Gyárfás Tamás távozzon a Magyar Úszószövetség éléről!

A Magyar Úszószövetség évek óta kizárólag botrányos, korrupt működésével, vagy inkább a működés hiányával kerül be a hírekbe. Az úszók edzésének elemi feltételei sem adottak, Hosszú Katinka példája mutatja, hogy ott tartunk, igazán eredményes most már csak az lehet, aki a hivatalos szövetségtől fūggetlenül végzi a felkészülést. Ez felveti a kérdést, hogy akkor.jelen formájában mi szükség van az Úszövetségre? Minek tartjuk? Hogy legyen az úszóknak mitől félni, miközben a fejlődésükre szánt pénzt ellopják? Emlékezetes, amikor megpróbálták Hosszú Katinka hallgatását egy 12 milliós csekkel "megvenni". Igazi korrupt, gengszter tempó. Katinka most ismét nyílt levélben követeli Gyárfás távozását a körülmények javításáért tenni semmit nem hajlandó szervezet éléről, és az úszók egymás után sorakoznak fel mögötte. Végre most talán összefognak és együtt a sarkukra állnak, legyűrve a Gyárfás-féle vezetés által rájuk kényszerített hallgatást - az ügyük sikere nem csak az úszósport tisztábbá tételét jelentené, de egyben azt is, hogy mozgósítható még ebben az országban némi korrupcióval szembeszállni képes közös akarat.

Kérlek, írd alá, ne csak abban az esetben, ha kifejezetten fontos neked az úszósport vagy valamilyen formában érdekelt vagy benne, de akkor is, ha felháborít a korrupció úgy általában. A Magyar Úszószövetség csak egy fészke a Magyarországon rendszerszintűvé vált korrupciónak - de itt egy nagyon erős, bátor és független személyiség, Hosszú Katinka már megtette az első lépést: miért ne számoljuk fel tehát elsőként ezt a "fészket"? Aztán majd jöhet a többi.

Ajánlott olvasmány: Hosszú Katinka nyílt levele és a kapcsolódó többi nyilatkozat.

(megjegyzés: Nem ez az első, Gyárfás lemondását követelő petíció. A korábbi, áprilisban indított egyszerre követeli Kiss László és Gyárfás lemondását. Kiss László azóta már nincs, Gyárfásnak viszont a Kiss László-ügytől függetlenül, számos egyéb ok miatt is LE KELL mondania. Ezért nem tartom fölöslegesnek ezt az új petíciót, annak ellenére, hogy a korábbi sincs még lezárva.)