Petíció Dörner György színi igazgatói kinevezése mellett!
Vendég |
/ #3212011-11-03 23:23Még egyszer szeretnék hozzászólni, látva azt, hogy méltatlan személyeskedésre ingerlő bejegyzések is megjelennek a sok szívmelengető megnyilvánulás között. Mint mindig, az eddigi gyakorlat szerint, bizonyos ösztönös megnyilvánulás tanúi lehetünk, midőn a bejegyzés és a válasz is, sőt a sületlen párbeszéd is egyazon szerzőtől ered, egyfajta primitív kárörömül a belerondítás pótcselekvéseként. Olyan ez, mintha neveletlen gyermek által eldobált szemetet látnánk az utcán vagy parkban. Bizony nem szép, de majd jön az utcaseprő és türelmesen besöpri a helyére. Az út (a park) gyönyörű,és szerencsére egyre kevesebb szemét éktelenkedik benne. Ennek örüljünk, tiszta szívből reméljük együtt, hogy a jó ügyért való békés összefogás sikerre vezet! A valódi érték és tehetség mágnesként vonzza majd a sz Új színházba az arra szomjazó, ép lelkű embereket. Az ilyen közönség az előadás idejére KÖZÖSSÉG-gé alakul, annak kifejezhetetlenül felemelő élményével. Ezt a csodás élményt várom családommal együtt, és nagyon sajnálom azokat a "szakmai zseninek kijelölt vagy önjelölt" embereket, akik képtelenek felfogni az emberi kultúra lényegét. Köszönöm a lehetőséget, hogy egy ilyen nemes kezdeményezést támogathatok, Tarlós István államférfihoz méltó helytállását üdvözlöm, bízom a sikerben, mely elsöprő lesz, és talán érthetetlen is sok megnyúltképű ellendrukker számára (de nem fogják felérni ésszel, mert ahhoz szív kéne). |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Állítsák le az RSzKF és egyéb "kétes diagnósztikai hibák" ürügyén az állatok válógatás nélküli legyilkolását, követeljük az életpárti és állatgyógyászati alternatívák bevezetését!
3705 Létrehozva: 2025-04-02
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
800 Létrehozva: 2025-04-25
Az állatok, a gazdák és a magyar vállalkozások védelmében – emberséges, etikus és független járványkezelést!
1274 Létrehozva: 2025-03-30
Petíció az Isaszeg és Dány közötti 3102-es út felújításáért!
392 Létrehozva: 2025-04-17
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
390 Létrehozva: 2025-04-18
Kiállok a Veres1 Színház mellett!!!
378 Létrehozva: 2025-04-13
Húsvéti Nyilatkozat és baráti levél polgártársainkhoz - amicus curiae
315 Létrehozva: 2025-04-23
Ne zárják be a jászberényi Fürkész Óvodát!
172 Létrehozva: 2025-04-21
KÖVETELJÜK a jogi, etikai és tudományos alapok felelösségteljes érvényesülését minden oltás tekintetében!
152 Létrehozva: 2025-04-30
Helyi védelmet a Monor környékén élő védett és fokozottan védett növény- és állatfajok számára!
142 Létrehozva: 2025-04-28
Egy gyermekes családok SZJA mentessége/Támogasson minket
2308 Létrehozva: 2025-03-04
Maxim Imola úszásoktatásának engedélyezésére való kérelem
92 Létrehozva: 2025-04-15
Irodalomtörténészek állásfoglalása Takaró Mihály Széchenyi-díjjal történt kitüntetéséről
76 Létrehozva: 2025-05-02
Vonják vissza Vészabó Noémi amatőr, giccsfestő Munkácsy Mihály-díját
1837 Létrehozva: 2025-03-20
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
6954 Létrehozva: 2023-07-26
Biotermékeket a közétkeztetésbe!
64 Létrehozva: 2025-04-14
NEM AKAROK SPORTLÉTESÍTMENYT , SEM BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOT A TERMÉSZET HELYETT!!!!!
800 Létrehozva: 2025-01-19
Ne oltsák be a gyerekeket a szülő beleegyezése nélkül!
59 Létrehozva: 2025-04-15
🚶♀️🚴♂️ Biztonságosabb Kéktó sétányt Délegyházán! 🧒🐶
54 Létrehozva: 2025-04-30
Petíció a Magyarkanizsa község és Szabadka közötti buszközlekedésért
53 Létrehozva: 2025-04-25