A Schmitt Pál doktori címét illető plágiumgyanú kivizsgálásáért
Kovács Péter |
/ #478 Phd újra2012-01-22 08:29A problémám az, hogy egyrészt még mindig nem tudom, hogy 93 után valóban átminősítették-e SP kisdktoriját PhD-re, s ha igen, erről van-e bármi dokumentum. Ha tetszik, ha nem, a nemzetközi normákhoz csatlakoztunk 93 után, és ez azért helyes, mert nemzetközi porondon hogy állhatnánk meg egy egyedi, speciális tudományos fokozat-rendszerrel. Távol áll tőlem, hogy bárkit lebecsüljek, vagy minősítsek munkássága, vagy papírjai alapján (sem). De ha valaki ma leírja a neve elé, hogy PhD, akkor ezzel azt jelzi, hogy a mai NEMZETKÖZI mérce szerint is az, vagyis tudományos fokozattal bír. (remélhetőleg ettől a pár betűtől még nem érzi magát kiválasztottnak, de ha igen, az sem változtat a tényen) Az igazságot SP biztosan tudja mindazzal kapcsolatban, amit most igyekeznek valahogy tisztázni, rendezni, lezárni. Ő maga sajnálattal jegyezte meg, hogy hát jó, akkor most egy 20 évvel ezelőtti dolgot kell kivizsgálni... Bocsánatot kérek tisztelettel, de közjogi méltósági pozícióban tetszik lenni, és ráadásul ma is tudományos fokozatot tetszik írni a CV-iben. Ha otthon töltené a napjait a kandallója előtt, mint nyugdíjas sportoló, nem hiszem, hogy ekkora súllyal esne latba az eset, bár akkor sem cserélnék Önnel... Mint közjogi méltóságnak nem csak az utolsó 20 évét kell vállalnia, hanem az összeset. Visszatérve: SP tudja az igazságot. Rémesen nehéz előállni az igazsággal, és azt mondani: ez meg ez történt, ezért és ezért nehéz most becsülettel vállalni a hibáimat. Nehéz, de példaértékű lenne, és akkor nem lenne, hogy beérnénk a sánta kutyát (is). Sajnos borítékolni lehet, hogy a S.E. sem meri elítélni, be van már kapcsolva ezerrel a politikai mosógép, és szép lassan majd feledésbe merülnek az indulatok, ahogy más esetekben, de a remény hal meg utoljára. MTA-ra kitérve: ha Pálinkás Úr azt nyilatkozza, hogy SP doktorija nem tudományos fokozat, akkor ez azt jelenti, hogy nem PhD, és akkor tessék törölni. Ha Pálinkás Úr tévedett, akor meg tessék érdemben részt venni benne, még ha reményei szerint akár ő is nézheti valamikor az őrségváltást, mert tessék már megérteni, ez nem SP-ról szól. Őrület, hogy alapfogalmakat kellene a politikai elitnek elmagyarázni... |
|
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3469 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1678 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1572 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
960 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
929 Létrehozva: 2025-07-04
Traff Park Visszahozása
911 Létrehozva: 2025-07-29
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
836 Létrehozva: 2025-07-03
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1888 Létrehozva: 2025-06-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
591 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
493 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
284 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
264 Létrehozva: 2025-07-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4845 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09