Tiltakozás Gyöngyösi Márton gyűlölködése ellen

Bennünk, jóérzésű magyar emberekben mély megdöbbenést keltett Gyöngyösi Márton hétvégi nyilatkozata, és az azt a magyar közéletben övező csend. A Jobbik külpolitikai szóvivője, aki egyben az Országgyűlés külügyi bizottságának az alelnöke is, a The Jewish Chronicle című folyóiratban "Magyar szélsőjobb: a zsidókat itt nem látjuk szívesen" címmel megjelent nyilatkozatában megkérdőjelezte a holokauszt magyar áldozatairól szóló ismert számokat, egy náci rendszerhez hasonlította Izraelt és pártja támogatásáról biztosította Iránt. Gyöngyösi a nemzetközi felháborodás ellenére, egy hétfői nyilatkozatában megerősítette: továbbra is vállalja a The Jewish Cronicle folyóiratnak tett kijelentéseit, amelyeket szerinte a sajtó manipulálva idézett. Az ellenzéki politikus fenntartja véleményét, hogy Magyarországon és világszerte is él és virágzik az "izraeli etnobiznisz", amely a holokauszt áldozatait használja fel. Szerinte a holokauszt magyar áldozatainak számáról vita van, Izrael pedig "agresszor, gyarmattartó állam, amely faji megkülönböztetést folytat és agitál jelenleg is Irán ellen".


Ezúton felszólítjuk a Magyar Országgyűlést és a Kormányt, hogy nyilatkozatban ítéljék el Gyöngyössi megnyilvánulását. A jobbikos képviselő szavai ízléstelenek, minden alapvető emberi, és európai normával ütköznek. Annak a korszaknak szellemiségét idézik, melyről joggal gondoltuk úgy, hogy a második világháború lezárultával egyszer és mindenkorra hátunk mögött hagyhattuk. A magyarságára szerfelett büszke képviselő gyűlölettől fröcsögő szavai megtépázzák hazánk nemzetközi jó hírét. Az Országgyűlés és a Kormány kötelessége kimondani: nincs helye a kirekesztésnek, gyűlölködésnek, az antiszemitizmus nyílt és burkolt formáinak a hazai közéletben.


Magyar Gábor
közgazdász


Jelen petíció nyílt levél formájában megküldésre került az alábbi személyek részére:

Orbán Viktor, miniszterelnök
Schmitt Pál, köztársasági elnök
Kövér László, házelnök

Kósa Lajos, Fidesz alelnöke
Pelczné Gáll Ildikó, Fidesz alelnöke
Pokorni Zoltán, Fidesz alelnöke
Varga Mihály, Fidesz alelnöke
Lázár János, Fidesz frakcióvezetője

Semjén Zsolt, KDNP elnöke
Simicskó István, KDNP alelnöke
Mészáros József, KDNP alelnöke
Surján László, KDNP alelnöke
Molnár Béla, KDNP alelnöke
Kalmár Ferenc, KDNP alelnöke
Harangozó Bertalan, KDNP alelnöke
Harrach Péter, KDNP frakcióvezetője

Mesterházy Attila, MSZP elnöke
Balogh András, MSZP elnökhelyettese
Kovács László, MSZP alelnöke
Szabadkai Tamás, MSZP alelnöke

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője
Szél Bernadett, az LMP szóvivője
Vágó Gábor, az LMP szóvivője