Tiltakozás Zala megye és Budapest közötti buszközlekedés ellehetetlenítése ellen!

Hozzászólások

#609

Néha én is igénybe veszem.

Ferenc Dominek (Lenti, 2020-07-12)

#613

Aláírom, mert több mint 10 évig vonatoztam, és ez idő alatt megtanultam, hogy a MÁV-nak egy dolog rohadtul lényegtelen ... az utas. A Volánnak hála szinte már majdnem sikerült elfelejtenem azt a rengeteg stresszt, amit a magyar vasút okozott.

Kovács Tamás (Budapest, 2020-07-12)

#615

Igy is egy rakat szar az egész bizonyára ez a megoldás👏👏

Viktor Cseke (Nagykanizsa, 2020-07-12)

#624

Szeretnék Nagykanizsa és Budapest között busszal utazni. Amióta megépült az M7 autópálya végig, a busszal történő utazás sokkal gyorsabb lett, mint előtte volt. 2 óra 40 perces távolságra élni a fővárostól, azt gondolom, hogy nagyon jó dolog, sokak életét könnyítette meg a buszos utazás lehetősége. Ennek elvétele, vagy a korábbi buszok számának csökkentése a vidéken élőket még nagyobb hátrányba sodorná, mint amiben most is vannak, akik nem Budapesten élnek.

Dóra Kaszás (Kilimán, 2020-07-12)

#629

Az elmúlt évek, évtizedek már bebizonyította, hogy a Zalaegerszeg -Budapest autóbuszjáratra szükség van. Kényelmes, gyors, praktikus megoldás az utazóközönség számára. A kihasználtság mindig magas volt, lesz. Ezt bizonyítja az is, hogy egy menet időben több járatot is indítani kell. Gyakran utazom Budapestre. A végcél eléréséhez egy alkalommal kell Budapesten átszállni. Ha a MÁV szolgáltatását veszem igénybe, három alkalommal kell átszállni. Ez több idővel és kiadással jár.

Kun Ildikó (Zalaegerszeg, 2020-07-12)

#634

Alapvetően hosszú ideig tart feljutni vonattal is pestre, és nyáron, és tanév közben is sokszor leterhelt a vonal ami például Nagykanizsát és Budapestet köti össze, ha a buszjáratokat megszüntetik, akkor csak még leterheltebbek lesznek.

Máté Traub (Nagykanizsa, 2020-07-12)

#635

Tiltakozók!

Noémi Noémi (Hernyèk, 2020-07-12)

#638

Meg kevesebbet látom az eletem értelmet

Eszter Ferencz (Zalaegerszeg, 2020-07-12)

#639

Volt kanizsai révén úgy érzem megtehetem. Igénybe veszem az adott útvonal járatait.

Richárd Gál (Győr, 2020-07-12)

#643

Gyakran utazunk Pestre orvosi vizsgalatra busszal.

Bogdán Eszter (Letenye, 2020-07-12)

#644

.

Barbara Hegyi (Zalaegerszeg, 2020-07-12)

#654

Lényegesen korlátozza az utazási lehetőséget Budapestre.Ráadásul az autóbusz sokkal jobb szolgáltatást /gyorsabb,kényelmesebb/nyújt mint a vonat.

László Zalatnai (Zalaegerszeg , 2020-07-13)

#655

Talpallóné Csàszár Éva

Talpallónè Császár ÈVA (Bak, 2020-07-13)

#657

Hőningerné Császár Mónika

Hőningerné Császár Mónika (Lenti, 2020-07-13)

#661

Mert fontos! Alapvető emberi jog a harmincból!!! A Mozgás szabadsága a 13. emberi jog.

Tünde Dávid (Komárom-Esztergom megye, 2020-07-13)

#669

Mert szükség az autóbuszok közlekedésére a térségben!

Petra Hermann (Lenti, 2020-07-13)

#671

alá írom! ne legyenek a buszvezetők munkanélküliek! és az utazástól, meg nem szabad elvenni a buszjáratokat!

Istvánné ( JUTKA) Temesvári (Budapest, 2020-07-13)

#673

Mert a ritkitás nem szolgálja a vidéki emberek érdekét.

Béla Dömötör (Nagylengyel, 2020-07-13)

#679

Sokat járok Budapestre

István Kancsal (Lenti, 2020-07-13)

#680

Kevés lett a buszjárat, a MÁV pedig nem alternatíva.

József Kele (Nagykanizsa, 2020-07-14)

#681

Nem értek egyet a döntéssel. 16 éve utazom Budapest - Keszthely között , számomra a Máv szóba sem jöhet !!!
A volán járataival, menetrendjével meg vagyok elégedve!

Krisztina Králikné Takács (Keszthely, 2020-07-14)

#683

Aláírom mert érintett vagyok.

József Sirsom (Szentgyörgyvár, 2020-07-14)

#688

Vicc hogy felere csokkentettek a jaratok szamat Nagykanizsa-Budapest viszonylatban es az osszes expressz jarat megszunt. Vonatozzon 4-4,5 orat az aki ezt kitalalta.

Eszter Martinecz (Nagykanizsa, 2020-07-14)

#690

Gyakran utazok Zalaegerszeg és Budapest között busszal.

Dániel Kovács (Nemeshetés, 2020-07-14)

#691

imádok buszozni 😍

Kovács Katalin (Nagykanizsa, 2020-07-14)

#702

Én is az egyik megszüntetni kívánt járattal közlekedek Budapestre és haza.

Anna Lengyel (Lovászi, 2020-07-16)

#708

- én is tiltakozom, mert tömegközlekedéssel utazom, és busszal, NEM vonattal! Budapestre meg végképp csak busszal közlekedek évek óta! - oda-vissza!
Zalaegerszegre is, és az ország többi pontjára is busszal járok, NEM vonattal! A vonatközlekedés katasztrófa! Főleg nyáron!
Minden nyáron hallani lehet, hogy a MÁV megint nem készült fel, megint a peronon nyomorogtak, és a Balaton mellett a tömegben a vonaton hőgutát lehet kapni, főleg azoknak, akik a peronon nyomorognak! A vonatokon nincs sem wifi, sem légkondi! - és többnyire mocskosak!

A busz kényelmes, és gyors!
Nagykanizsa-Budapest Népliget között 2 óra és 40 perc alatt ér fel, és vissza! Melyik vonatról mondható el ugyanez?

Nagykanizsán, akárcsak Zalaegerszegen távol van a vasút a város többi részétől, de főleg Nagykanizsán, aki a keleti városrészben lakik, annak át kell menni akár éjjel a cseppet sem biztonságos aluljárón, majd a sétakerten!
Aki a Tesconál száll le hazafelé, akár éjjel, az pár perc alatt haza ér.. (ja! persze, ez már múltidő!) Vajon a MÁV fogja fizetni megannyi embernek éjjel a taxit? HOgy mindenki biztonságban haza érjen? Hisz a vasút utcája is kihalt, éjjel nem biztonságos arra járni! De a Buszpályaudvarról a városon, ami jól ki van világítva, simán haza lehet jutni még éjjel is félelem nélkül !

ÉN IS TILTAKOZOM A MEGSZŰNŐ BUSZOK MIATT! FŐLEG AZ ESTI, 19H-S, ÉS A 22H-S MIATT!!!!

Hajnalka Ferincz (Nagykanizsa, 2020-07-16)

#710

Lné

Györgyi Látrányi Tóth (Zalaegerszeg, 2020-07-17)

#711

Felháborító amit művelnek. Olyanok hoznak döntéseket, akik sosem utaztak sem busszal ,sem vonattal.

Klára Tarlaczné Goldfinger (Zalaegerszeg, 2020-07-17)

#712

Szükségünk van közvetlen buszjáratra.

Zsigmond Pál Makai (Nagykanizsa, 2020-07-17)

#714

Tökéletesnek tartom jelenleg a Bp.- Zalakaros- Nagykanizsai járatokat. Magas színvonalú szolgáltatás. Utazás kényelmes, tervezhető. Felháborít az utazó közönség meg nem kérdezése. 😒

Jozsefne Szabadi (Budapest , 2020-07-17)

#717

Aláírom, mert Budapest-Nagykapornak viszonylaton a buszjárat a leggyorsabb megoldás. A-ból B-be kényelmesen, gyorsan. Én is utazom haza, és édesanyám is gyakran jön fel hozzánk. Nem szerteném, ha a minden görbe fánál megálló, hosszú órákon át döcögő Északi-parti vonattal kellene jönnie-mennie, ki tudja hány átszállással, várakozással. Valahol, valakinek megint támadt egy jól kifizetődő ötlete. Maradjanak a buszok!

Viktória Galambos-Rácz (Budapest, XI., 2020-07-17)

#730

Tiltakozom az ostoba döntés ellen

Maria Toth (Zalaegerszeg, 2020-07-17)

#732

Sokszor a munkába járáshoz igénybe veszem

Adrienn Kocsis (Nagykapornak , 2020-07-18)

#733

Aláírom,

György Torda (Zalalövő , 2020-07-18)

#734

Lidittné Jakab Melinda

Melinda Lidittné Jakab (Nemesrádó, 2020-07-18)

#746

Ebben a szegénységben, ha így halad a végén gyertyával fognak világítani a csirkefarhátas, száraztésztás vacsorákon.

Ódor Sándor (Nagykanizsa, 2020-07-19)

#747

Dr Kovácsne

Mária Dr Kovácsne (Zalaegerszeg, 2020-07-19)

#749

Szükséges

Erzsébet Herczegné Vlahovics (Zalaegerszeg , 2020-07-19)

#751

Aláírom

Haszon Ármin (Tótszentmárton, 2020-07-19)

#752

Az ok, mert a vasútállomás Zalaegerszeg másik végében van, nem érem sem hazafele sem Budapestre jövet a csatlakozást. Gépjárművel nem rendelkezünk, megoldani nem tudom máshogy a bejutást. Teljesen ellehetetlenítene ez a helyzet. Budapesten a pályaudvarok nem biztonságosak egyáltalán, sötétben nőként nem szeretnék arra közlekedni, legalább ezt is oldanák meg ha ennyire okosan kitaláltak mindent!Javítsák a pályaudvarok biztonságát és tisztaságát!

Éva Nikolett Büki (Vasboldogasszony, 2020-07-19)

#756

A megye amúgy is csapnivaló közlekedését rombolja tovább.

János Balázs (Zalaegerszeg, 2020-07-19)

#768

egyetértek

Sándorné Szendi (Budapest, 2020-07-20)

#770

Aláirom hogy ne szunjenek meg ezek a járatok

Babati Tamás (Zalaegerszeg , 2020-07-20)

#785

Én is ezzel közlekedtem hat évig, ne vegyék el a lehetőséget a most közlekedőktől sem!

Vivien Heiner (Budapest, 2020-07-20)

#788

Busszal könnyen és egyszerűen megközelíthetem a célállomásaimat, nem kell átszállni, várakozni. Biztonságosabb vele a közlekedés.

Krisztina Németh (Zalaegerszeg, 2020-07-20)

#791

Németh Katalin

Katalin Németh (Zalaegerszeg, 2020-07-20)

#793

Nem tartom jogosnak, hogy az utazóközönség megkérdezése nélkük döntenek olyan buszjáratokról, amelyek kihasználtsága kimondottan magas, csak azérz mert bizonyos rétegek a Magyarországi távolsági buszközlekedést elakarják lehetetleniteni

Nógrádi Péter (Budapest, 2020-07-20)