Mik ezek a csíkok az égen??? HIVATALOS ÉS NYILVÁNOS VIZSGÁLATOT!!



Ezzel a petícióval szeretnénk azt elérni, hogy Magyarország jelenlegi kormánya indítson hivatalos egészségügyi és környezetszennyezési vizsgálatot, a nemzetközi elnevezéssel chemtrail-nek nevezett jelenség és tevékenység magyarországi felderítésének és tisztázásának ügyében, a következő feltételekkel:


1. A vizsgálatokat a toxikus fémek kimutatásában akkreditált magyarországi laboratórium vagy kutatóintézet végezze el, az általunk megnevezett anyagokra, melyek legtöbbször szerepelnek a nemzetközi chemtrail vizsgálatokban.

2. A vizsgálatok teljes költségét az állami költségvetés állja.

3. A vizsgálatokat az általunk megjelölt helyszíneken és időpontokban, illetve azt követően 1 hétig (napi mintavétellel és vizsgálatokkal) végezzék, 24 órás, nyilvánosan közvetített videofelvételes/fényképes rögzítés és a felügyeletünk mellett.

4. A vizsgálatok időtartama: 3 hónap.

5. A vizsgálatok végeredményét tegyék nyilvánossá főműsoridőben, a legtöbb hallgatóval, illetve nézővel rendelkező magyarországi tévé- és rádiócsatornákon, a http://www.kormany.hu/hu oldalon és a legtöbb olvasóval rendelkező napilapokban a címlapon.

Ha ön egyetért a fent leírt céllal és támogatja azt, kérjük csatlakozzon a petícióhoz!

A chemtrail nemzetközi elnevezés magyarázata: polgári, katonai, illetve azonosítójel nélküli repülőgépek elhaladása közben, a repülőgép mögött keletkező, a kondenzcsíkhoz hasonló sáv az égen, mely az egészségre is veszélyes vegyi anyagokat, baktériumokat, vírusokat, gombákat tartalmaz és amely órákig az égen marad, legtöbbször szétterül és a többi csíkkal összeállva (általában laposabb) felhőrétege(ke)t alkot, mely után legtöbbször (de nem mindig) hirtelen időjárásváltozás áll be. Hossza akár 60-70 kilométer is lehet.
A megfigyelések szerint ez mesterséges emberi beavatkozás eredménye (lényegében beazonosítatlan anyagok kipermetezése a levegőbe) és nem a repülőgéphajtóművek működéséből adódik.
(Ez a magyarázat a külföldi megfigyelők és kutatók által, 1996 óta megosztott információk és a saját, 2013 óta folyó információgyűjtésünkön alapul.)

Mint a fentiekből kiderül, mi nem vádolni szeretnénk, hanem a fent leírt jelenség magyarországi vizsgálatát szeretnénk elérni, hogy hivatalos vizsgálat és nyilvánosságra hozott eredmény bizonyítsa a jelenség létét vagy nemlétét Magyarországon!
A vád azután esedékes, ha a vizsgálatok alapján bizonyosságot nyer, hogy ez az emberekre és az élővilágra veszélyes és ártalmas tevékenység.

Kérjük, csatlakozzon, hogy megtudjuk, mi az igazság! Hogy a hivatalos szervek is elfogadják a petíciót, kérünk mindenkit, hogy valódi adatokat adjon meg, mert kitalált neveket és nem létező településneveket, címeket nem fognak elfogadni! A petíció érvényessége és sikeressége érdekében mindenképpen szükség van az állandó lakcímre is, ezt ne hagyják ki az aláíráskor! Kérjük, ne csak az irányítószámot, hanem a címet is adják meg, aki pedig nem magyarországi címről írja alá, az is írja oda az ottani postai irányítószámot! Így lesz csak érvényes a petíció és az aláírás! Köszönjük!
A PETÍCIÓT AZ OLDAL ALJÁN LEHET ALÁÍRNI! Aki nem szeretné nyilvánossá tenni az aláírását, az lent kattintson az Aláírásod nyilvános? kérdésnél a NEM-re!
(Így csak az aláíró látja az adatokat, más nem!)

Tájékoztató információk a chemtrail jelenségről:


1. http://vanmagyarazat.blogspot.hu/2011/11/tanulmany-az-idojaras-modositasrol-az.html (Törölték az internetről, de egy online archívumban még megnézhető: http://wayback.archive.org/web/20120814093227/http://vanmagyarazat.blogspot.hu/2011/11/tanulmany-az-idojaras-modositasrol-az.html)

2. http://felhok.net76.net/kivitelezes.html

3. http://felhok.net76.net/szervetlen.html

4. http://www.carnicominstitute.org/

5. https://www.youtube.com/watch?v=jeevAucCeh4

6. http://www.youtube.com/watch?v=vPhRQnDlftI

7. http://www.youtube.com/playlist?list=PLrYEWdo3PzC16GfHBv6yTDTCkl7PnaPle

8. http://geckosky.tumblr.com/

További információk kérhetők angol nyelven:


1. https://www.facebook.com/michael.murphytmp, illetve: whtagft@hotmail.com (Michael J. Murphy, a What in the World Are They Spraying? című dokumentumfilm társproducere)

2. https://www.facebook.com/clifford.carnicom?fref=ts, illetve: http://www.emailmeform.com/builder/form/6T16af7cbrb7OLAb61d0 (Clifford Carnicom, a Carnicom Kutatóintézet alapítója, chemtrail és geo-engineering kutató)

3. https://www.facebook.com/russtanner , illetve: russ@russtanner.com (Russ Tanner, egy chemtrail kutatócsoport tagja)

4. https://www.facebook.com/dane.wigington.5?fref=ts , illetve: http://www.geoengineeringwatch.org/dane-wigington/ (Dane Wigington, napenergia szakértő)

CÉLUNK MINIMUM 30.000 (HARMINCEZER) ALÁÍRÁS! (Az előző petíciónkat 1051-en írták alá.) Kérjük, segítsenek ebben és osszák meg a petíció oldalát az ismerőseik között! A következő hivatkozásokra kattintva, egyszerűen és egyből megosztható a petíció oldala facebook-on, Google+-on és twitteren:

FACEBOOK-ON:

https://www.facebook.com/sharer/sharer.php?u=http://www.peticiok.com/magyarchemtrailvizsgalat

GOOGLE PLUS-ON:

https://plus.google.com/share?url=http://www.peticiok.com/magyarchemtrailvizsgalat

TWITTER-EN:

https://twitter.com/home?status=http://www.peticiok.com/magyarchemtrailvizsgalat


(Egyéb, friss információ fent a Közlemények fülre kattintva érhető el.)

Mindenkinek köszönjük a segítséget!