Szívószálmentes Pécs!

Tudta, hogy egy átlagos szívószál használati ideje körülbelül 20 perc, míg lebomlási ideje 500 év?

A magyarországi vendéglátóhelyek évi 2,5 Föld kerületnyi szívószál hulladékot termelnek. Ebbe nem számoltuk bele a háztartásokban és a fesztiválokon használt darabokat.

Ön, fogyasztóként, le tudna mondani erről a felesleges "élvezeti cikkről"? Mellőzné a jövőben kizárólag azért kedvenc éttermét, mert ezentúl kiáll a környezettudatosság mellett? Van akkora élvezeti faktora egy ilyen “szívásnak”, hogy beáldozzuk érte az óceáni/tengeri állatvilágot, és ezzel kirúgjuk a lábát egy olyan ökoszisztémának, aminek a csúcsán mi, emberek állunk?

ez.jpg

A hazai vizekben is ugyanolyan károkat okoz az élővilágban a vízbe kerülő szívószál!

A kultúra fővárosa, mint sok más egyéb területen, most a környezetvédelem területén, ezzel az igazán csekély, de hatalmas károkat megelőző lépéssel elsőként mutasson példát más városoknak, településeknek!

Hívja fel a figyelmet már az italrendelésnél, hogy NEM KÉR SZÍVÓSZÁLAT!

Önökkel, akik véleményt nyilvánítanak a kérdésben, közösen bízzunk abban, hogy elegen leszünk a jó cél érdekében és többen követik a pécsi példát.

Azok számára is van alternatíva, akik kivételes esetekben nem tudják mellőzni a szívószál használatot:

Többször használatos szívószál például készül fémből, bambuszból és üvegből, de kapható ehető szívószál is, almatörkölyből és más gyümölcsmaradványokból.

 

Nem csak mi gondoljuk így!
 
Az elmúlt években a világ több országában különadót, termékdíjat kezdtek kivetni, például a nejlonzacskókra. Egy tanulmány szerint Nagy-Britanniában a 2015-ben bevezetett adó hatására jelentősen csökkent a tengerpartokon felhalmozódó nejlonzacskók mennyisége. Dominika drasztikusabb lépést tett. Azt ugyan, hogy pontosan milyen termékek forgalmazását tiltják meg 2019. január 1-vel, még nem véglegesítették, de szívószálat, műanyag tányért és evőeszközt, polisztirol poharat és ételtárolót nem lehet többet kapni a karibi országban. A dominikai kormány döntését befolyásolta, hogy még mindig érezhető a 2017-es Maria hurrikán pusztításának hatása. A térségben egyre gyakoribb és erősebb hurrikánok kialakulásához hozzájárul a globális felmelegedés is. Annak egyik oka pedig a környezetszennyezés.
 
 

Kérem írja alá a petíciót és kérje meg családját, barátait, hogy csatlakozzanak hozzánk a jó cél érdekében!
 
 
mdc2cai06u.png
 
Legyen környezettudatos és redukálja le az eldobható nejlonzacskók, evőeszközök, tányérok, pet-palackok használatát is! Használjon helyette vászontáskát, fa vagy fém eszközöket! Mindenre van alternatíva!
 
A Föld egyetlen közös lakóhelyünk! Nem mindegy hova születnek gyermekeink, unokaink!
 
Ne feledje, a kereslet határozza meg a kínálatot!


giant-dead-whale.jpg
 
o_nhiem_moi_truong_va_hau_qua_no.jpg

A jövőjükről gondoskodó, pécsi fiatalok.    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével