Tiltakozás a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás miatt
Vendég |
/ #42062011-10-17 20:40Üdvözlök minden kedves honfitársam! Eljött az ideje annak és itt az idő,hogy minden törvénybetartatókat, akik koncessziós ügyeket kreálnak,sőt, hamis tanukra alapozva visszaélve hivatásukkal, és a gyanúsítotti jegyzőkönyv elkészítésénél manipulálnak, hogy koncessziós ügyeket tudjanak csinálni,mindezekért,felelősségre lehessen az ilyen eljárókat vonni! Legyen egy független civil szervezet, aki az ilyen törvénysértő eljáróit bíróság elé állítják és el is ítéljék őket! Tudniillik velem szemben is ezt alkalmazták,koncessziós ügyekkel bombáztak és bombáznak,mind máig,amiért felmertem jelenteni az ilyen törvénysértő eljáróit,mivel nem a kiskorú gyerekem jogait képviselték, hiába mentem segítséget kérni az emberjogi bizottsághoz, azt a választ kaptam, hogy mondjak egyetlen olyan ügyészt, vagy bírót akik egymással szemben el járna!Sőt a Bíróságon is egyik bíró azt mondta nekem hogy vegyem tudomásul hogy itt diktatúra uralkodik és az lesz a mit ő akar.pedig a bíróságba bíztam igazság érdekébe de nagyot csalódtam sőt hamis kreált ügyekkel el akarnak ítélni,minden konkrét bizonyítékaimat le söpörnek figyelmen kiül hagyják sőt az ügyvédeimet mindet maguk köré vonták egyes személyek kérdezem mit tegyek hogy az ártatlanságom felszínre hozzam! Tisztelt magyar honfi társaim ez ilyen ügyeket kel sürgősen meg álltani! Bízom a Gyurcsány Ferenc miniszter úr munkásságában hogy Ő lesz az a személy aki tesz az ilyen ügyek meg szüntetéséért! Üdvözlettel. jl. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
„NEC-prevenciós alapkezelés – Noel irányelv”
5490 Létrehozva: 2025-05-29
OG Fluor koncert
3963 Létrehozva: 2025-05-14
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3341 Létrehozva: 2025-06-06
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
2990 Létrehozva: 2025-06-09
PamKutya koncert
1828 Létrehozva: 2025-06-09
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
363 Létrehozva: 2025-06-17
Dr Bíró Attiláért és a Jászságért.
265 Létrehozva: 2025-05-25
Legyen elérhető a Biedronka applikáció magyar telefonszámokra is! | Udostępnij aplikację Biedronka także dla węgierskich numerów telefonów!
235 Létrehozva: 2025-05-22
Tegyünk az online gyűlölet ellen!
168 Létrehozva: 2025-05-31
Hozzák vissza a Lift üdítőitalt Magyarországra!
249 Létrehozva: 2024-11-25
Kulturális dolgozók kiállása a véleményszabadság mellett, az “ellehetetlenítési” törvény ellen
134 Létrehozva: 2025-05-20
EL A KEZEKKEL A NAP ÉLTETŐ ENERGIÁITÓL! Titkos kísérletek ne veszélyeztessék életünket és jövőnket! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívüli felelötlen és kockázatos beavatkozásra!
171 Létrehozva: 2025-04-30
Balatonkenese csendrendelet módosítás iránti kérelem
115 Létrehozva: 2025-06-06
Petíció a Kertész Utcai Tagóvoda Katica csoportjában tervezett személyi változások visszavonásáért
110 Létrehozva: 2025-05-24
Petició a " virtuális autizmus" kifejezès kàros hasznàlata ellen- az autizmus spektrumzavarral èlő gyermekek vèdelmèben
104 Létrehozva: 2025-06-07
Petíció a Kelemen Béla utcai lakópark építése ügyében
77 Létrehozva: 2025-06-05
Petíció az Aquincumi rét közparkosítása ellen
73 Létrehozva: 2025-05-22
Együtt Kőbányáért.
68 Létrehozva: 2025-05-23
Tartsuk Csíkszeredában a Drakula-parkot!
65 Létrehozva: 2025-06-04
Ne kelljen több diktátot írnunk magyarokként!
65 Létrehozva: 2025-05-20