Petíció az emberi jogok tiszteletben tartásáért

Fel szeretném hívni a figyelmet egy emberjogi visszaélésre, amit a romániai hatóságok követnek el, Gregorian Bivolaru jóga oktató ellen, aki az őt Romániában ért sorozatos támadások miatt 2005-ben Svédországban politikai menedékjogot kapott. 

 A román hatóságok továbbra sem hagytak fel Gregorian Bivolaru ellen indított támadásokkal és 2016 elején feltették az Europol “Most Wanted” listájára, hamis és törvénytelen vádakra alapozva. Az Europol körözést alátámasztandó, a román hatóságok által feltüntetett büncselekmények (“gyerekek szexuális kizsákmányolása” és “gyermek pornográfia”) egyikét sem követte el Bivolaru úr, ezen büncselekmények elkövetéséért soha nem ítélték el. Kizárólag ezen hamis vádak miatt tartóztatták le Bivolaru urat Párizsban 2016. február 26-án.  

Svédországi politika menekültként, akinek érvényes svéd útlevele van, a genfi menekültügyi egyezmény alapján szabadságot élvez az Európai Únió bármely tagállamában, kivéve Romániát.  

Romániában Mr. Bivolaru letartóztatását egy hatalmas média botrány előzte meg, azzal a céllal, hogy a közvéleményt ellene úszítsák azzal a nevetséges indokkal, hogy Gregorian Bivolaru állítólag “Európa legveszélyesebb bűnözője”.

A valóság azonban az, hogy Bivolaru urat 2004-ben "fiatalkorú nővel való szexuális kapcsolat" miatt 6 év börtönre ítélték 2004-ben, a vád szerint egy akkor 17 éves lánnyal való szexuális kapcsolat miatt.  Ez az ítélet egy nyilvánvaló koncepciós per része, melyet a Bukaresti Legfelsőbb Bíróság annak ellenére keresztülvitt, hogy  Romániában Gregorian Bivolaru-t két teljesen független bíróság korábban már felmentette ugyanezekért a vádakért.

Ugyanakkor különös jelentőséggel bír az a tény, hogy ez az úgynevezett áldozat folyamatosan azt állította, hogy nem volt szexuális viszonya Gregorian Bivolaru-val. Az állítólagos áldozat benyújtott egy panaszt az Európai Bíróság és Emberi jogok intézményének, amiatt ahogyan visszaéltek vele a romániai hatóságok. Gregorian Bivolaru egyáltalán nem felel meg az Europol Lista követelményének. Az Enfast rendőrök Romániában meghamisították a vádakat Gregorian Bivolaru ellen, annak érdekében, hogy feltehessék az Europol listára, ezáltal súlyosan megsértve az európai  úniós intézményeket és szabályokat az Europol lista használatával kapcsolatosan.    

A legutóbbi bírósági döntés alapján Kolozsváron, Romániában, 2015. februárjában Bivolaru urat felmentették  az ügyészek által megfogalmazott vádpontok alól, különös tekintettel a hatóságok  2004-es erőszakos és jogellenes házkutatásai miatt.   Az elmúlt néhány napban Romániában tanúi lehettünk egy elnyomó akciónak, amely nagyon hasonló brutalitásaiban ahhoz amit a hatóságot 2004-ben követtek el Gregorian Bivolaru és a MISA jógaiskola ellen. Az országos médiák teljes mértékben támogatták ezt a lejárató, gyülöletet szító hatósági kampányt.  

  Az írott sajtónak és a TV adóknak az volt a feladatuk, hogy meggyőzzék a közvéleményt és Bivolaru úr ellen hangolja, ugyanazokkal az eszközökkel, mint a kommunista rendszerben, nem válogatva az eszközökben. Ezekben a napokban is, csakúgy, mint 2004-ben, csak egy romániai újságírónak, Ion Cristoiunak volt bátorsága rámutatni az igazságra, ami bizonyítja azt a tényt is, hogy a média Romániában bizonyos érdekcsoportnak van alárendelve.

Teljesen biztos vagyok abban, hogy az Európai Úniós intézmények, és különösen a Franciaországban levők felfedezik majd azt a visszaélést, amelyet a romániai hatóságok követtek el. Fel kell lépnünk azért, hogy a francia rendőrség azonnal engedje el Gregorian Bivolaru-t, tisztelve nemzetközi egyezmények alapján őt megillető alapvető emberi jogokat.

Meg vagyok győződve arról, hogy az európai bíróságok szankciókat fognak alkalmazni bukaresti hatóságok ellen, amiért visszaéltek az európai úniós intézményekkel és szabályokkal, mint például a vádak meghammisítása az Enfast vagy az Europol felé, amely összeegyeztethetetlen az európai únió tagállamainak normáival.