Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
szemtanu |
/ #4404 Re: Petíció Gyurcsány mellett2011-10-20 23:01#1484: kofara - Petíció Gyurcsány mellett Két politikai rivális mögé csoportosúl ma az ország. Nem kérdés ki az vízválasztó, ha tetszik az országot ketté választó közülük. A mindig igazat mondó és mindent harcként megélő, csak szimbólumokban beszélő, ígérgető alak, aki csak ellenséget képes a másikban látni, aki ezt ki is mondja. Sőt messzebbre megy és szintén jelképesen ( egyelőre) a másik megöléséről nyilatkozik. Másként és másról beszél hazai, illetve külföldi közönség előtt. Már mindennek az ellenkezőjét is elmondta, így joggal hivatkozhat bármire. Aki ifjú titánként a baloldalról indult és többszörös csavarral az érdekeinek megfelelően - ma éppen konzervatív ideát hirdetve hirdet, aki kordont bont demokrataként, aki arról nyilatkozik, készen áll átvenni a kormányzást - kísérletet is tesz erre az öszödi beszéd apropójá- aztán amikor minden előzetes figyelmeztetés ellenére baj lesz beszáll a páncélautójába és sorsára hagyja a feltüzelt tömeget. Most pedig bűnöst keres. Itt tarunk. Meg a felelőtlen és amatőr 16%-os adónál, a többször bedöntött forintnál, a devizahitelesek drámájánál. Meg a centrális erőtérnél, a grasszáló gárdistáknál. A megölt emberek vajon kinek a lelkén száradnak? Két különböző ember, két nagyon eltérő jellem. Nem kérdés kié a rokonszenvem hibái ellenére is. |
|
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3469 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2040 Létrehozva: 2025-07-10
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1680 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1573 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
961 Létrehozva: 2025-07-16
A kassai magyar oktatás jövője
931 Létrehozva: 2025-07-04
Traff Park Visszahozása
919 Létrehozva: 2025-07-29
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
836 Létrehozva: 2025-07-03
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1888 Létrehozva: 2025-06-30
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
596 Létrehozva: 2025-07-20
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
591 Létrehozva: 2025-07-22
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
513 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
493 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
442 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Ne tartsa be a Ferencváros férfi labdarúgócsapata az MLSZ 4+1 magyar ajánlását !
285 Létrehozva: 2025-07-26
Legyen a setlisten a spanom2
265 Létrehozva: 2025-07-29
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4845 Létrehozva: 2025-06-09
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
184 Létrehozva: 2025-07-14
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
167 Létrehozva: 2025-07-09