Követeljük, hogy a Fidesz azonnali hatállyal kezdeményezze Pócs János országgyűlési képviselő mandátumáról való lemondását.

Hozzászólások

#423

Aláírom, mert vélrázító!

(Budapest, 2017-12-13)

#425

8 év képviselői mult alatt az itt élőknek szinte semmi jó. Csak a protokoll, ez a szerencsétlen mindent megnyit. Hát nem egy szónok!!!! Polotikai gagyi az egêsz munkássága.

(Jászberény, 2017-12-13)

#426

Vessünk véget a cinikus ámokfutásnak.

(Budaörs, 2017-12-13)

#427

szociológus

(Budapest, 2017-12-13)

#430

Ezek már nemcsak antiszemiták hanem fasiszták. Soros György eddig csak segített a magyarokon amikor csak kellett és tudott.

(Budapest, 2017-12-13)

#431

ez annyira mocskos és aljas poszt, ami még magánszemélytől is elfogadhatatlan, hát még egy országgyűlési képviselőtől.

(Budapest, 2017-12-13)

#434

Egyetértek!

(Vámosszabadi, 2017-12-13)

#440

Aki pedig egy kicsit ismeri a történelmet, az tudja, hogy a "zsidó disznó" nagyon durva, megalázó sértés. A Der Stürmer elöszeretettel használta, és már a középkorban is elterjedt volt.

(Budapest, 2017-12-13)

#441

Mert mindennek van határa! Elképesztő, hogy egyetlen fideszes sincs, aki józanul gondolkodna, és elítélné ezt a tettet. Sőt, védik a mundért! Ennek vége kell, hogy legyen!

(Monor, 2017-12-13)

#442

"... vétkesek közt cinkos, aki néma"

(Pomáz, 2017-12-13)

#443

Verforralo es elszomorito cselekedet, elitelem.

(Redhill, 2017-12-13)

#448

Gyűlölöm az aljasságot,gátlástalanságot,az emberi jogok sárbatiprását, mások megalázását!

(Budapest , 2017-12-13)

#452

Aláírom, mert az emberre szégyen ez fotó

(Salgótarján, 2017-12-13)

#453

Egyetértek.

(Budapest, 2017-12-13)

#462

mert nyilvánvaló gyülöletbeszédról és úszításról van szó.

(Minehead , 2017-12-13)

#470

Aláírom, mert az ilyen embereknek nemhogy a Magyar Parlamentben, de a.közéletben helye nincs. Legalábbis egy állítólag keresztény, ember- és életbarát értékeket valló kormányban és országban... Szégyellje magát az ilyen DISZNÓ!!!!

(Nagykovácsi, 2017-12-13)

#471

Fel vagyok háborodva.

(Budapest, 2017-12-13)

#474

...elég az orbanofasizmusból!

(budapest, 2017-12-13)

#475

Cinkos, aki néma!!!

(Budapest, 2017-12-13)

#476

Undorító, embertelen

(Budapest, 2017-12-13)

#477

egyetértek a petició tartalmával

(Budapest, 2017-12-13)

#479

Ezt aljas antiszemita úszitás

(Budapest, 2017-12-13)

#480

Egyetértek a felhívás tartalmával.

(Budapest, 2017-12-13)

#481

Mert ez túl megy minden határon...

(Budapest, 2017-12-13)

#483

Elegem van a gyűlöletkeltésből és a Sorozozásból és a náci propagandából.

(Budapest, 2017-12-13)

#485

Teljes mértékben egyet értek, mert egyre többször tapasztalom, hogy a náci Németországhoz kezdünk hasonlítani. Nagyon nem szeretném a hazámat ennyire lesüllyedve látni!

(Karád, 2017-12-13)

#488

Mélységesen elítélem.

(Budapest, 2017-12-13)

#495

Aláírom mert Pócs János ezzel a fotóval bizonyította: nem csupán antiszemita, de sunyi, gyáva, cinikus és primitív - ergo: nincs helye a magyar közéletben.

(Budapest, 2017-12-13)

#499

Mert, az orzsàghàzàba nem való egy ilyen mocsok ember. S az a miniszterelnök se, aki ezt eltüri.

(Budapest, 2017-12-13)

#504

Orbán Viktor zöld utat adott a bunkóságnak. Ezek egyre mélyebb mocsárba süllyesztik a magyar társadalmat. Ezt meg kell állítani.

(Vasvár, 2017-12-13)

#512

Aljas Fidesz, aljas Pócs János, aljas jásziványiak, aljas erdélyiek!

(Debrecen, 2017-12-13)

#519

elfogadhatatlan. Akárkinek, akárhol és akármilyen körülmények között.

(Budapest, Hungary, 2017-12-13)

#520

Elutasítom az uszítást, a félelemkeltést és tiltakozom a közvélemény közömbössége ellen!

(Budapest, 2017-12-13)

#523

Székely András

(Dörgicse, 2017-12-13)

#525

Történelemtanár

(Gödöllő, 2017-12-13)

#528

építész

(Budapest, 2017-12-13)

#529

Szomorú, ha egy kormány, és még szomorúbb, hogy vele az ország is fasizálódik.

(Budapest, 2017-12-13)

#533

...mert, hogy egy klasszikust idézzek: Monnyon le!

(Glasgow , 2017-12-13)

#540

Aláírom, mert ez a cinikus, nyíltan náci arrogancia tűrhetetlen.
És különösen elfogadhatatlan, hogy egy kormányzó párt országgyűlési képviselői között lehessen egy ilyen gyűlöletkeltő, más emberek múltbéli tragédiáiból is gúnyt űző, jellemtelen alak.

(Budapest, 2017-12-14)

#553

zeneszerző

(Budapest, 2017-12-14)

#562

örülök, hogy ebben a képben semmi antiszemitizmust nem látok.. de sajnos tudom, ez nem mérvadó..

ezzel együtt, Soros György személyével szemben iszonyat brutális kép... ami megengedhetetlen, különösen most, amikor a fidesz az ő nevével és arcképével kampányol...
BTW, ez is a kampány része, egyértelműen...

olyan kép ez, mint amikor az arab terroristák zászlókat és amerikai politikusok képeit égetik el rituálisan...
azaz: horror

PS:
szerintem a jó válasz az lenne, ha a képen szereplő emberek beperelnék a montázs szerkesztőjét...

(budapest, 2017-12-14)

#565

Amikor az ostoba uszítás már leszivárog a hétköznapi viccelődésbe, az felettébbb káros, föleg egy olyan embertől aki mások érdekképviseletével foglalkozik! :-(

(Budapest, 2017-12-14)

#566

képzőművész

(Budapest, 2017-12-14)

#572

Teljesen egyetértek a petícióban megfogalmazottakkal! Me kell állítani a terjeszkedő nácizmust!

(Győr, 2017-12-14)

#580

Ez az alpari fajgyülölet felhaborit

(Bad Kissingen, 2017-12-14)

#581

Egyetértek

(Miskolc, 2017-12-14)

#582

Aláírom.

(Márkháza, 2017-12-14)

#586

Aláírom, mert a keresztény-konzervatív értékrendemmel összeegyeztethetetlen egy embertársam elpusztítására való nyílt felhívás.

(Nagykovácsi, 2017-12-14)

#587

újságíró

(Budapest, 2017-12-15)

#590

Ez szemétség felsőfokon ,ilyen ez az egész fasisztoid banda.

(Budapest, 2017-12-15)

#591

Ez már tényleg az utolsó csepp ...

(Solymár, 2017-12-15)

#592

Mert megengedhetetlennek tartok minden emberi megalázást! Az emberi mivoltunk megcsúfolása felett nem lehetünk elnézőek!

(Békéscsaba, 2017-12-15)

#595

Gyalázat!!!

(Budapest, 2017-12-15)

#598

Képzőművész

(Budapest, 2017-12-15)

#600

Felháborító !!!!!!

(Pomáz, 2017-12-15)