MENTSÜK MEG A PETŐ INTÉZETET!

Quoted post


Vendég

#33

2013-09-18 10:09

A Pető Intézet nem saját gazdálkodása hibájából lett adós. Az állam alakította úgy rendeleti szinten, hogy tevékenységeik összessége kevesebbet érjen, mint ami a fenntartásához szükséges. Szinte kivétel nélkül így van az ágazat összes intézményével. Nem véletlenül emelkedett a duplájára a fertőzéses halálozás, ami már bizonyítottan a jelenleginek felére is leszorítható volt, ha van forrás takarítás, sterilezés, kötszer stb. kiadásokra. A Pető Intézet nem alamizsnára szorul, ahogy a többi egészségügyi intézmény sem. Csődjük azt igazolja, hogy az állam nem kíván a korábbi évtizedekben megszokott szinten gondoskodni a saját állampolgárainak egészségéről. Mutogathat a törvényhozó és a végrehajtó hatalom kölcsönösen egymásra, attól ez még mindig a FIDESZ.

Válaszok


Vendég

#34 Re: Az is a Fidesz, aki segített!!

2013-09-18 11:05:15

#33: -

Ha 2005-től van szorult helyzetben az intézet, akkor nem a Fidesz okozta a bajt.

Az lenne, a legkevesebb, hogy elnézést kérjenek ezért a sok mocskolódásért, ami itt folyt!

ÉN, HA KAPOK VALAMIT AZ A LEGKEVESEBB, HOGY MEGKÖSZÖNÖM!!!

SZÜLŐK!

Csak addig volt érdekes az intézet sorsa, amig mocskolni lehetett a Fideszt, valyon hány szülőt érdekel annyira az intézet sorsa, hogy megköszönje a segítséget és ossza azt is, ahogy FACEBOOKON osztotta a mocskolódást!!!