Maradjon meg a fóti Károly Gyermekközpont

Azért hoztam létre ezt a petíciót, mert a kormány hozott egy határozatot,  amivel nem értek egyet! Döntésük szerint az egykori  fóti gyermekvárost bezárja, és az itt élő gyerekeket Zalaegerszegre, és Kalocsára helyezik át. A Károly kastélyt felújítja, a jövőbeli tervekről még nem született döntés mi lesz az épülettel a renoválás után. 

A fóti Gyermekváros - mostani nevén (1993-tól) Károly István Gyermekközpont - 1957-ben jött létre, azoknak a  gyermekeknek biztosítottak itt lakhatást, és ellátást, akik kikerültek a családjukból. A hazai gyermekvédelem kialakulásának, és működésének egyik fontos állomása volt. Az intézményben működtek óvodák, általános iskola, középiskola, és kollégium. Szórakozási lehetőséget, és programot biztosított a növendékeknek a könyvtár, a mozi, és a színházterem, az intézmény saját mosodával, belső konyhával és stranddal és gyermekkórházzal rendelkezett. Hazai és Európai Uniós kezdeményezésnek, és támogatásnak köszönhetően a Gyermekközpont fejlődött, majd megalakult a Különleges Gyermekotthon(2005-2008) és a Speciális Gyermekotthon 2010-ben. A fiatal felnőtteknek (18-24 év) utógondozói ellátást biztosított külső otthont alakított ki, így lakhatást biztosítva nekik, és támogatva, segítve az életüket a program keretében miután elhagyták a Gyermekközpontot. 

Szeretnénk, ha a felújítás után visszatérhetnének a növendékek az intézménybe. Éveken át funkcionált gyermekotthonként ezekután miért ne működhetne úgy tovább? 

Forrás: http://www.wp.kigyk.hu/az-intezmeny-tortenete/

http://magyaridok.hu/belfold/atalakul-foti-gyermekvaros-1337764/