Pestmegye, 2106 és 2108-as utak teherforgalmának korlátozása, és ellenőrzése.

Tisztelt Észak-Pestmegyei lakosok! Bizonyára Önök előtt is világosan látható, hogy Nógrádmegye- Nógrádsáp közigazgatási területéhez tartozó kavicsbánya miatt, a fent említett 2106 (Vác-Rád-Penc-Csővár-Acsa), és 2108 (Acsa-Püspökhatvan-Galgagyörk) jelzésű utakon a teherforgalom drasztikusan megnőtt, és folyamatosan növekszik. Ezáltal a környezetben hatalmal pusztulás megy végbe, és nap mint nap potenciális veszélyforrásnak vagyunk kitéve, mind az említett település lakói, és az említett útvonalakon közlekedők. A kőszállító kamionok, a kresz szabályok betartásával ellentétben, súlyos gyorshajtással, és jelentős túlsúllyal, semmivel nem törődve közlekednek. A csodának köszönhető hogy nem történt még baleset ebből kifolyólag, legalábbis az említett környéken. A hatóságok, és a közútkezelő a problémával nem törődik! A 2106-os számú út 2/3-ada ennek a forgalomnak köszönhetően már lassan közlekedésre alkalmatlan az útburkolat állapota miatt, hétköznap ezt nehezíti a percenként érkező, és távozó kamionok tömkelege. A 2108-as számú út tavalyi év folyamán lett feújítva, ilyen forgalom mellett meddig óvhatjuk meg az állagát? Talán 1, maximum 2 évig. A fentiekben leírt településeken, a főút mellett épült lakóházak falai repedeznek, omladoznak. Miért kell nekünk ezt eltűrnünk? Ha a hatóságok nem foglalkoznak vele, akkor Mi, a környéken élők érjünk el változást, hiszen ez senkinek sem jó! Ne tegyük ki saját, és családtagjaink, szeretteink életét eme veszélynek! Kérem, aláírásával támogasson, és együtt lépjünk fel a problémával szemben, a saját érdekünkben! Köszönöm.

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Tóth Gáborné petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...