Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt

DK szimpatizáns

/ #14660 Mindhalálig Gyurcsány Ferenc!!!

2013-02-16 23:44

AKTUELL:

A simlicska birodalom erős, a közgép is, 47000 forintos marci is tudott új házat venni, viktorkáé is átépült és megnőtt. Focistadionokat építenek magáncégeknek közpénzekből. A cöfnek is jutott pár-százmillió plakátokra, szerveztek békemenetet többet is. Más eredményeik is vannak, elérték hogy közel 300 Forintba kerül egy Euró, bevezettek vagy 15 új adófajtát. Okosan felhasználták az emberektől lenyúlt M.Ny.P. vagyont és rögtön buktak a MOL részvényeken úgy 200 milliárd forintot. Sikeresen bocsátottak ki Dollárkötvényt, ami évente 18 milliárd forinttal drágább az IMF hitelnél. Az alacsony keresetűeknek még kevesebb pénzük marad a "kedvező" 16%-os adózás után, mint a régi adózás után. A képviselőknek minisztereknek meg sok esetben annyival több pénze marad havonta, mint másnak az egész éves keresete, hála az új általuk kitalált és megszavazott adóreformnak. Látjátok: mennyi eredmény, mennyi siker!