Nyelvvizsga mentesség az idén végző egyetemistáknak. (2021)

Hozzászólások

#5213

Ha már azoknak is megadták a diplomát, akik az elmúlt 10 évben kellett volna nyelvvizsgázzanak bármilyen járványhelyzet nélkül, akkor a 2021-es évben, amikor sokkal komolyabb fertőzöttség és mortalitás jellemzi az országot, mint egy évvel ezelőtt, igazságtalan lenne nem alkalmazni a nyelvvizsga alól való mentesítést. (Írom ezt úgy, hogy nem vagyok érintett.)

Krisztián Kiss (Miskolc, 2021-04-09)

#5214

Végzős hallgató vagyok és szeretném, ha idén is hasonló döntés születne a tavalyihoz hasonló nyelvvizsga mentességről, hiszen szinte ugyan az a helyzet állt elő - sajnos -, mint az előző évben.

Adrienn Baloghné Matus (Karcag , 2021-04-09)

#5222

Aláírom, mert idén is ugyanaz a helyzet, mint tavaly, így az engedmények idén is járjanak.

Szabó Gyöngyi (Érsekhalma, 2021-04-09)

#5224

Több sorstársammal együtt reménykedünk abban, hogy a 2020. augusztus végéig megjelölt időkorlát kitolható. A záróvizsgát 2020. decemberében teljesítettem, viszont nem tudom átvenni a diplomámat, és így elhelyezkedni sem tudok gyógypedagógusként a nyelvvizsga hiánya miatt.

Judit Tarnai (Isaszeg, 2021-04-09)

#5225

A tavalyi évben végeztem volna, de egy sikertelen online záróvizsga miatt az idei évre átcsúsztam. Azóta sikeres záróvizsgát tettem még decemberben.
Véleményem szerint úgy lenne igazságos, ha a tavalyi évhez hasonlóan, ahogyan a szóbeli érettségi sem lesz megtartva az idén, a nyelvvizsgával kapcsolatos mentességet is meghosszabbítanák.

Enikő Richter (Budapest , 2021-04-09)

#5228

Azokhoz a diplomákhoz, amikkel Magyarországon kívánnak munkát vállalni - ha a munkavégzéshez nem szükséges a nyelvtudás vagy nyelvvizsga - nem kellene feltételnek lennie a nyelvvizsgának.

Nóra Prokaj-Süvöltős (Szihalom, 2021-04-09)

#5229

Szeretném a nyelvvizsga mentességet a 2020/2021. tanévre vonatkozóan, támogatom a peticíót.

Norbert Bódi (Budapest, 2021-04-09)

#5230

Érintett vagyok.

Kiss-Barta Viktória (Debrecen, 2021-04-09)

#5244

Azért írom alá, mert én is idén végzek de nincs meg a nyelvvizsgám és úgy gondolom hogy mivel továbbra is járvány van ezért nekem és a többi végzős hallgatónak is jár a nyelvvizsgamentesség

Vivien Nagy (Szekszárd , 2021-04-09)

#5245

Aláírom, mert végzős hallgatóként, szeretném én is megkapni a diplomámat nyelvvizsga nélkül, mert a tavalyihoz képest különbözőbb nehézségi fokozatú járványügyi helyzet miatt, nem lenne fair a többi diákkal szemben akik idén végeznek.

Fruzsina Szoboszlai (Novaj, 2021-04-09)

#5256

Mert tavaly is elengedtek holott márciustól volt csak online az iskola

Fombhor Vivien (Zalaegerszeg, 2021-04-10)

#5258

Aláírom mert már egy éve a veszélyhelyzetben tanulok.

Bettina Ágnes Simon (Zalaegerszeg, 2021-04-10)

#5260

a pandémiás helyzetre való tekintettel, az idén is nagy nyomás nehezedik a felsőoktatásban tanulókra. Végzős óvodapedagógus szakos hallagtó vagyok, a gyermekeim a járványhelyzet miatt online oktatásban vesznek részt, az óvodás korú gyermekekm az óvoda bezárások miatt itthon van. Éppen elég velük foglalkozni, tanulni és a záróvizsgára készülni. Online nyelvizsga tanfolyamot pedig már fizikai képtelenség elvégezni ilyen körülmények között .Ezért érzem igazságtalannak, hogy az idén már nem akarják a nyelvvizsga kedvezményt megadni.

Komiáti Zsuzsanna (Dunavarsány, 2021-04-10)

#5261

Aki évekkel korábban megcsinálta a záróvizsgát, de évekig nem fog-lalkozott a nyelvvizsga megszerzésével, méltánytalanul nagy előnyt szerzett azokkal szemben, akik frissen , a pandémia idején záróvizsgáztak. A pandémia jelenleg is fennáll, ugyanugy van szorgalmi es vizsga-időszak. Akinek a munkájához szükséges a nyelvtudás, annak igy is ugy is meg kell tanulni a nyelvet. Akinek nem kell, az nem kerül hátrányba ahhoz képest, aki teljesitmény nélkül jutott a nyelvvizsgához.

Livia Dr.Józsa (Salgótarján, 2021-04-10)

#5267

Aláírom, a vírushelyzet miatt.

RÓBERTNÉ PERCZE (VARSÁNY, 2021-04-10)

#5275

Vírusra való tekintettel,valamint egészségünk megőrzése érdekében nyelvvizsga mentességet támogatom!

Laura Burai (Miskolc, 2021-04-10)

#5282

Lovas Mónika

Lovas Mónika (Dévaványa , 2021-04-10)

#5283

Engem is érint, és mivel nem tudtam normális tanfolyamra menni nagyon örülnék neki ha megkapnánk ezt az engedményt.

Tamás Marics (Dunaujváros , 2021-04-10)

#5284

Aláírom mert a 2020-21. Évben semmi érdemben értelmes tanfolyam nem volt és úgy gondolom az idén végző egyetemistáknak nem volt lehetőségük felkészülni és mivel az érettségiben is van engedmény itt is kellene adni ez a minimum

Mónika Kiss (Dunaújváros, 2021-04-10)

#5292

Alàírom, mert a középiskolás tanulók is mentességben részesülnek.

Mojzer Georgina (2400, 2021-04-11)

#5304

Mert a helyzet, csak romlott, nincs lehetőség a jelenléti nyelvtanulásra és a vizsga letételére! Nem tisztességes a most végzőkkel szemben máshogy eljarni, mivel már egy éve nincs lehetőség jelenléti nyelvtanulásra!

Szabó Tibor (Kaposvár, 2021-04-11)

#5305

Aláírom,mert nekem is csak online nyelvóráim vannak ami nem a legoptimálisabb a vizsgához és nekünk is ugyanaz az elbírálás jár,mint a tavaly végzetteknek,különösen, hogy nekünk hoszabb ez az időszak.

Szilvia Kocsis (Szeged, 2021-04-11)

#5309

Igazságtalannak tartom 2020-ban nem is volt ekkora mértékű járvány mint most.

Zoltán Krisztián Péter (Nyíregyháza, 2021-04-11)

#5318

2021.decembereben végzek, addig 2 lehetőség van már csak... A korabbiakat pedig eltörölték a covid miatt.

Tifani Takács (Debrecen, 2021-04-12)

#5319

Segítsünk a veszélyhelyzetben az egyetemistáknak is!

Orsolya Dorogi (Debrecen, 2021-04-12)

#5330

Mert nem tartom jogszerűnek, hogy a keresztféléveseknek nem járt!

Zsuzsanna Koltai (Pusztaszabolcs, 2021-04-12)

#5341

Aláírom, mert a szociális szférában dolgozom teljes munkaidőben, és most 2021. tavaszán záróvizsgázom emellett.

Horváth Adrienn (Budapest, 2021-04-12)

#5345

Aláírom, mert engem is érint! Nem fer az előző években végzetteknek megadni és nekünk nem!

Szabó Tünde (Dunaújvároa, 2021-04-13)

#5347

Aláírom, mert már egy 25 éve szerzett diplomám kiegészítő képzésén veszek részt. Tanárkent dolgozom, ahol a digitális munkarend rendkívüli plusz feladatokat jelent, nem hiszem, hogy a real tantargyaim tanításában az idegennyelvi ismeret 25 éves tanítási gyakorlatot követően az újabb szakom esetén hiányozni fog. Elmúltam 45 éves, amikor még nehezebben tanulom a tőlem messze álló humán ismereteket.

Éva Hajdué Farkas (Hajdúhadház, 2021-04-13)

#5367

A nyelvvizsgák online lehetősége nem mindenki számára egy valós lehetőség(internet, megfelelően működő laptop/számítógép, kamerák, stb. hiánya), valamint néhány nyelvvizsgafajta megszűnése, -online nyelvvizsga lehetőség nélkül- is okot ad erre (úgy gondolom, ha egy adott nyelvvizsgára készül az ember, és hirtelen megszűnik, nem egyszerű váltani egy másik fajtára kevés idő alatt, mert teljesen másak a feladattípusok)

Hanna Pásztor (Miskolc, 2021-04-13)

#5369

Végzős egyetemista vagyok.

István Bodnár (Tiszakanyár, 2021-04-13)

#5371

Támogatom.

Gyula Tolnai (Nagykőrös, 2021-04-13)

#5375

Mert ebben az évben súlyosabb a jarvanyhelyzet, mint a tavalyi tanévben... Hárman alkotunk egy háztartást, én és két gyermekem. Úgy alakult, hogy mindhárman egyetemisták vagyunk. A homoffice és online egyetem sok eszközt igényel, nekünk 2 laptop áll a rendelkezésünkre. A diák és foallasom melletti projektmunkak értelemszerű megszűnése jelentős jovedelemkiesest eredményez, most mar elég hosszú ideje. Kiadásainat tobbekkozott az idehennyelv órák és nyelvtanfolyamok felfüggesztésevel igyekszunk csökkenteni (ennek ellenére mostanra már kozuzemi tartozasaink is vannak). Szóval indokoltnak, és nem meguszosnak gondolnám, hogy egy hianyteruleten (gyógypedagógia) megszerzésre kerülő második diplomám, a lét határán egy nyelvvizsga papír megszerzésének hiányában ragadjon benn!

Lujza Sikoparija (Miskolc , 2021-04-13)

#5376

Idén államvizsgázom és nem engedhetem meg magamnak a nyelvvizsgára készülés költségeit (online kurzusok, könyvek, tanár, vizsga). A diplomámra viszont szükség van a munkám miatt.

Kliszkiné Mészáros Nikolett (Perkáta, 2021-04-13)

#5386

Szeretném, ha az idei záróvizsgázóknak is megadnák ezt a lehetőséget.

Bujdos Zoltánné (Tengelic, 2021-04-14)

#5398

52 éves vagyok, kiegészítő diplomáért kezdtem a 4 féléves képzésemet, amiből jelenléti csak 1 félév volt (kb.4 hónap képzésben) és ebben az évben 2 hónap volt. Nyelvet ilyen körülmények között sokkal nehezebb tanulni, és méginkább rövid idő alatt középfokú nyelvvizsgát tenni!

Péterné Vera Lakatos (Debrecen, 2021-04-14)

#5399

Szeretném a diplomámat

Bernadett Vattai (Debrecen, 2021-04-14)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...