A Schmitt Pál doktori címét illető plágiumgyanú kivizsgálásáért
Vendég |
/ #230 Ki is volt Dr. Mező Ferenc és meddig alkotott ?2012-01-17 13:11Dr. Mező Ferenc tanár, irodalom- és sporttörténész (Pölöskefő, Zala vm., 1885. márc. 13. - Budapest, 1961. nov. 21.) Legnagyobb sikerét 1928-ban érte el, amikor "Az olimpiai játékok története" című munkáját az amszterdami olimpián aranyéremmel jutalmazták. Ő maga Esztergomban értesült olimpiai győzelméről. Bár tanári állását nem adta fel, ettől kezdve a sporttörténetírásnak szentelte életét. Műve 1929-ben jelent meg először magyar nyelven, majd fordításban a világ számos országában. Az első művet több mint hetven követte. Sporttárgyú könyveit sok nyelvre lefordították. Elismert nemzetközi szaktekintély volt a sporttörténet területén. 1945 és 1948 között minisztériumi főosztályvezetőként a sportügyek intézésével foglalkozott. 1948-tól haláláig tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Olimpiai Bizottságnak pedig főtitkára volt. Munkáját számos magas kitüntetéssel honorálták. Szülőfalujában emléktábla, Nagykanizsán középiskola viseli az első zalai olimpiai bajnok nevét. Mező Ferenc: Golden book of Hungarian Olympic Champions = Livre d'or des champions olympiques... Bp. Sport K. 1955. 131 p. (Hungarian Olympic Library = Collection olympique hongroise, 1. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5484 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3931 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3298 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
1779 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1007 Létrehozva: 2025-06-09
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
167 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
245 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Hatvan-Hort bicikliút megvalósításáért
240 Létrehozva: 2025-05-16
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
744 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
76 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04