Tiltakozunk a Feneketlen-tó közelébe tervezett Buda Gardens ellen!

Mi, Szentimreváros polgárai tiltakozunk a Feneketlen-tó melletti volt ÉMI-területen tervezett Buda Gardens építési beruházás ellen!  

2017 augusztusában értesültünk arról, hogy egy fejlesztőcsoport erőszakosan átalakítaná (350 lakásos lakóparkkal, az ehhez és a tervezett egyéb funkciókhoz szükséges 500 férőhelyes mélygarázzsal) Szentimreváros ezen részét. A környékre jellemző épületeket nagyságrendekkel meghaladó brutális beépítés alapvetően megváltoztatná a kertvárosias, ligetes lakóhelyet, és csökkentené a helyi ingatlanok értékét. A kizárólag a Diószegi útról megközelíthető óriásépületek szűkebb-tágabb környezetében lehetetlenné válna a közlekedés, alapvetően megváltozna a már jelenleg is túlterhelt játszótér környezete és intim világa.  

Mi, e petíció kezdeményezői már több levélben, illetve a Hoffmann Tamás újbudai polgármesterrel folytatott személyes megbeszélésünk során is jeleztük: támogatjuk és segítjük az önkormányzat munkáját, amennyiben a kerület települési értékein alapuló, a környező lakosság érdekeit szolgáló szabályozás születik a Buda Gardens-programmal megcélzott területre. És persze a tágabb környezetre is – hogy elkerüljük a Feneketlen-tó környékének teljes „megfojtását”. Az elfogadható beépítési paraméterekről tájékoztattuk az önkormányzatot – az általunk átadott dokumentumokat ezen a linken bárki megismerheti.  

Kérünk minden szentimrevárosi polgárt, hogy csatlakozzon petíciónkhoz! Célunk a kerület értékeinek megőrzése, és az ezzel ellentétes, túldimenzionált fejlesztések megakadályozása. Minden eszközzel! (Ez a petíció az első eszköz.)    

Csányi Tamás karnagy, Pro Cultura-díjas  

Dr. Entz Géza művészettörténész, a Gellérthegyvédő Egyesület elnöke, volt államtitkár, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal egykori elnöke  

Hegedűs Péter Europa Nostra-, Pro Architecura- és Ybl-díjas építészmérnök  

Makovecz Imréné Szabó Marianne Munkácsy-díjas iparművész, az MMA tagja  

Dr. Nagy Gergely c. egy doc. Forster Gyula-, Kós Károly-díjas építész, az ICOMOS MNB tiszteletbeli elnöke, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetettje  

Sipos Mihály Újbuda díszpolgára, a Muzsikás tagja, Liszt-, Kossuth-, Womex- és Magyar Örökség Díjas