Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt

Quoted post


Vendég

#294

2011-09-14 01:14

Tisztelt szervezők! Bennem, 2011,09,12-én a remény utolsó szikrája hunyt ki. Tudom, nem lehetett sajnos mást várni, de tragikusnak tartom, hogy akikre az ország és benne családok, emberek sorsa van bízva, belelehet őket hajszolni egy ilyen gyalázatos szavazásba! Én a szüleimtől sokat hallottam 56-os eseményekről. És azok a történetek nem voltak szépek, sőt. És most itt vagyunk, egy őrült elmebeteg karmaiban és minden esélyünk megvan arra, hogy azok az események megismétlődjenek! Nem vagyok naiv és nem hiszek a mesékben. A mostani időkben nem elég feltételes módban fogalmazni. És itt, az újságírókat is vádolom, akármelyik oldalt képviseljék, nincs külömbség! Egyet tudok. Van bennem félelem, de nem rettegés. Gyurcsány Ferenc személyében olyan politikust, olyan EMBERT rágalmaztak most meg, aki sokunk számára példaképpé vált sőt MI büszkék vagyunk rá! Éppen ezért nem fogjuk ölbe tett kézzel szemlélni az ezután történteket! Mert ebből, amit Orbán és lezüllesztett bandája művel, elég! Kifogunk állni Gyurcsány Ferenc mellett, a végsőkig és ha Orbán lebecsül bennünket, hát lesz része meglepetésben! A szívem viszont nagyon fáj két generációért. Az egyik az idős, beteg, gondozásra szorultak. Szomorú, hogy éppen életük hajnalán alakult így az élet, hogy ne tudjanak békében, nyugalomban még meghalni sem! A másik korosztály, a fiatalok. Nekem is van két immáron felnőtté vált gyermekem. És most itt ez a rémálom, vajon nekik is át kell élni majd, hasonló rémképeket, melyek a szüleimet, halálukig elkísérték? Ez sajnos nem csak rajtunk múlik! Utolsó kapaszkodóm, az EU-s országok, köztük is Angela Merkel és Nicolas Sarközi. Fohászkodom azért, hogy most az egyszer, bizonyítsák be, lehet számítani rájuk! Ám ez, egyben szégyen is ránk nézve! Mert milyen ország vagyunk mi, ahol a demokráciát saját honfitársunk rombolta le?! Amennyiben az EU-s országok nem lépnek fel nyomatékosan Orbánnal szemben, akkor sajnos igaza lesz Gyurcsány Ferencnek:"magunk maradtunk"! De akkor, nekünk Demokratáknak, kutya kötelességünk megtenni mindent, még annál is többet, hogy lerázzuk magunkról ezt a rabigát!!! Ezúton kívánok magunknak sikert, bátorságot és kitartást az elkövetkező időkben! Tisztelettel: egy elkötelezett Demokrata

Válaszok

Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt!

#297 Re:

2011-09-14 01:20:54