Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
demokrata |
#8393 Re: Re: Re: Re: Re: NAV=ÁVH2012-02-29 17:31#8388: filiszteus - Re: Re: Re: Re: NAV=ÁVH Igen, egyetlen gyerekem volt a fiam, másfél éves korától neveltem egyedül, mert elváltam az apjától. 21 éves volt, mikor összejöttem a másodikkal. Vele nem is volt semmi gond, nagy szeretetben éltünk 14 évet, de a gyerekei... én még ilyen önző családot nem láttam. Apjuk halálát úgy élték meg, hogy miattam volt, pedig hatalmas családi összefogással közösen tették ki, abba rokkant bele. Amikor velem összejött és jobb élete lett, akkor kezdték újra szeretni, én meg támogattam, hiszen csak az ő vérei. Cserébe apjuk halálakor közölték, hogy viszik haza, otthon temetik el. Mondtam, hogy életében kellett volna szeretni. Nem ragozom, hogy zajlott a temetés. Rengeteg barátunk itt volt, az egész falu elbúcsúztatta, nekem háttal tüntetőleg leültek a koporsóhoz a ravatalozóban, úgy állták körül a koporsót, hogy oda ne férjek. Amikor a pap a gyászbeszéd után mondta, hogy menjünk végső nyughelyéhez, megkéri a feleséget, utána az édesanyát, gyerekeket, jöjjenek utána, nem engedtek oda, úgy kullogtam ott, mint egy idegen. Természetesen én fizettem mindent, övéké a gyász, enyém a költség. Olyan megalázottnak éreztem magam, hogy el sem tudom mondani. Elég sokan, hogy őks is hallják, kérdezték tőlem, hogy hogy hagyhatom ezt? Nem volt erőm harcolni, de ezzel elérték azt, hogy a gyászom sem lett akkora, mint külső szemmel elvárható lenne. A vénasszonyt (anyósom) a kedvenc lányunokája hozta autóval, aki kiszállván a kocsiból elbődülte magát, hogy minél többen hallják, hogy "köszönöm neköd, hogy ilyen hosszú útra kényszerítetté'". Mondtam, hogy mikor nyaralni hozták ide, ugyanennyi volt a kilométer. Na, nem raozom, ma lezárult egy újabb fejezet, ez a NAV-os nem volt ÁVH-s, nagyon rendes faszi volt, tette a dolgát és nem kellemetlenkedett. Minden rendben volt. Hát ennyi. Fiamékról: igen, él a menyem, nagyon jól terelgeti a gyerekeket, nagy szeretetben élnek. A hit sok erőt ad, ő pedig teológia-angol szakos tanárnő. A gyerekek kiegyensúlyozottak, jól tanulnak, ha megyek hozzájuk, mindig feltöltődök. Most is tart még, március közepén újra látom őket, aztán ha itt a nyár, akkor persze sűrűbben. A fiam és a férjem gyerekei soha nem tudtak közel kerülni egymáshoz, amit így utólag nem is bánok. A férjem gyerekei egymástól is elég távol vannak, mondtam is nekik, hogy örülök, hogy ellenem mekkora összhang tudott kialakulni, ha apjuk látná, büszke lenne. |
Válaszok
filiszteus |
#8396 Re: Re: Re: Re: Re: Re: NAV=ÁVH2012-02-29 18:33:14#8393: demokrata - Re: Re: Re: Re: Re: NAV=ÁVH Nem tudok rosszabb dolgot elképzelni, mint túlélni a saját gyereket. Nem véletlen, hogy olyan vezető hír lett a 12 éves kislány halálos síbalesete.Nem tudom, hogy lehet az ilyesmit elviselni. Talán aki hívő, annak van valami kapaszkodója. Erősen megkérdőjelezhető a gyászuk, azoknak a hozzátartozóknak, akiknek a legfontosabb volt a temetéskor, hogy Téged háttérbe szorítsanak. Örülj, hogy megszabadultál tőlük. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
897 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
284 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
263 Létrehozva: 2025-07-29
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
590 Létrehozva: 2025-07-22
‘Kuss’nál kuss!
1571 Létrehozva: 2025-07-01
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
160 Létrehozva: 2025-07-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1678 Létrehozva: 2025-07-18
A kassai magyar oktatás jövője
924 Létrehozva: 2025-07-04
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
144 Létrehozva: 2025-07-20
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
960 Létrehozva: 2025-07-16
Czifra legyen az Agrárminiszter! Váltsuk le Nagy Istvánt!
53 Létrehozva: 2025-07-30
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1887 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
364 Létrehozva: 2025-04-30
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4844 Létrehozva: 2025-06-09
STOP #GLIFOZÁT - STOP #PESZTICIDEK - STOP #ÉLELMISZERMÉRGEZÉS
54 Létrehozva: 2025-05-14
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
25 Létrehozva: 2025-07-30
Máriaudvar Területfejlesztés
25 Létrehozva: 2025-07-26
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Fecsi csocso
15 Létrehozva: 2025-07-28