a VKT 2017. novemberi határozatát,
mely szerint az említett intézményben a mindössze három munkahelyből kettőt
megszüntetett, ezáltal pedig működését a továbbiakban gyakorlatilag lehetetlenné
tette. Egyetlen ember ugyanis képtelen ellátni három szakember megfeszített
munkáját, magyar nyelven pedig teljességgel lehetetlen, ugyanis az Exspectonak
magyarul tudó munkatársa nincs a továbbiakban.

Mivel Bunford Tivadar, a VKT elnöke a Napjaink című műsorban ígértetett tett
arra, miszerint szakmunkatársak szerződéses foglalkoztatásával meg fogják oldani
ezt a problémát, ezáltal pedig a korábbi tevékenységek zökkenőmentesen
folytatódhatnak, teljes joggal várjuk az azonnali magyarázatot ennek elmaradására.
Követeljük, hogy a kialakult tarthatatlan helyzetre azonnali megoldást találjanak!
A döntés következményeinek ugyanis a szülőföldjükön élő és maradni szándékozó
magyar emberek isszák meg a levét, ez pedig nyilván nem lehet célja a magyar
érdekképviseletnek.

Teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk ugyanis, hogy a kérdésekre nem adnak választ, hogy a szülők, a fiatalok, a gyermekek, a programokat és a szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeiről nem vesznek tudomást és elhatárolódnak a válaszadástól.

Elvárjuk Szabadka várost vezető tisztségviselőktől, hogy az Exspecto jelenlegi és korábbi szakembereinek mocskolását azonnal hagyják abba. Az Exspecto munkatársai különböző műhelymunkákon és egyéni terápiás foglalkozásokon több, mint egy évtizeden keresztül segítették a város és a régió polgárait, gyermekeket, fiatalokat, szülőket és családokat az egészséges lelki élet kialakításában és megtartásában.

Tisztelettel kérjük a szabadkai önkormányzatban hatalmon lévő magyar
érdekképviselettől, hogy képviselje a magyar emberek érdekeit többek között az
anyanyelvükön elérhető mentálhigiénés szolgáltatások biztosításával.


Szülői összefogás a gyermekeink egészségéért!    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével