Magyar nyelvű anime csatornát a TV2 Csoport kínálatába!

Kedves aláírók!

Ez a petíció azért jött létre, hogy megmutassuk a TV2 Csoport részére, mennyire fontos, hasznos és kifizetődő lenne egy magyar nyelvű, szinkronos animéket sugárzó csatorna létrehozása.
Sajnos, mint tudjátok, Magyarországon 2014-ben hosszas hanyatlás után végleg megszűnt az Animax, az ország egyetlen animecsatornája, az A+ 2007-ban indult utódja. Azóta Magyarországon senki sem vállalta fel a szerepet arra, hogy az A+ és Animax hagyományát folytatva, új, magyar szinkronos animéket sugározzon a hazai nézők számára. Néhány kivétel természetesen akad, néhány éve a Viasat6 például bemutatta a Dragon Ball Z sorozat összes részét valamint a Yu-Gi-Oh! GX című sorozatot (bár ezt nem fejezték be), illetve az RTL II-nek is volt próbálkozása az "Űrzavar" című, japán-francia koprodukciós animációs sorozattal. Azonban a jelenlegi helyzet alapján úgy néz ki, ezekre a csatornákra a továbbiakban nem számíthatunk ilyen téren, így az egyetlen megmaradt választás a TV2 Csoportra esett (a többi műsorszolgáltató tevékenysége egyértelműen mutatja, hogy nem érdekeltek ilyen témában).
Az elmúlt egy évben az Andy Vajna által megvásárolt TV2 Csoport számos új csatornát indított, rengeteg különböző tematikában. Jelenleg 11 csatornájuk üzemel, és a közeljövőben újabb csatornákkal tervezik bővíteni kínálatukat. Külön kiemelném közülük a Kiwi TV-t, amely a legfiatalabb korosztályt célozza meg műsorszerkezetével, és itt mutatták be 2017 elején a Dinoszauruszok királya című sorozat második évadát is, amelynek első évadát akkoriban az Animax sugározta. Ez az animerajongók számára új reményt jelent, mivel hosszú idő után először láthatunk valódi animét a magyar televízióban, mégha nem is sokak kedvencéről van szó.
Célunk az, hogy a TV2 Csoport továbbfolytassa a japán animék sugárzását, és ezúttal teret adjon számos olyan sorozatnak is, amelyeket a rajongóközönség régóta követel, azonban eddig nem volt lehetőség magyar szinkronnal megtekinteni őket. Erre a legjobb megoldás egy teljesen új csatorna létrehozása lenne, amely üzemelhetne akár önállóan is, de bőven elegendő lenne egy esti műsorsáv létrehozása valamely meglévő csatornán kifejezetten erre a célra (például a Kiwi TV nappali csatornává alakításával, megosztott műsoridőben).

A továbbiakban azt az üzenet-tervezetet olvashatjátok el, amelyet az aláírások listájával együtt kívánok csatolni a TV2 Csoport számára. Ha elegendő aláírás összegyűlik a petícióra, igyekszem minden lehetséges formában eljuttatni az illetékesek számára az üzenetet. Ha van bármi kiegészítésre ötletetek, nyugodtan írjátok a kapcsolatfelvétel gomb segítségével, vagy az aláírásban megjegyzésként tegyétek közzé, például, hogy milyen animéket látnátok szívesen egy ilyen csatorna kínálatában.

Előre is köszönök minden segítséget, valamint külön köszönet az Animeövezet, Animekommentár és a Magyar Anime Oldal Facebook-oldalaknak, amiért segítettek a petíció terjesztésében (továbba köszönet mindenkinek, akik egyénileg is terjeszti/megosztja a felhívást).

Legyen magyar nyelvű anime csatorna a TV2 Csoport kínálatában!




Tisztelt TV2 Csoport!


Ezt a petíciót a magyar animerajongók nevében juttatom el az Önök részére.

Mint azt valószínűleg Önök is tudják, jelenleg a TV2 Csoport által üzemeltetett "Kiwi TV" csatornán található meg az ország egyetlen TV-ben sugárzott, folyamatosan új részekkel érkező animesorozata, a Dinoszauruszok királya címmel. Ezért gondoljuk elsősorban, hogy Önök lennének a legalkalmasabbak arra, hogy a Magyarországon évek óta hanyatló animekínálatot új tartalommal töltsék meg, egy új, teljesen önálló vagy más csatornával megosztott műsoridejű, elsősorban (vagy teljesen) animékkel foglalkozó, magyar nyelvű csatorna keretében. Utóbbi megoldás esetén már a lefedettség miatt sem kellene aggódniuk, hiszen például a Kiwi TV már jelenleg is számos szolgáltatónál elérhető, így a kisgyermekek számára szolgáló műsorblokk nappali időtartamra (pl. 6-20 óra között) csökkentésével egyből teret és nézőket lehetne nyerni egy ilyen jellegű csatornának, miközben a jelenleg is létező Kiwi TV sem veszítene eddigi nézőiből (mivel a csatorna célközönségét jelentő legfiatalabb korosztályra véleményünk szerint nem igazán lehet az esti időszakban számítani).

Sajnos Magyarországon jelenleg szinte lehetetlen (a fent említett sorozaton kívül) legális módon aktuális animét nézni, új magyar szinkronos animék megjelenésére pedig egyelőre aligha van bármi esély, amíg nem történik változás valamely médiaszolgáltató részéről. Egyetlen kivételként az Önök által sugárzott sorozat mellett megemlíteném még a néhány hónapja megjelent, rajongói kezdeményezésre, önköltségből (!) leszinkronizált Watamote című animesorozatot. Sajnálatos tény, hogy az egyébként kiváló munkát végző magyar szinkronszínészeink hangját nem hallhatjuk viszont több sorozatban, maximum egy-egy ehhez hasonló, kivételes alkalommal.

Pedig Magyarországon az animerajongók száma legalább több tízezerre tehető, akik jelenleg csak az Indavideón, vagy torrentoldalakról letöltve juthatnak hozzá animékhez, természetesen illegális módon. Ez nem csak az új animékre igaz, hanem a korábban magyarra szinkronizált, de kereskedelmi forgalomba nem hozott, és televízióban többé már nem vetített sorozatokra is. Ami az új sorozatokat illeti (amik annyira nem is újak már, hiszen a 2008 után megjelent animék többnyire már nem elérhetőek magyar szinkronnal), hozzájuk számos rajongói csapat készít magyar feliratokat a nézők számára, amelyek némileg pótolják a magyar szinkron hiányát, azonban a teljes élményt mégsem képesek visszaadni. Egy magyar nyelvű, animékkel foglalkozó csatorna létrehozásával azonban nemcsak a már meglévő rajongókra lehet támaszkodni, hanem azokra az emberekre is, akik eddig nem ismerkedhettek meg a műfajjal, de a tévécsatornák végiglapozása közben talán nekik is lehetőségük adódik erre, és ők is a csatorna rendszeres nézőivé válnak majd. Emellett kifejezetten hasznos lenne egy ilyen lépés abból a szempontból is, hogy a tévénézők ne csak a nyugati világot láthassák a tévéképernyőn keresztül, hanem más, távol-keleti kultúrákat és világokat is megismerhessenek (ezek a kultúrák és világszemléletek sok elemben eltérnek a keresztény felfogástól, azonban ez egyáltalán nem negatív jellemző, és a fiataloknak szükségük van arra, hogy ezeket megismerhessék, és kicsit objektívabb módon láthassák a világot).

Nem is kell olyan messzire mennünk, hogy bebizonyítsuk, mennyire is működőképes lehetne a rendszer - Németországban és Ausztriában is országos lefedettségű, ingyenesen elérhető (!) tévécsatornák sugároznak animéket, amelyek a korosztályon belül gyakran kiemelkedő eredményeket produkálnak, emellett ezekben az országokban nemcsak a televízióban, hanem DVD-ken kiadva, sőt, a mozikban is számos animét láthatunk. Természetesen Magyarország nem egyenlő fejlettségű ezekkel az országokkal, de szerintünk itt is meg lehetne valósítani legalább egy tévécsatorna formájában a magyar nyelvű animék sugárzását, anélkül, hogy az veszteséggel járna, hiszen a fiatal korosztálynak valóban nagy igénye van az ilyen jellegű tartalmakra. Míg Magyarországon szinte az összes, sorozatokat/filmeket sugárzó tévécsatorna elsősorban amerikai gyártású műsorokra és török/brazil/mexikói szappanoperákra öszpontosít, addig az animés piac Magyarországon jóformán (az Animax 2014-es megszűnése óta) teljesen üres. Bár kétségtelenül nem a legszélesebb tömeget célozza meg az országban, azonban a fiatal (de nem kisgyermek) korosztály számára kifejezetten hasznos lehetne egy animéket sugárzó csatorna kiépítése, és ehhez mi a TV2 csoportban látjuk a legnagyobb potenciált, mivel jelenleg az egyetlen olyan médiaszolgáltatóról van szó Magyarországon, amely nem (csak) nemzetközi, 100%-ban üzleti alapú érdekeket képvisel, és láthatóan a keleti tartalmak felé is nyit, nem beszélve arról, hogy az elmúlt években Önök produkálták a legnagyobb mértékű és területű növekedést a magyar televíziós piacon (hiszen jelenleg 11 különböző tematikájú csatornát üzemeltetnek).

Persze egy ilyen csatorna fennmaradásának feltétele, hogy ne csak olcsón beszerezhető, vagy kizárólag gyereknek szóló animéket sugározzon. Számos magyar csatorna próbált az elmúlt években "fél-animékkel" (azaz japán koprodukciós animációs sorozatokkal) és túlságosan gyermekbarát, éppen ezért kissé "komolytalan" animékkel "betörni a piacra". Konkrétan megemlíteném az RTL II próbálkozását az Űrzavar c. "animével", illetve a Viasat6 próbálkozását a "Yu-Gi-Oh! GX"-el. Félreértés ne essék, ezek a sorozatok is megállják a helyüket a saját kategóriájukban, azonban ahhoz, hogy a korábban említett potenciális nézőket el lehessen érni, sokkal ismertebb, népszerűbb és komolyabb animékre van szükség, mint amiket akkoriban az A+ és Animax csatornák is sugároztak, meglehetősen nagy sikerrel. Sajnos számos másik csatorna itt bukott el, és ezért mondtak le - jóformán örökre - az animék sugárzásáról. Emellett egyértelműen fontos a cenzúra eszközének lehetőleg teljes mellőzése is, amire az esti műsorsávban van leginkább lehetőség, ezzel erősítve az osztott műsoridős sugárzás előnyeinek sorát. Tény, hogy ezek a sorozatok az európai nézők számára kissé "brutálisak" lehetnek, habár napjainkban ugyanez az amerikai gyártású sorozatokra is igaz.

Összefoglalva, azzal a kéréssel fordulunk Önökhöz, hogy ha mást nem is tesznek, legalább fontolják meg egy új magyar anime csatorna bevezetését. Bár nem vagyunk médiaszakértők, véleményünk szerint egyáltalán nem egy olyan rossz üzleti lehetőségről van szó, mint ahogy azt a jelenlegi magyar helyzet szerint sokan látni vélnek.

Valamennyi személy, aki aláírja ezt a petíciót, velem, a petíció írójával egyező véleményen van, és ők is ugyanúgy támogatnák egy ilyen jellegű csatorna indítását. Gondoljanak rájuk, mint leendő nézőkre :)

Köszönjük.