Masszőrök az online pénztárgép bevezetése ellen!

Varga Mihály
Nemzetgazdasági Miniszter Úr részére

Tárgy: online pénztárgép masszőröknél történő bevezetése


Tisztelt Nemzetgazdasági Miniszter Úr!

Én Sziklai Csaba vagyok, vállalkozó masszőr. Jelen levelemben közel 3000 kollégám nevében írok Önnek.

Elsősorban szeretnénk megköszönni eddigi tevékenységét, többek között a vállalkozók támogatásáért folyó törekvéseit. Személy szerint nekem is, és számos kollégámnak is hatalmas segítséget jelentett a vállalkozóvá váláshoz való támogatásuk. Továbbá mindannyian szimpatizálunk a gazdaságunk fehérítéséért való erőfeszítéseiben is, mely minden magyar embernek érdekében áll.

Azért írok most Önnek, hogy felhívjam figyelmüket egy új keletű problémára, és megkérjem, hogy fontolják meg ennek megoldását.

A problémánk a következő:

Az idén a 9604 (Fizikai közérzet javító) TEÁOR szám alatt dolgozókra, így a legtöbb masszőrre is ki lesz terjesztve a kötelező online pénztárgép használat.

Az első, és legnagyobb gondunk ennek anyagi fedezete. Mivel munkánk kemény fizikai megterheléssel jár, így szűkebbek a határaink, korlátozott a vendégszámunk. Többségünk képtelen kitermelni ekkora profitot, melyből megvásárolhat, és hosszú távon fenn is tarthat egy ilyen gépet.

Második gondunk, hogy KATA-s masszőrként (hiszen többségünk a 9604-es TEÁOR szám alatt, egyéni vállalkozóként, azon belül is a KATA adózási formát használva dolgozik) nem látjuk racionális alapját a bevezetésnek, hisz akár 1, akár 100 számlát adunk egy hónapban, az adónk fix.

Harmadik pontként azt emelném ki, hogy a pénztárgépek kiterjesztése nem szakmákra specifikálódik, hanem TEÁOR kódokra. Lássuk be, ez a rendelet, ugyanazon kód alatt teljesen más mértékű terhet ró egy másodállásban dolgozó masszőrre, aki havi 10-15 vendéget fogad, egy főállású vállalkozóra, aki havi 40-100 vendéget fogad, vagy egy egész fitneszteremre, ahol akár több tízezer vendég is megfordulhat egy hónap alatt.

Negyedikként arra hívnám fel a figyelmet, hogy a szabályozás még nem kiforrott, még a NAV sem tud felvilágosítást adni sok kérdésünkben:

- Vak, és gyengénlátó kollégáink számára van-e bármilyen más alternatíva akadálymentesítés céljából?

- Nem minden masszőr tevékenykedik folyamatos munkaidőben, nincs munkaidő kezdete és vége. A kasszanyitás - zárás, hogyan kivitelezhető esetükben?

- Azokban a szalonokban, ahol kozmetikus, fodrász, manikűrös és/vagy pedikűrös és masszőr is dolgozik, csak a masszőrnek szükséges pénztárgép, vagy minden tevékenység tekintetében bevezetésre kell, hogy kerüljön?

- Létezik sok olyan vállalkozás, ahol több, házhoz járó masszőrt alkalmaznak – ott hogy vitelezzék ki a pénztárgép használatot - mindegyikőjüknek külön kell egy hordozható?

E problémának megoldását több lehetőségben is látjuk. Természetesen a legtöbbet az segítene, ha szakmánkat mentesítenék a pénztárgép kötelező bevezetése alól, vagy az érintett területeket specifikusabban írnák le, TEÁOR kód helyett szakmakód alapján – kihagyva szakmánkat.
Továbbá már egy, akár pályázat formájában létrejövő támogatás (melyet kizárólag a pénztárgép beszerzésére lehetne fordítani) is hatalmas segítséget jelentene számunkra.

Természetesen nyitottak vagyunk bármilyen kommunikációra Önökkel. Ha hajlandó lenne fogadni akár egy 5 perces beszélgetésre a témával kapcsolatban, szívesen be is fáradnék. Előre is köszönjük, ha levelem tartalmát megfontolja.

Tisztelettel:

Sziklai Csaba, és 3000 masszőr kollégám.

Budapest, 2016. augusztus 6.

Petíció aláírása

Az aláírással engedélyezem Sziklai Csaba, hogy az aláírásomat átadja azoknak, akik ebben a kérdésben hatáskörrel rendelkeznek.


VAGY

Egy e-mailt fog kapni egy hivatkozással, amellyel megerősítheti aláírását. Hogy biztosan megkapd üzeneteinket, kérjük add hozzá a info@peticiok.com címet a kapcsolati vagy a biztonságos feladó listádhoz.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem tudja megerősíteni az aláírását az erre az üzenetre való válaszadással.




Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...

Facebook