Tiltakozás a tanári alkalmassági vizsga folyamata ellen

Ezennel tiltakozásunkat fejezzük ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma utasítása ellen, amely szerint az ELTE osztatlan tanárszakos felvételizőit meghatározott módon alkalmassági vizsgának kell alávetni. A követelt alkalmassági vizsga számos szakmai és jogi problémát vet fel.


  • Legfontosabb szakmai ellenérv, hogy nem létezik olyan rövid szóbeli eljárás, amely megfelelően (valid és reliábilis módon) tudná megállapítani a jelentkező pályaalkalmasságát.

    • Hasonló problémával például az orvosképzés és a pszichológusképzés is szembekerült, ahol szintén nem sikerült szakmailag megalapozott gyors szóbeli eljárást találni.

  • Az eljárás sérti a jelentkezők tanszabadságát. Miért ne tanulhatna pedagógiai tárgyakat az, aki egyébként nem tanári pályán szeretne elhelyezkedni? Hogyan lehetne kötelezni valakit, hogy mit dolgozzon sok évvel később?

  • Az egészségi állapotra vonatkozó kérdés sérti a felvételiző személyiségi jogait. (A jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nincs olyan betegsége, amely akadályozná a felsőoktatási tanulmányainak folytatását, beleértve a közoktatási intézményben a tanulmányai során folytatandó egy éves szakmai gyakorlatát is.)

  • Az eljárás egy már lezárult felvételi eljárás eredményét semmisíti meg. Az első eljárást a Minisztérium szintén az ELTE szakmai érvei figyelmen kívül hagyásával rendelte el.

 

A felvételi vizsgát az ELTE oktatói elvégezték, hogy a Minisztérium által követelt szakszerűtlen és méltánytalan eljárás azonnali korrekciójával ne okozzanak még nagyobb zavart a felvételizők körében. A mások hibáinak ilyen jellegű korrekcióját azonban a továbbiakban nem vállalhatják magukra, illetve egy kikényszerített szakszerűtlen eljárás során született eredményért sem vállalhatnak felelősséget.

 

Elvárjuk mindezek miatt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a továbbiakban csak érdemi szakmai egyeztetések után rendeljen el vagy vezessen be az egyetemek működésével kapcsolatos eljárásokat.