Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
EGY CSÓRÓ DEMOKRATA |
/ #5231 Re : EZ A VALÓ VILÁG , 1, AZ MSZP, 2 AZ ÖR-DESZ, 3. A DK .2011-11-11 22:45#5230: Józan - EL IS HISZEM, HOGY AZ ÖREG DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE HÁTRAFELÉ TIPEG, LÉP MAJD NAGYOBBAT IS.. A FENTI SORREND MÁR KÖZELEBB ÁLL AZ IGAZSÁGHOZ, MINT AZ 1000-1500 FŐ MEGKÉRDEZETT VÁLASZA. ELŐSZÖR IS, MERT BAROMI KEVÉS, MÁSODSZOR PEDIG, HÁÁÁT, VANNAK AGGÁLYAIM, HOGY EGYÁLTALÁN MERNEK-É "VALÓS" VÁLASZT ADNI ??? NO, DE MAJD EZ IS KI FOG DERÜLNI, ELŐBB VAGY UTÓBB. AZT A KÖVETKEZTETÉST BÁRMIBŐL LEVONNI, HOGY A FIDESZ VEZET, MÁR EGY 2 ÉVES GYERMEK SEM HINNÉ EL. CSAK GONDOLJUNK AZ IDŐKÖZI VÁLASZTÁSOKRA, EL SEM MENNEK SZAVAZNI AZ EMBEREK, CSAK A ZEMBEREIK, AZ PEDIG -AZ OTTHON MARADOTTAKKAL EGYÜTT- 20-25 SZÁZALÉK, A ROKONOK, BARÁTOK ÉS A FELSŐBB TEHETŐS RÉTEG, AZ A BIZONYOS 20 % KEDVEZMÉNYEZETT. A FIDESZ GAZDASÁGPOLITIKÁJA KIFEJEZETTEN SZEGÉNY ELLENES ÉS OLY SOKSZOR LEÍRTUK, HOGY ORSZÁGUNK LAKOSSÁGÁNAK HÁROMNEGYEDE BIZONY KÖZÉJÜK TARTOZIK, ENNEK A RÉTEGNEK A FELE PEDIG A MÉLYSZEGÉNYSÉGBE, VAGY A HATÁRÁN ÉLDÖGÉL. EZÉRT HIHETETLENEK A KÖZV.KUTATÁSI EREDMÉNYEK !!! HOL VAN OLYAN SZEGÉNYEMBER, AKI EGY GAZDAGOKAT TÁMOGATÓ PÁRTRA SZAVAZ, ÉS MIÉRT SZAVAZZON RÁJUK, AMIKOR AZOK VASTAGON LESAJNÁLJÁK ŐKET, ÉS MAJDNEM MINDEN INTÉZKEDÉSÜK MÁZSÁS SÚLYKÉNT NEHEZEDIK RÁJUK. AZÉRT ENNYIRE NEM KELLENE LENÉZNI BENNÜNKET, HOGY MÉG AZT SEM TUDJUK MI A JÓ NEKÜNK, CSAK, MERT CSÓRÓK VAGYUNK. TUDJUK, HOGY EGY EMBER ANNYIT ÉR, AMENNYI A VAGYONA, - SZERENCSÉRE, CSAK A ÖR-DESZES LÁZÁR JÁNOS FRAKCIÓVEZETŐ NAGYÚR ÉS TSAI. SZERINT. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Traff Park Visszahozása
950 Létrehozva: 2025-07-29
Legyen a setlisten a spanom2
293 Létrehozva: 2025-07-29
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
286 Létrehozva: 2025-07-26
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
602 Létrehozva: 2025-07-22
Rebeccát vissza a Dóm térre 2026-ban is!
177 Létrehozva: 2025-07-30
‘Kuss’nál kuss!
1588 Létrehozva: 2025-07-01
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1689 Létrehozva: 2025-07-18
M2: ne az időt, hanem az aszfaltot húzzák!
155 Létrehozva: 2025-07-20
A kassai magyar oktatás jövője
935 Létrehozva: 2025-07-04
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
964 Létrehozva: 2025-07-16
Czifra legyen az Agrárminiszter! Váltsuk le Nagy Istvánt!
55 Létrehozva: 2025-07-30
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1890 Létrehozva: 2025-06-30
Nem kérünk Nagymarosra szállodahajókat!
35 Létrehozva: 2025-08-01
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4847 Létrehozva: 2025-06-09
Gyerekek védelme nem alku tárgya – Határolódjon el Dopemantól, miniszterelnök úr!
34 Létrehozva: 2025-08-02
STOP #GLIFOZÁT - STOP #PESZTICIDEK - STOP #ÉLELMISZERMÉRGEZÉS
56 Létrehozva: 2025-05-14
Menstruációs szabadság bevezetése az endometriózisban és adenomiózisban szenvedők számára Magyarországon
27 Létrehozva: 2025-07-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
364 Létrehozva: 2025-04-30
vissza setlist Ha meghalok
22 Létrehozva: 2025-08-02
Kicsieko koncert
22 Létrehozva: 2025-08-02