Mondj nemet a József Attila-szobor áthelyezésére!
Quoted post
nem_ál-demokrata |
#2652011-10-26 22:53Honnan veszik, hogy veszélyben József Attila szobra? Minek ez a hisztéria? Aktuálpolitikai közönséges, durva szavaik mellé miért rángatják oda az áldott emlékű költő nevét? És az a buta ember, aki "fasizálódást" emleget, nem szégyelli a butaságát? Olvasson egy kicsit történelmet! |
Válaszok
Vendég |
#269 Re:2011-10-27 05:36:04Maga is olvasson egy kis történelmet. Nem tudom, mikor született, milyenek az ismeretei, de legalább annyira hiányosak, mint akiről/akikről írja, vagy a mai politikai vezetést isteníti, bár nem is tudja, miért. Leírásából azt gyanítom, fiatalka lehet még. Maga nem tudja, milyen az, amikor szobrot döntögetnek. Korábban már leírtam, hogy a balatonszárszói József Attila szobrot 1956 őszén, majd 1957 tavaszán is le akarták dönteni. Akkor győzött a szobor, gyenge volt a drótkötél és a ló. Vagy tán a ló nem is akarta annyira elhuzatni, ma már nem lehet tudni. Az egyszerű nép akkor sem tudta, kinek ártott úgy József Attila, mint a szobor. Ez ma is így van. A jóérzésű emberek nem értik, hogy egyáltalán gondolatba hogy jöhetett, hogy József Attila szobra elkerüljön méltó helyéről. József Attilától mi csak kaptunk és kapunk, ahányszor csak elolvassuk gyönyörűbbnél gyönyörűbb verseit. Nem köszönhetjük elégszer meg neki és az a minimum, hogy kiállunk érte. |
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4713 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
2453 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3440 Létrehozva: 2025-06-06
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1420 Létrehozva: 2025-06-30
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
818 Létrehozva: 2025-07-03
‘Kuss’nál kuss!
725 Létrehozva: 2025-07-01
A kassai magyar oktatás jövője
532 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
454 Létrehozva: 2025-06-17
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
SP Koncert
366 Létrehozva: 2025-06-24
Fogjunk össze az igazságos békéért!
315 Létrehozva: 2025-06-19
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
292 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
148 Létrehozva: 2025-06-30
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
130 Létrehozva: 2025-06-30
Legyen ivókút a József téren!
114 Létrehozva: 2025-07-01
Kérelem a Malom-tó strandbelépő árainak módosítására és kedvezmények bevezetésére a helyi lakosság számára
91 Létrehozva: 2025-07-06
Mondjunk NEM-et a lakosokon áttipró logisztikai csarnok beruházóknak!!!
88 Létrehozva: 2025-06-17