Szolidaritás Demcsák Zsuzsával

Igazságot Demcsák Zsuzsának, igazságot a családon belüli erőszak áldozatainak!

 

2015. január 28-án Demcsák Zsuzsa volt férjét első fokon felmentette a bíróság mind a három ellene emelt vádpontban. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ítéletéből megtudhattuk, hogy a rongálás és lopás vádja azért nem állt meg, mert nem lehetett egyértelműen bizonyítani, hogy a szóban forgó óra és laptop valóban a műsorvezető magánvagyonának részét képezték, márpedig a közös vagyon kárára a házasfél szabadon rongálhat, illetve tulajdoníthatja el azt. Az is kiderült, hogy a vád szerinti súlyos testi sértés kísérlete – bár az igazságügyi orvosszakértői vélemény ezt alátámasztotta – az egyik tanú szerint csak pofon volt, ezért a bíróság könnyű testi sértésnek minősítette. 

Alulírottak, a családon belüli erőszak áldozatai számára szolgáltatást nyújtó civil szervezetek, érintettek, jóérzésű nők és férfiak, ezúton mélységes felháborodásunknak adunk hangot az ítélet kapcsán. Ez újabb felhatalmazást ad a bántalmazóknak, hogy a felelősségre vonás kockázata nélkül továbbra is terrorban tartsák a családtagjaikat, s üzen a kiszolgáltatottaknak, hogy nem számíthatnak állami védelemre a partnerkapcsolati erőszakkal szemben. 

Az ítéletből kiderül, hogy a közös háztartásban található tárgyak megrongálása, illetve eltulajdonítása megtörtént, s az is egyértelmű, hogy fizikai erőszakot is elkövetett a vádlott. Ennek ellenére a férfi diadalittasan, „ártatlanként” távozhatott a bíróságról. Kommentálhatta úgy a történteket, mintha a családon belüli erőszak csak volt felesége kitalációja lenne, sőt még azt is megengedhette magának, hogy diszkréten megfenyegesse exházastársát a gyerekei elperlésével.

Ez az eset sajnos nem kirívó, több ezer, a családon belüli erőszak poklában élt nő és gyerek tapasztalja meg ugyanezt a mai Magyarországon: az igazságszolgáltatás nem szolgáltat igazságot számukra a bántalmazóikkal szemben. 

Mindezek alapján, amellett, hogy együttérzésünkről és szolidaritásunkról biztosítjuk Demcsák Zsuzsát és valamennyi sorstársát, akik igazuk elismeréséért küzdenek különböző hatóságok előtt, egyúttal felszólítjuk a magyar államot, hogy intézkedjen annak érdekében, hogy a családon belüli erőszak ne csak a szavak, hanem az egyedi döntések szintjén is elítélésre kerüljön! Javasoljuk, hogy e célból tegyenek lépéseket a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló 2003-as nemzeti stratégia végrehajtására, különös hangsúlyt fektetve a szakmai protokollok kidolgozására és a bírák szakszerű képzésére.

 

 

Budapest, 2015. január 31.

Petíció aláírása

Az aláírással engedélyezem Patent Egyesület, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Facebook