Milla: A decemberi 7 pont

 

Az Orbán kormány minden más mellett a gazdaságpolitikát is elkúrta. Egy preambulumra tárogató köztársasági elnök csak kínos és nevetséges, a gazdasági hozzá nem értésbe viszont mindannyian beledöglünk. Bóvli a gazdaságpolitika, bóvli az ország hitele, hitelessége, bóvli a forint, és ennek ezermilliárdokban mérhető ára van. Eltapsolták a megtakarításainkat a semmire. Ott tartunk, mint másfél éve, csak még a gatyánkat is lehúzták rólunk. Matolcsy, Orbán elkúrta. Nem kicsit, nagyon. És közben folyamatosan hazudtak, mint a vízfolyás, szabadságharcról, sikerekről, az ország gazdasági helyzetéről, a saját szakértelmükről.


Itt az idő, hogy abbahagyják, és átadják a helyüket olyanoknak, akik már bizonyítottak. Mi, az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport szervezői az alábbi 7 pont haladéktalan végrehajtását követeljük a felelős magyar kormánytól:

 

  1. Követeljük Matolcsy György azonnali hatályú felmentését!
  2. Követeljük egy hiteles és bizonyított pénzügyi és gazdasági szakemberekből álló állandó válságtanács felállítását!
  3. Követeljük a gazdaságpolitikai irányítás átadását a válságtanácsnak!
  4. Követeljük, hogy a gazdasági válsághelyzet rendeződéséig az országgyűlés ne fogadjon el semmilyen a politikai / társadalmi berendezkedést lényegesen átalakító törvényt, így különösen a választási eljárásról szóló törvényt, a köznevelési törvényt, a bíróságokról szóló törvényt, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központot létrehozó törvényt!
  5. Követeljük az IMF-fel folytatott tárgyalások részleteinek és eredményének azonnali nyilvánosságra hozatalát, a nyilvánosság folyamatos tájékoztatását.
  6. Követeljük az IMF-fel folytatott tárgyalások által érintett területek társadalmi, szakmai és civil szervezeteinek bevonását a magyar álláspont kialakításába!
  7. Követeljük az őszinte, a helyzettel és a tényekkel szembe néző kommunikációt! Elég volt a kormányzati hazudozásból!


Csatlakozz a hét ponthoz az aláírásoddal!
Itt nem az IMF-nek kell rendet raknia, hanem neked és nekünk.


Milla - Egymillióan a magyar sajtószabadságért    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével