Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #5012 Az MSZP jogi, szellemi és anyagi örököse az MSZMP-nek2011-11-07 18:06Aha, az elvett földért és javakért tényleg kaptak pár garast. Elég is volt nekik párszor kenyeret venni. Igaz, hogy a szibériai hadifogságból 30 kilósan hazatért, sorozott honvéd nagyapámnak már csak az özvegye ehetett belőle. "Mi akkor még nem éltünk" Az MSZP - vagyis az ótvaros büdöskomcsi férgek pártja - jogi, szellemi és anyagi örököse az MSZMP-nek, az pedig az MKP-nek. "A magyarországi rendszerváltás során nem szűnt meg teljesen, csak átalakult, pontosabban két részre szakadt: a keményvonalasok megalakították a Munkáspártot, míg a demokratizálódás folyamatába beletörődők a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), ez utóbbi egyben a párt jogi örököse. .. A két párt közül a Magyar Szocialista Párt örökölte az állampárt vagyonát, míg a Munkáspárt vitte tovább az ideológiát. Erre utal a korabeli vicc, hogy az „MSZP-nek jutott a tőke, a Munkáspártnak pedig Marx”. http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Szocialista_Munk%C3%A1sp%C3%A1rt#Az_1989-es_fordulat |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5487 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3957 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3333 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2889 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1733 Létrehozva: 2025-06-09
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
291 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
248 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
152 Létrehozva: 2025-04-30
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Petíció a Győr, Simor János Püspök Tér felújítási projektjével kapcsolatban
308 Létrehozva: 2025-05-17
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04