Mentsük meg az alsóörsi tábort

 A Várpalota - Pétfürdő vagyonperben külön megállapodás keretében Pétfürdő tuljadonába került az egykori alsóőrsi úttörő tábor. 

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete április végén döntött arról, hogy ezt a Balaton parti ingatlant 16 millió Ft kikáltási árért értékesíteni kívánja. 

Ez az a tábor, ahol egykor gyerekek tízezrei - köztük  péti gyerekek is - töltöttek nagyszerű nyarakat ingyenes vagy nagyon kedvezményes áron. 

Egy kilométerre a Balatontól, csodálatos erdő mellett, a Somlyó hegyen, rálátással a Balatonra a 3900 m2 területen egykor faházak álltak.

Ma csak a helyük van meg, de a vízre, villanyra, csatornára, gázra közvetlenül a telekhatáron rá lehet csatlakozni. A területen lévő betonút kapcsolódik a közúthoz. 

A pétfürdői tábor közvetlen környezetét az alsóörsi önkormányzat fejlesztési tervében kiemelt fontosságú, helyi értékvédelmi és örökségvédelmi területté nyilvánította. A jövőben is ifjúsági táborként képzeli el. A környezete a tervek szerint vonzó turistaközpont lesz kilátókkal, gyalogutakkal, közösségi létesítményekkel. 

Nem hagyhatjuk, hogy a pétfürdői gyerekek, családok: gyerekeink, unokáink lába alól kihúzzák a talajt, elherdálják a földet,

megfosszák őket a lehetőségtől, hogy kedvezően, akár ingyenesen is nyaralhassanak a Balatonnál.

Nem hagyhatjuk, hogy egy kétmilliárdos költségvetésű település "júdéspénzért" feládozza a jövő generációk kikapcsolódási, pihenési lehetőségeit! 

Felszólítjuk a képviselő-testületet, hogy ne értékesítse az alsóőrsi tábor területét, hanem fejlessze, és a pétfürdői gyerekek, családok részére üdülési lehetőségként üzemeltesse.

Csatlakozz!

Ha egyetértesz a követeléssel, akkor írd alá és oszd meg a petíciót, hogy minél több emberhez eljusson!