Nyílt levél Zsigmond Tanár Úr felmentésének ügyében

Nyílt levél Csapodi Zoltán Igazgató Úr részére 
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

valamint

Dr. Mezey Barna Rektor Úr részére 
Eötvös Lóránd Tudományegyetem  
a gimnázium fenntartója  

Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Rektor Úr!

Mi, Zsigmond Zsolt Tanár Úr jelenlegi és volt diákjai, a diákok szülei, valamint kollégái, volt tanárjelöltjei és munkatársai az alábbi nyílt levéllel fordulunk Önökhöz: Értesültünk az Igazgató Úrnak az iskola évzáró értekezletén tett bejelentéséről, amely szerint kezdeményezi Zsigmond Tanár Úr felmentését, azaz oktatói jogviszonyának egyoldalú megszüntetését. Az is tudomásunkra jutott, hogy mindezidáig az iskola vezetősége nem hozta nyilvánosságra a felmentés kezdeményezésének indokait, azokat Tanár Úrral sem közölte, és nem adott lehetőséget számára, hogy a munkájával kapcsolatos esetleges panaszokra, kifogásokra érdemben reagáljon az iskola diákjai és oktatói előtt. Mind a felmentés kezdeményezésének ténye, mind pedig az iskola vezetősége által alkalmazott eljárás előtt értetlenül állunk.

Mi, diákok, szülők, kollégák és munkatársak kiváló oktatóként ismertük meg Zsigmond Tanár Urat. Olyan tanárként, aki lelkiismeretesen végzi a munkáját, aki odafigyel a diákjaira és támogatja őket, aki folyamatosan azon dolgozik, hogy fejlessze önmagát és egyre magasabb szintre emelje oktatási tevékenységét, aki valamennyi lehetőséget megragad arra, hogy különböző oktatási projektek megszervezésén keresztül öregbítse a Trefort hírnevét, és aki saját szakterületén komoly elismertséget élvez. Ennek alátámasztására engedjék meg, hogy csupán néhány példát említsünk.

Zsigmond Tanár Úr 2001-ben kezdte tanári tevékenységét, 2007 óta tagja a Trefort tanári karának, 2010-ben vezetőtanári kinevezést kapott, majd mentortanári feladatokat is ellátott. Emellett hosszú évek óta egyik oszlopos tagja a TREFF-nek (Trefort Érettségi Felkészítő Tanfolyamok). Ez idő alatt több száz diákot készített fel a sikeres közép- és emeltszintű érettségire, akik közül sokan kitűnő eredménnyel végeztek. Ezen kívül több érettségi felkészítő könyvet is publikált. Volt diákjai közül sokan jelezték, hogy oktatói munkája nagyban segítette őket egyetemi tanulmányaik eredményes, sőt átlagon felüli teljesítésében.

Zsigmond Tanár Úr mindig is nagy hangsúlyt fektetett oktatói tevékenységének fejlesztésére. Így például részt vett az USC Soá Alapítvány (Dél-Kaliforniai Egyetem) által szervezett „Videóinterjúk a 21. század oktatásában” című tananyagfejlesztő programban, az Eötvös Károly Intézet szervezésében zajló „Oktatás és politika” című továbbképzésen. 2014-ben az ELTE PPK-n szakvizsgát szerzett tehetséggondozás, tehetségfejlesztés specializációban, 2016-ban pedig ugyanitt mentortanári szakirányon végzett. Szakdolgozatát olyan magas színvonalú munkának értékelték, hogy az Eötvös Kiadó gondozásában meg is jelent „Pedagógiai projektek és történelemtanítás” címmel.

Tudjuk, hogy ezen kívül több sikeres oktatási projektet, programot is szervezett, így például: Foci-irodalom projekt, „Újraírt háború” projektnap, Az örmény népirtás projekt tanárjelöltekkel, Kármán Tódor projekt, Globális problémák projekt stb. E tevékenységei során remek együttműködést alakított ki Magyarországon és nemzetközileg is elismert intézményekkel, többek között a Hiroshima Peace Memorial Museummal, az OSA Archívummal, a Magyar Nemzeti Levéltárral stb.

Mindezek fényében úgy véljük, hogy Zsigmond Zsolt remek oktató, akinek szakértelmére, elhivatottságára és az innováció iránti elkötelezettségére nagy szüksége van a Trefortnak, ha továbbra is magas szinten kívánja folytatni oktatási tevékenységét és lépést akar tartani az oktatási módszertan 21. századi változásaival. Ugyanígy az ELTE-nek mint a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium fenntartójának is fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az egyetemi hallgatók tanárjelölti képzésüket ilyen példaadó oktató felügyelete alatt és mentorálasa mellett végezzék. Zsigmond Zsolt kimagasló oktatói munkáját bizonyítja az a tény is, hogy a Tanár Úr 2016-ban lefolytatott oktatói minősítési eljárása kiváló eredménnyel zárult.

Álláspontunk szerint a jóérzés megkívánja, az ELTE és a Trefort tekintélyének megtartása pedig kifejezetten megköveteli, hogy egy ilyen kiváló oktató felmentésére kizárólag a lehető legtisztességesebb eljárás keretében kerülhessen sor. Ezért arra kérjük Igazgató Urat és Rektor Urat, hogy a végleges döntés meghozatala előtt hozzák nyilvánosságra a felmentés kezdeményezésének konkrét indokait, az azokat alátámasztó tényekkel együtt, és tegyék lehetővé, hogy Zsigmond Tanár Úr azokra érdemben reagálhasson a diákok, a szülők és kollégái előtt.

Pozitív válaszukban bízva, tisztelettel,
A nyílt levél aláírói.  


A Trefort jelenlegi és volt diákjai, a diákok szülei, volt tanárjelöltek, kollégák és egyéb munkatár    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével