Gyermekjogok

A kényszerárverések folyamatában az ingatlanok túlnyomó többségében gyermekes családok élnek. Ezekről a gyermekekről nem gondoskodik az állami gyermekvédelmi rendszer.A gyermekvédelmi szakemberek egy végrehajtási eljárásba már – szinte - csak közvetlenül a kilakoltatás napján kapcsolódnak be, és annyit tesznek – azt állítva, hogy ezt a gyermek érdekében teszik -, hogy a gyermeket hatósági gondozásba emelik a szülei mellől. Mindezt úgy, hogy maga a szülő tulajdonképpen nem teremt a gyermeke számára veszélyeztető körülményt. A veszélyeztető körülményt ugyanis a végrehajtó teremti meg azzal, hogy kettős – sőt többes - eljárás alá vonja a szülőket, egy tulajdonképpen a hatályos jogszabályoknak nem megfelelő közjegyzői okirat, záradékolás és az ezek alapján kiállított végrehajtási lap rendelkezései szerint.Csakhogy e közben a folyamat közben a gyermekek szociális biztonsághoz való joga sérül, hiszen a szülei – mivel a végrehajtó szinte minden forintjukat elviszi – ellátni őket a számukra megfelelő mértékben nem tudja, és a gyermekvédelem rendszere nem lép közbe. Sérül a gyermek családban való nevelkedéshez való joga is azzal, hogy a szülei mellől hatósági gondozásba emelik, és a gyermekvédelem nemcsak, hogy nem segít a gyermekeknek ezen jogukat érvényesíteni, hanem még ő maga követi el ezt a kirívó jogsértést a gyermekekkel szemben, hogy nem vizsgálja meg: valóban a szülő teremtette-e meg a kilakoltatás által okozott kiskorút veszélyeztető körülményt, vagy ezzel ellentétben egy közigazgatásban dolgozó hivatalnok (értsd: végrehajtó) azzal, hogy a hivatalával visszaélve a hatályos törvényeknek nem megfelelve, és visszaélve a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel járt el.Elméletileg a nemzetközi alapokmányok, melyek a gyermekek mindenekfelett álló érdekeiről rendelkeznek, ezt írnák elő Magyarország számára is.Szükségünk van jogszabály változtatásra a gyermeink védelmét érintő kérdésben,hiszen nem állami gondozásba születtek,és a népszaporodást sem ilyen formán szeretnék elérni.Mert ha mindennel szemben elsődleges a gyerek védelme-lásd gyerektartás kötelezettség,akkor a végrehajtással szemben mért nem az????
Szeretnénk,ha foglalkoznának ezzel a kérdéssel,mert nem elsumálkolni akarja senki a törlesztést,de ellehetetlenül a gyermekek élete és jövője is. A végrehajtást előíró törvényi rendelkezések megalkotása közben elfeledkeztek a gyermekek jogairól. Egészen egyszerűen nem szerepel ebben a törvényben a gyermekek jogairól szóló rendelkezés. Márpedig nem a gyermek szerződik a bankkal, így a gyermek nem is válik a szerződés jogalanyává, a végrehajtási eljárásban mégis jogalannyá teszi őt a végrehajtó. Emellett nem a gyermek birtokjogát, hanem a szülő tulajdonjogát érinti a bank zálogjoga, mégis a gyermek az, aki a kilakoltatások borzalmait kötelezően el kell, szenvedje, attól függetlenül, hogy, mint jóhiszemű birtokló az ingatlanon, a birtokának védelméhez igenis joga van. Mint ahogyan joga van ahhoz is, hogy ezekben az eljárásokban őt, érdekeit és jogait gyermekjogi szakértő képviselje. A gyermeknek joga van a családban való nevelkedéshez, joga van a testvéreivel, szüleivel kapcsolatot tartani, szociális biztonságban élni. Úgy viszont nem tudja gyakorolni ezen jogait, hogy a végrehajtási eljárásról szóló törvényben ezekről a jogairól egy szót sem ejt a jogalkotó. Indítványozom haladéktalanul pótolni ezt az uniós normaszabályokkal szembemenő jogalkotói hiányosságot.