Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Quoted post
Vendég |
#28682011-09-22 23:362862-Bámészkodónak válasz: Igazad van, televan a baloldal értéktelen, senki emberekkel. De az is igaz, hogy jobboldaloon ugyanolyan sok az értéktelen, senki, sőt, a nagy számok törvénye alapján még több. A sok melldöngető jobboldali valamikor ugyanilyen harsányan döngette mellét baloldalon. Bármikor meg tudnak fordulni az adott helyzetnek megfelelően. Nem kell messze menni, Miniszterelnökünk valamikor KISZ-titkár volt és akik körbeveszik, azok is balról indultak. Gyurcsány 2006-ban is megpróbált ezen változtatni, ma ugyanezt teszi. A mai politika egyetlen őszinte beszéde az Öszödi beszéd volt, melynek nyilvánosságra hozatalát hónapokig készítették elő és dolgozták ki a stratégiát a fanatizálható emberek fanatizálására. Meg is lett az eredménye, ami az ország szégyene. Ha valaki az Öszödi beszédet figyelmesen elolvassa, rájön, hogy ennél őszintébb, igazabb beszédet kormányfő még nem mondott el- sajnos zárt körben, a híveinek hitt emberek előtt, akik közül valaki ocsmány módon hátbadöfte. Ma is ezen dolgoznak sokan, mármint az újabb hátbadöfésen. Ne sikerüljön nekik. Az ország érdeke lenne, hogy Gyurcsány Ferenc átvegye a hatalmat, de ez a nép erre nem érett meg - sajnos. Ahhoz a dolgok mélyére kéne nézni, az pedig nem megy, nehéz. Mi pedig lassan lecsúszunk É-Kore szintjére. Majd ha a Felvonulási téren menetelni kell egy-egy Orbánt éltető ünnepen, gondoljatok arra, amit írtam. |
Válaszok
Vendég |
#2873 Re:2011-09-22 23:42:42É-Kore = É-Korea |
Vendég |
#2878 Re:2011-09-22 23:52:37#2868: - sajnos zárt körben, a híveinek hitt emberek előtt, akik közül valaki ocsmány módon hátbadöfte. Vajon ki lehetett az a valaki, aki nyilvánosságra hozta az őszödi beszédet?... Hm, szinte teljesen biztos, hogy Gyurcsány Ferencnek hívták! Mivel Gyurcsány tiszta olyan az MSZP-ben, mint az elszabadult hajóágyú, ezért a Fidesznek nem érdeke tisztázni a kérdést, vagyis nyilvánosságra hozni azt ezt bizonyító dokumentumokat. De előbb-utóbb ki fog bukni ez a dolog, az MSZP és Gyurcsány között most kezdődő újabb háborús felvonásban ez szinte garantált. |
Bámészkodó |
#2943 Re:2011-09-24 00:24:31Én szintén így gondolom. Aki nem látja, érti, hogy már a szavazatszámlálás után rögtön totális háborút vivtak Gyurcsány ellen minden eszközzel, minden percben, minden fórumon (külföldön is), az vak. És most úgyanolyan nemtelenül tovább folytatná... Valószínűleg leginkább azért mert az ilyen kistermetű Napoleonok az ellenfél alázásában kéjes örömüket lelik. Ezen kívül még számos oka van a dolognak (figyelemelterelés, a tábor hiénáinak jólakatása stb.) |
Más felhasználók által támogatott petíciók
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3457 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2038 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1844 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1574 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1410 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
889 Létrehozva: 2025-07-16
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
830 Létrehozva: 2025-07-04
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
577 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
511 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
484 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
437 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
414 Létrehozva: 2025-07-22
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4810 Létrehozva: 2025-06-09
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
181 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
176 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
162 Létrehozva: 2025-07-09
PamKutya koncert
2517 Létrehozva: 2025-06-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30