Védjük meg a Mocsáros-dűlőt!

Hozzászólások

#215

Szükség van a védett növény- és állatfajok élőhelyének megőrzésére.

Margit Gábelics (Budapest, 2021-04-22)

#221

Aláírom, mert:
1. Közelben lakóként tapasztalom, hogy az elsődleges befektetési céloknak rendelnek alá mindent: a több lakással, irodával járó nagyobb forgalmi terhelést az Aranyhegyi út már nem bírja el, hiába szélesítik vagy kötik össze akár egy új aquincumi híddal.
2. Már a Forrest Hill lakópark is csak öncélú befektetés volt: annak a 100 lakásnak a 200+ autója a reggeli csúcsban merre menjen, a Békásmegyer felől érkező több száz vagy ezer autó mellett? Az is rázúdul a Pusztakúti útra. A 160-as busz így is sokszor késik 180 (!) percet, a BKV alkalmazás szerint is!
3. Ez az utolsó értelmezhető méretű zöldfelület a 3. kerületben, márpedig: ha beépítik a szélét (távfűtő csövek melletti terület), akkor később be fogják építeni a közepét is! Lehet ezt cáfolni, de az, hogy a korábbi vezetés tiltását most feloldják azt mutatja, hogy minden ígéret megszeghető, és ha megtérül, akkor meg is fogják szegni. Mi itt maradunk, a városvezetés pedig előbb-utóbb menni fog, és élhetetlen környezet marad utána.

Tamás Selmeci (Budapest , 2021-04-25)

#232

igen aláírom, hogy megmaradjon a kerületünk szépsége! a Mocsáros-dülő

Jutka Vágó (Budapest, 2021-05-07)

#238

Aláírom,mert számomra fontos a környezet védelme, még a baloldallal szemben is.

László Czirják (Budapest, 2021-05-11)

#251

Azt hazudták hogy megvédenek 650 ezer négyzetmétert a terepjárós akárkiktől.
Eszerint 268 ezer négyzetmétert meghagynának maguknak védelem nélkül.
Ki kivel harcol a védelem ügyében?
Szabó Timea Karácsonnyal?

Tibor Szabó (Budapest, 2021-05-18)

#261

Aláirom mert fontos a zöld terület , sokat sétálok, bringazok ott. Szemet gyönyörködtető a környező hegyek látványa. Hatalmas fák, bokrok, patakok .

Erzsébet Varju (Budapest, 2021-05-18)

#264

Nem akarok lakóparkot a Mocsárosdűlőre. Maradjon meg úgy a Mocsárosdűlő ahogy van. És Kiss László húzzon a ....... Óbudáról.

Zsolt Schneider (Budapest , 2021-05-18)

#273

Mert érdemes megmenteni az ott élő ritka állat- és növényfajtákat ami jelenleg otthont adnak a számukra. Nem kérjük a 2 600 db lakást és irodát ide Óbudára ! ( 2021.05.18. )

Ákos Jenő Kiss (Budapest, 2021-05-18)

#276

aláírom mert szeretném, ha minél
több zöld terület maradna.

Nagy Endréné (budapest, 2021-05-18)

#279

Tiltakozom a beépítés ellen, ezért aláírom!

Szonja David (Budapest , 2021-05-18)

#282

Itt lakom a VIZIMOLNÁR utcában.

TIBOR LÉHNER (BUDAPEST, 2021-05-18)

#284

Egyetértek

Láng László (Budapest , 2021-05-18)

#288

Aláírom

Zsámbokréty Attila (Budapest, XVII. kerület, 2021-05-18)

#291

Amíg ellátatlan városrész van a kerületben, 100 éven túli lakottsággal, egy új lakosnak se épüljön közmű, út az adóinkból! https://www.youtube.com/watch?v=FSiXXoqY07c

László Siklósi (Üröm,Bécsi út, 2021-05-18)

#296

Mert itt lakunk.

László Pataki (Budapest, 2021-05-18)

#303

Itt nőttem föl a Mocsáros közelébe, ma is itt élek. Gyerekeimmel kirándulunk oda, fontos hogy megmaradjon zölden. Had legelésszenek ott továbbra is az állatok! Inkább kellene pár fát telepíteni még.

Mária Anna Takács (Budapest , 2021-05-18)

#308

Aláírom, mert itt lakom és érintett vagyok.

Elza Havadi (Budapest, 2021-05-19)

#318

Aláírom mert fontosak a zöld területek mindenki számára.

Gabriella Lucia Lovas (Budapest, 2021-05-19)

#322

Aláírom mert nem akarom hogy lakópark legyen itt

István Igaz (Budapest, 2021-05-19)

#325

Moslék politikusok mindent eladnak, de nem hagyhatjuk!

Gyula Levente Göde (Budapest, 2021-05-19)

#326

Aláírom mert rengeteg állat élőhelye!

Roland Elek (Budapest , 2021-05-19)

#338

Aláírom, mert egyetértek a törekvéssel

Zsolt Zoltán Pintér (Budapest, 2021-05-19)

#355

KALTENEKKER LÁSZLÓNÉ

Lászlóné Kaltenekker (Budapest , 2021-05-19)

#359

Ebben az esetben minden a természetes hely megtartása mellett szól!!!!

Ilona tg Szamosvölgyi (Budapest, 2021-05-19)

#361

Aláírtam mert Ürömiként nekem sem mindegy mi történik a szomszédban!

Csaba Prókai (Üröm, 2021-05-19)

#367

Dugó, környezet károsításával..

Zita Gedeon (Budapest, 2021-05-20)

#371

Aláirom,mert egyedi a terület,vétek beépíteni!

Juhász Juhász (Szigetszentmiklós, 2021-05-20)

#373

Szeretnék a természetes zöldövezetben maradni.

Kinga Vsanády (Budapest, 2021-05-20)

#377

Aláírom mert itt élünk a csaladommal mellette, és nagyon fontos, hogy ne legyen beepitve, hanem tovabbra is zöld, természetvédelmi terulet maradjon.Raadasul a Rozália utcán hatalmas már most is az autós forgalom. Többet már nem bir el, és az aquincumi HÉV átkelo sem!

Moni Kovacs- Kilvady (Budapest , 2021-05-20)

#378

Megnéztem az Avatar című filmet. Ezek után nem volt kétség.

István Kolczonay (Budapest, 2021-05-20)

#381

Kikilaji László

Kikilaji László (BUDAPEST, 2021-05-20)

#382

Sályik András

András Sályik (Budapest, 2021-05-20)

#393

Bús Balázzsal egyetértek

Veronika Botos (Budapest, 2021-05-20)

#395

Szerintem sem kellene beépíteni.

Ferenc Simon (Budapest, 2021-05-20)

#400

A természetvédelem rendkívül fontos. Gyerekeinkért, unokáinkért.

János Kozmér (Budapest, 2021-05-21)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...