Magyar Szolidaritás Mozgalom: Ketyeg Orbánék órája
Vendég |
/ #7302011-12-16 21:16...és most tessék. Így beszél egy komoly frakció vezetője. A Pinocchio 2011. december 16., péntek 17:16 Romló elmeállapot Budapest, 2011. december 16., péntek (OS) - Ahogy korábban, úgy most is azt javaslom Mesterházy Attila frakcióvezető társamnak – akinek egészsége már csak kollegiális szimpátiából is fontos számomra, – hogy ne halogassa tovább orvosa felkeresését. Látszik, hogy korábbi, féltő felhívásomat nem fogadta meg, így elmeállapota azóta súlyosbodott. Ha már sajtótájékoztatóján szülővárosomat emlegette, akkor ezennel felajánlom neki, hogy látogasson el Hódmezővásárhelyre, ahol egy átfogó, feltáró kivizsgálás keretében megismerheti a város kiváló orvosait, akik minden bizonnyal hasznos tanácsokkal tudnák ellátni képviselőtársamat. Komolyra fordítva a szót: Mesterházy Attila sajtótájékoztatóján tett kijelentéseit tudatos provokációnak tartom és azokat visszautasítom. A szocialista frakcióvezető szavai csak azt bizonyítják, hogy Mesterházy Attila is beállt azoknak a sorába, akik az euróválságot felhasználva akarják gyengíteni a demokráciákat azzal, hogy az országok élén ne az emberek által megválasztott vezetők legyenek. Mesterházy Attilának és pártjának azt ajánlom, hogy bár számukra bizonyára nehéz, de barátkozzanak meg a gondolattal, hogy Orbán Viktor legalább 2014-ig Magyarország miniszterelnöke lesz. Lázár János, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője Kiadó: FIDESZ frakció |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5493 Létrehozva: 2025-05-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
3487 Létrehozva: 2025-06-09
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3360 Létrehozva: 2025-06-06
PamKutya koncert
2076 Létrehozva: 2025-06-09
OG Fluor koncert
3986 Létrehozva: 2025-05-14
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
415 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
214 Létrehozva: 2025-06-19
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
169 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
250 Létrehozva: 2024-11-25
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
194 Létrehozva: 2025-04-30
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
105 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
80 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04