Kérjük vissza a Székesfehérvár-Budapest közötti buszjáratokat!

Hozzászólások

#6

Valami elképesztő ötlet, hogy a megyeszékhely és a főváros között megszűnjön a normális közlekedés, miközben telített volt az összes buszjárat, emberek sokasága ingázott velük napi szinten, megélhetésből, a munkahelyére! A vonatok NEM KÉPESEK ezt a tömeget, se az útvonal, se a mennyiség, se a minőség tekintetében kiszolgálni, sokunk számára teljesen lehetetlen. Személy szerint az eddigi másfél órás utam 2 és fél órásra duzzad, 3x átszállással és különböző cégek járatainak használatával. Nem vagyok hajlandó elfogadni. Csak és kizárólag amiatt vállaltam munkát Budapesten, (már eddig is kockázatosan az időtényezőnek a családi életre gyakorolt negatív hatása miatt), mert elfogadható volt az 1 óra körüli utazás napi 2x, az útvonal megfelelt. Így, ha a fél várost meg kell kerülnöm és még Pesten is BKVzni, a napom felét utazással fogom tölteni. Vagy többet. Naponta minimum 5 órát. Ezzel rengetegen vagyunk így.
Az autópálya is túltelített, óriási az autós forgalom és a dugó.
Amíg nem adnak elfogadható alternatívát a buszok helyett, egy 21.századi jogállamban elfogadhatatlan ez a komédia. De azután sem lehet kizárólag a vasútra építeni.

Márta Varga (Székesfehérvár , 2020-08-25)

#7

Aláírom, mert busszal járok dolgozni Székesfehérvárról, azért költöztem ide, mert Pestre felérek busszal 50 perc alatt a munkahelyemre.

Petra Kovácsné Molnár (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#8

Elfogadhatatlan, hogy nincs rendszeres buszjárat a két város között.

Emma Millei (Székesfehérvár , 2020-08-25)

#10

Nem értek egyet a mostani buszmenetrenddel! Állítsák vissza a régit!

Kiss Katalin (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#15

Az új menetrend bevezetésével veszélybe került a megélhetésem. Naponta járok fel dolgozni, kormánytisztviselőként dolgozom napi 10-12 órát az egyik minisztériumban. Vidékről: Sárszentmihály-Székesfehérvár-Budapestre 1 busz bérlettel eljutottam a munkahelyemre, de vonattal ez kivitelezhetetlen!! Helyi járatos bérletet a munkáltató(állam) nem téríti, Fehérváron helyi járatos közlekedés nem megoldott, a vasútállomáson, sem a környékén ingyenes parkolási lehetőség nincs, meg maga a parkolás sem megoldott, Az autóbusz-állomástól a vasút 25-30 perc gyalog..Dolgozó embertől naponta oda-vissza még órákat sétálgasson, véleményem szerint nem elvárható,nem beszélve arról, hogy időben ez mennyi plusz órát, energiát jelent naponta. A vonat-késések rendszeresek, a közlekedés nem kiszámítható. A buszok oda-vissza maximálisan ki voltak használva, buszon lehetett pihenni is legalább. Kifogástalanul működött a közlekedés..A buszközlekedésben volt összehangoltság, ami jelenleg nem áll fenn a Volán-MÁV viszonylatában... A Munkáltatók a késéseket nem tolerálják, e helyzet fenntartásával, veszélybe kerül a munkahelyünk, megélhetésünk, még több időt vesznek el a családjainktól. Kérjük visszaállítani az augusztus 20-a előtti menetrendet minden Munkavállaló és Egyetemista Diák nevében!!

Renáta Dr. Németh (Sárszentmihály, 2020-08-25)

#17

Aláírom, mrrt minden nap Budapestre járok dolgozni és tapasztalatom szerint a reggeli és délutáni órákban így is tömve voltak a buszok Budapest felé és vissza. A vasútállomás környékén nincs elég parkoló. A buszpályaudvarról vadútállomásra történő eljutás irreálisan megnöveli az egyébként sem kevés utazási időt és plusz költséget jelent. A vidékről érkezők járatai egyébként is renddzeresen késnek iskolaidőben, ami a pesti járat lekésését eredményezi, így tervezhetetlenné válik az utazás. A buszjáratok csökkentése megnövekedett utasszámot jelent a buszokon, ami a járványidőszakra való tekintettel egyáltalán nem kedvező.

Fráter Zsuzsanna (Úrhida, 2020-08-25)

#18

Aláírom, mert

- Méltatlannak találom, hogy Székesfehérvár mint megyeszékhely megyei jogú város csekély 3 közvetlen buszjárattal rendelkezzen a fővárosba és 4 közvetlen buszjárattal onnan visszafelé. Más városok, mint Dunaújváros ahol (41 közvetlen járat van fővárosba és 43 visszafele), de még Csákvárnak is amely nem megyeszékhely megyei jogú város, mégis több közvetlen buszjárata van (10 közvetlen oda és 10 közvetlen visszafelé). Ha tényleg a buszjáratok ilyen mértékben lévő megritkításában látja a jövőt a városvezetés is, az több mint elgondolkodtató.
- Az aláírásommal pedig azt is szeretném kijelenteni, hogy az "intermodális csomópont" után is több közvetlen buszjáratra van szükség mint oda-3/vissza-4. Mert mire jó egy olyan "intermodális csomópont" amelynek célja összekötni és elősegíteni a tömegközlekedést busz és vonat között, HA nincsenek is buszjáratok? Akkor mi értelme kivinni a buszpályaudvart a vasút mellé? Ha nincsenek is buszjáratok? Mert az a három járat is ami van olyan idősávokban közlekedik a fővárosba (5:30, 8:30, 18:25 indulások) amelyel a tanulók és a dolgozni járóknak nem alkalmas. Visszafelé se jobb a helyzet 6:40, 15:15, 21:20, 23:20), aki dolgozni jár fel nem valószínű, hogy 15:00-nél előbb végez (mert javarészt nem három műszakba jár be), szóval az utána lévő 21:20-as járat elég méltánytalan.
- A vasúttal legnagyobb probléma, hogy nem rugalmas közlekedési mód, legtöbb városban egy helyen van megállója és az is a város szélén (ellentétben egy buszjárattal amely a város több pontján is képes megállni), tehát ezzel a vasútra való erőszakos rákényszerítéssel a minden lakos számára amely eddig a buszt választotta annak évi közel 200000 Ft összegnyi megtakarítást "húzhatnak ki a zsebéből" (helyi buszbérlet és BKV bérlet éves szinten amelyre eddig nem volt szüksége).

Nagy József (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#22

Aláìrom mert szúkseges a jarat fehervar es budapest kozt . Sok megallo volt Pesten jo helyeken mig vonaton atszallas kell mindenkép

Tevesz János (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#28

Eddig reggelente busszal 1 órát utaztam, majd pár percet sétáltam, hogy napi szinten beérjek a munkahelyemre Ez az új menetrendnek köszönhetően közel a dupláját jelenti. Vonattal szintén, mivel először el kell jutnom a vasútállomasra, Bp-en pedig érkezés után BKV járatot kell igénybe vennem, hogy eljussak dolgozni. Nem gondolom, hogy ez elfogadható, főleg, hogy egy megyeszékhely és a főváros között napi ingázásról beszélünk.

Livia Varga (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#30

Gyakran járok busszal a Népligetbe, és nem szeretnék vonatozni feleslegesen, illetve pénzt költeni olyanra, amit egyszerűbben is meg lehet oldani. Másrészt, azok a buszvezetők, akik ezeken a járatokon dolgoznak, hátrányosan lesznek érintve ezáltal, amit szintén nem szeretnék.

Hézl József (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#33

Elkeserítő helyzetbe hoztak minket! Nem kaptunk választási lehetőséget!

Vali Udvardiné (Szabadbattyán, 2020-08-25)

#38

Értelmetlen és érthetetlen anélkül módosítani ilyen mértékben járatokat, hogy megkérdeznék azt a tömeget, akiknek egyébként elég fontos közlekedési eszköz a busz.
Jómagam is rengetegszer jártam ezekkel a járatokkal amellett, hogy vonattal is jártam. Sok esetben nem alternatíva a vonat.

Attila Balogh (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#50

Már csak 3 buszjárat van, de valójában ezen járatok egyike sem Fehérvárról indul. 1 Veszprém felől, 2 pedig Kaposvár felől érkezik, a járatcsökkentés miatt pedig gondolom, hogy mindhárom busz annyira tele van emberekkel, hogy Fehérváron nemigen tud felszállni ezekre a buszokra senki. Innentől kezdve ez nem is annyira járatcsökkentés, mint inkább a buszközlekedés teljes megszüntetése.
Míg korábban naponta 3 órát kellett utaznom, és mindez havonta kb. nettó 7000 forintomba került, mostantól napi 5 órát utazhatok és havonta plusz 9500 forintot fizethetek a BKV bérletért, amire eddig semmi szükségem nem volt.
Egyébként pedig a tömegközlekedést az autózással kellene versenyeztetni, nem pedig visszafejleszteni 100 évvel ezelőtti szintre, mikor még csak vasút létezett.
Azt értem, hogy spórolni kell, de amit az illetékeseknek fel kellene fognia, hogy a Fehérvár-Budapest vonalon a busz és a vonat nem pontosan ugyanonnan indul és nem ugyanoda visz, ez a jelentős körülmény pedig annyira sok plusz terhet eredményez az utazóközönség számára, hogy ez a döntés hosszabb távon biztosan nem fogja a vállalat érdekét szolgálni. (Sokan fognak autóba ülni, vagy munkahelyet/lakóhelyet váltani, vagy akár magánbuszjáratot szervezni.) Az erő mindig ellenerőt szül, ez pedig egy túlságosan drasztikus változás. Legalább addig várhattak volna, amíg megépül az új megállóhely az infopark mellett, tekintve, hogy sokunknak ott a munkahelye a környéken.

Laszlo Fellegvari (Szekesfehervar, 2020-08-25)

#51

Mert nonszensz, hogy el kell mennem Várpalotára, ha Bp-re szeretnék feljutni. Ez ellentmond a józan észnek, többlet kiadásokra kötelez, emellett az időmet is rabolja. A Zombori út közelében lakom, autóval 45 perc a főváros, tömegközlekedéssel pedig 3x annyi? Ez az intézkedés a székesfehérvári emberek érdekeit, igényeit súlyosan sérti, semmibe veszi.

Erika Homorné Kovács (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#52

Egyetemistaként sokszor naponta ingázok Budapest és Fehérvár között. Ilyenkor sokat számít az idő. Mivel a busz (jó esetben) három helyen is megáll a városban, időtakarékosabb, mint kijárni a vasútra, ahol ráadásul nem lehet ingyen parkolni.

Lilla Homor (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#58

Budapesten dolgozom, a vasút nagyon messze van a lakásomtól, és Pesten a vasútállomástól tömegközlekedéssel jutok el dolgozni, mivel onnan nagyon messze van a munkahelyem.
Ezzel szemben az autóbuszra felszállok szinte a ház előtt, és a Népligetnél leszállok, es 10 perc séta után ott vagyok a munkahelyemen.
Nem beszélve arról, hogy így bérletet is kell vennem a Budapesten belüli közlekedésre, amit a cég nem fizet.

Krisztina Horváth - Tóth (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#60

...,mert rugalmasan tudtam Pestre járni, ha valami sürgős elintézni való volt.

Tibor Jakubek (Fehérvárcsurgónekem, 2020-08-25)

#61

A megváltoztatott menetrend rendkívül hátrányos Székesfehérvár lakossága számára, ahonnan igen nagy számban járnak fel Budapestre dolgozni, tanulni, egészségügy intézményekbe, de akár kultúrális, kikapcsolódási céllal is. Egyértelműen visszafejlődést jelen a közvetlen járatok megszüntetése. Jelentősen növekedni a Budapestet gépkocsival elérők száma, mely mindkét város közlekedését jelentősen terhelni fogja, a környezetszennyeződés megnövekedéséről nem beszélve. A megváltozott menetrend nem csak rengeteg időveszteséget okoz ,de megnövekedett anyagi terheket is ró az eddig busszal közlekedőkre.

Zsuzsanna Tüsér (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#62

Egyetemista vagyok és a hét több napján járok Budapestre, kérem az eddig érvényes távolsági buszmenetrend visszaállítását!

Johanna Incze (SZÉKESFEHÉRVÁR, 2020-08-25)

#63

Székesfehérvár-Budapest vonalon eddig is ha nem az induló állomáson szálltál fel esélytelen volt az ülőhely. Mi lesz ezután ha a buszosok is vonatoznak?!?

Péter Horváth (Székesfehérvár, 2020-08-25)

#68

Aláírom, mert reménykedem, hogy ezzel változást érhetünk el

Gemma Balla (Budapest, 2020-08-25)

#85

Képtelenség az új járatokkal érdemileg közlekedni. A leghasznosabb, ás kihasznált ingázó járatok szűntek meg.

Sztaskó Péter (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#88

Nem értek egyet a járat ritkítással.

Endre Borbely (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#89

Bokorné Komlósi Zsuzsanna

Zsuzsanna Bokorné Komlósi (Székesfehérvár , 2020-08-26)

#95

Felháborító, hogy két ekkora város között ellehetetlenítik az emberek utazási lehetőségeit.

Szviták Zsolt (Budapest, 2020-08-26)

#103

Aláírom ,hogy ne szüntessék meg a Tamási Budapest között közlekedő járatot .

Csenge Vasánszki (Enying, 2020-08-26)

#104

Ésszerűtlen döntés, az utasok életét megnehezíti.

Istvánné Ollári (Lovasberény, 2020-08-26)

#105

Mert szeretnék még busszal menni Budpestre nem csak vobattal !!

Horváth Bence (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#112

Képtelenség sok esetben megoldani az utazást

Martony Klára (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#113

Nyugdíjas vagyok. Gyermekeim Budapesten élnek. Unokámhoz megyek, másfél órával lerövidűl az ottlétem.

Patonai Zoltánne (Várpalota, 2020-08-26)

#114

Éríntett vagyok.

Csilla Molnárné Táncs (Szekesfehérvár , 2020-08-26)

#116

Aláírom, mert sokat közlekedek busszal Budapestre és plusz idő nekem ha vasutról kell utaznom, plusz Budapesten belül is többet kell tömegköhlekednem ha vonattal megyek.

Veronika Varga (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#119

Budapesten tanulok, többletköltséget és kerülőt jelent a feljutás buszjárat hiányában.

Zita Dominik (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#122

Aláírom mert én ritkán utazok busszal de tudom hogy van akinek ez a megélhetését kockáztatja. És amúgy is igazságtalan. Plusz a Máv egy nagy 0!

Erika Ilona Vargáné Hortoványi (Székesfehérvár , 2020-08-26)

#125

Alairom, mert a munkaba jarasomat nagyban megkönnyíti a buszjárat. Nem kell kulon bebuszoznom a messzi vasuthoz, es plusz fel orat eltoltenem az amugy is hosszu utazással.

Attila Fancsali (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#128

tragikomédia, hogy egy egyszerű választás lehetőségétől is ilyen egyszerűen megfosztják az embert...
Tényszerűen: 7e Ft a fehérvári bérlet+10e Ft bkk bérlet!, amivel drágább havonta az utazás és amit saját zsebből kell finanszírozni. Ezen kívül pedig az időfaktor is változik, sajnos az sem kedvezően - persze biztosan van, akinek a vonat a kedvező, de akkor ők használják azt, a többieknek pedig hagyják a buszt. Köszönöm!

Mária Sajtos (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#133

Alairom mert sokat kozlekedem Székesfehérvár és Budapest Népliget között, és biztonságosabban, nyugodtabban utazom buszon, mint vonaton.. Elfogadhatlannak tartom, hogy működő, jól bevalt buszkozlekedest, megszüntessenek.. Sokan vannak akik naponta ingaznak Budapest és Székesfehérvár között munkájuk miatt,épp azért vállalva ott munkát mert a busz több helyen megáll.. Vannak akik kórházba járnak a kezelésekre, a diákokrol nem is beszélve.. Miért kell tönkretenni azt ami jól működik??

Irén Lajkó (Székesfehérvár , 2020-08-26)

#135

Felháborító és értelmetlen döntés

Fekete Katalin (Várpalota, 2020-08-26)

#139

Nagyon elszomorító, hogy egy viszonylag nagy város, mint Székesfehérvár, ami egyben megyeszékhely is, teljesen lehetetlenné válik a megközelíthetősége. Kevés a távolsági autóbuszjárat, a vasútállomáson nincs kialakítva megfelelő közlekedési csomópont, sőt, Budapest teljesen megközelíthetetlenné válik a környező településekről. Székesfehérvár ennél többet érdemelne. Az augusztus 20-ai járatritítással nemcsak a főváros elérése válik nehezebbé, hanem naponta ingázó emberek nem tudnak a munkahelyre bejárni. Én is Budapestre utazom naponta dolgozni, és a lakhelyemről ez legkedvezőbb eljutási lehetőség.

Norbert Hamar (Lovasberény, 2020-08-26)

#140

Gyakran utazok Budapestre és szeretném én eldönteni, hogy mivel utazzak.

Ilona Bertalan (Székesfehérvár, 2020-08-26)

#141

Szuksegem lenne a surubb buszjaratokra, pluasz a vonat egyaltalan nem biztonsagos sotetedes utan egy lanynak!

Renáta Fülöp (Szekesfehervar, 2020-08-27)

#153

Teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy megszüntették a közvetlen buszjáratokat Budapest Népliget Autóbusz Pályaudvar-Székesfehérvár Autóbusz állomás között!
Elfogadhatatlan, hogy mostantól a célállomás csak 2-3-4 átszállással érhető el annak, aki például tovább szeretne utazni, ami nem csak kényelmetlen, hanem óriási idő- és anyagi veszteséget is okoz.
Az eddigi 1,5-2 órás utazási idő 3-4 óra vagy még több időtartamra nő, nem számítva a kényelmetlenségből adódó további költségeket is.
Adják vissza a közvetlen volánbusz elérhetőséget Budapest-Székesfehérvár vonal között, legyen minden visszaállítva, ahogy volt!
Gyalázat, hogy ezeknek az át nem gondolt átszervezéseknek, járat megszüntetéseknek az utasok a kárvallottjai, nem pedig a haszonélvezői.

Csaba Tóth (Budapest, 2020-08-27)

#164

Nem tudok feljutni dolgozni a Petőfi híd budai hídfőjéhez :@

Péter Kovács (Székesfehérvár, 2020-08-27)

#165

Budapestre járok iskolába.

Szeghy Andrea (Székesfehérvár, 2020-08-27)

#167

Fontosnak tartom, hogy a fehérvári köztes buszmegállók (Király sor, Zombori út) könnyen elérhetőek legyenek Budapestről, sokan szálltak fel és le ezen megállókban napi ingázásuk során, és nekik a vasútállomás messze van. Illetve már a Piac tértől is messze van a vasút, a sűrített helyi buszjáratok nem jelentenek teljesen megoldást, mert nem igazodnak a vonatokhoz, és a vonatjegyek nem érvényesek rájuk, csak a vasúti bérletek.

Ágnes Kiss (Szekesfehérvár, 2020-08-27)

#168

Szükséges a munkába járáshoz.

Krisztina Dóczi (Székesfehérvár , 2020-08-28)

#169

Jogosnak tartom a döntés elleni tiltakozást

Béláné Muka (Budapest, 2020-08-28)

#171

Mészáros Györgyné

Zsuzsa Mészáros (Székesfehérvár , 2020-08-28)

#173

Elfogadhatatlan, hogy egy megyeszékhely és Budapest között csupán három közvetlen buszjárat álljon rendelkezésre, amelyek közül ráadásul mindegyik olyan időpontban közlekedik, amely nem illeszkedik sem a munka-, sem az iskolakezdéshez, sem azok végéhez. Az, hogy az utasokat erőszakosan, vonat használatára kényszerítik (amely korai keléssel, későbbi hazaérkezéssel és jelentős többletköltséggel jár), súlyosan megsértik és figyelmen kívül hagyják több ezer ember kényelemhez, pihenéshez való jogát, illetve nagy mértékben lecsökkenti szabadidejüket. Gondolni kell az idős, mozgásukban korlátozott, beteg emberekre is, akiknek jelentős nehézség eljutni a város egyik végéből a vasútállomásra, majd az érkezési helyről Budapesten átverekedni magukat a fél fővároson, ha pl. a Népliget közelében lévő kórházba igyekeznek. Ugyanez érvényes a fiatalokra, dolgozókra is. A BME hallgatóinak (illetve más intézményben tanulóknak is) kényelmes és gyors megoldás volt a buszjárat, amelyről a Budai hídfőnél megállva pár perc sétával az egyetemhez érkeztek. Most nekik is pluszkiadásaik lesznek.
Az intézkedés megkeseríti, megnehezíti, ellehetetleníti rengeteg ember életét, megélhetésüket sodorja veszélybe, illetve autó vásárlására/használatára készteti őket. Ha pedig több helyi járat indítását tervezik a megnövekedett vasúti utasforgalom miatt, hol van ebben a környezetvédelem?!

L A (Székesfehérvár, 2020-08-28)

#174

Egyet értek.

László Zsadon (Székesfehérvár, 2020-08-28)

#177

Budapesten dolgozóként és napi ingázóként nagyon megnehezíti az utazást a buszjáratok megszüntetése. A munkahelyemre való bejárási és hazajutási idő megduplázódik, ami így is már 4 óra hosszú. Az albérlet díjak magasak, így nem opció a Peste költözés, Székesfehérváron pedig kevés a szakmában a munkahely.

Tímea Keserü (Fehérvárcsurgó, 2020-08-28)

#178

Fontosnak tartom a két város közötti autóbusz közlekedést, munkavállalók, illetve a diákok szempontjából is.

Hilda Barutsné Tősér (Pusztavám, 2020-08-28)

#187

Szükség van az eddigi buszjáratokra!

Roland Kállai (Székesfehérvár, 2020-08-28)

#188

Aláírom, mert az intézkedés elsietve, megfelelő hatástanulmány, lakossági egyeztetés nélkül született meg.

Ferenc Deák (Székesfehérvár, 2020-08-28)

#193

Kiszúrás az utasokkal.

Erzsébet Révész (Székesfehérvár, 2020-08-28)

#195

mert kell a több járat,ennyi

Kornélia Szabó (Székesfehérvár, 2020-08-28)

#196

A Szfv-i helyi tömegközlekedés gyakorisága nem megfelelő a vasútállomás irányába, ezenkívül plusz költséget generáltak az utazó, ingázó közönség számára.

Marianna Brunner (Sárkeresztes , 2020-08-28)

#198

Jó a csatlakozás, gyors az autóbusz, kényelmes, a pályaudvarok a városközpontban épültek. (soroljam még?)

Zsuzsanna Nagy (Sárkeresztúr, 2020-08-28)



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...