Nyílt levél a pénzügyi elithez

Petíció / Nyílt levél

a „Hitelezés 2013” Konferencia résztvevőihez

Tisztelt Pénzügyi elit, döntéshozó Urak!

Alulírott előterjesztő a következő petícióval fordulok Önökhöz, kérve a konferencián való felolvasását:

A magyar történelem eddigi legnagyobb csalása a „deviza alapú hitelezés.”

Mi, deviza alapú hitelkárosult magyar polgárok megelégeltük a bankok és pénzügyi szolgáltatók csalárd magatartását, melyek a súlyos konfliktusok megoldása helyett csupán emberek életének elvesztését, családok otthonának elvesztését, polgárok tisztes vagyonának elorzását eredményezték!

Fény derült a csalárdságra, és a fehérgalléros bűnözők nem hivatkozhatnak többé polgárjogi szerződésre, bank-szakmai tényezőkre, és a bűnözők által gondosan kitervelt szabályzatokra.

Egyértelműen, a rendelkezésünkre álló dokumentumokkal bizonyítható a csalás és más bűncselekmények tudatos, maffia jellegű megvalósítása.

A büntető eljárás elkezdődött, és a közeljövőben várhatóan földrengésszerű hatással lesz a magyar pénzügyi világ helyzetére.

Nem kérünk a „devizahitelesek megsegítéséből”, és a hasonló maszatolásokból.

Mi a polgárokat megillető tisztességes eljárásokhoz, a jogainkhoz ragaszkodunk csupán!

Az államnak az adófizetők követelésére tisztáznia kell, hogy a deviza alapú hitelezés magyarországi gyakorlata tényszerűen hány milliárd forinttal károsította meg a költségvetést, s mekkora károkat okozott a magyar polgároknak!

Tisztelt pénzügyi vezetők!

A magyar pénzügyi szektor a deviza alapú hitelezési csalással megtörte a pénzintézetekbe vetett bizalmat, amelyet minden tisztességes bankárnak kötelessége helyreállítani!

Elutasíthatják a Petíciónkat, de az igazságnak már nem vethetnek gátat.

Az ország és a pénzvilág érdeke egyaránt az, hogy a fehérgalléros bűnözők elszámoltatása és személyi vagyonuk zárolása a kártérítések érdekében megtörténjen.

Felszólítjuk Önöket, hogy azonnal, még a bűnvádi eljárások befejezése előtt szüntessenek be minden kilakoltatási, tartozás értékesítési, zár alá vonási és behajtási tevékenységet kivétel nélkül minden deviza alapú hitelszerződés, vagy lizing, vagy hasonló bűncselekmények során alapuló szerződés esetében.

Felszólítjuk Önöket, hogy azonnal intézkedjenek a bűnös módon elárverezett ingatlanok, autók, vállalkozások visszaszolgáltatásáról, mivel bűncselekményen még bírósági végzés, határozat sem alapulhat!

Felszólítjuk Önöket, hogy határolódjanak el a bűnözői körtől, illetve önként vegyenek részt a bűncselekmények felderítésében.

 

A petíciót támogató magyar polgárok aláírásának gyűjtése a mai nappal kezdődően a m/nyilt_level_a_penzugyi_elithez oldalon kísérhető figyelemmel.

Előterjesztésemet a május 8-án megtartandó tiltakozó népgyűlés szentesíti, és adja át a konferencia képviseletének

Budapest, 2013. május 6.

 

Menyhért Péter

előterjesztő