Az akác legyen hungarikum!

ifjpalyizoltan

/ #4882 Az akác hungarikum lett!

2014-05-18 06:55

Tisztelt Aláírók!

Örömmel tájékoztatok mindenkit, hogy 'Az akác legyen hungarikum!' c. aláírásgyűjtés elérte a kitűzött célját!

Tegnapelőtt, 2014. 04. 16., pénteken 15.00 h-kor a Hungarikum Bizottság kihelyezett ülésén Szarvason immár egyhangúlag támogatta a harmadik fordulóban a zárószavazáson is mind az akácméz, mind az akác felvételét a Nemzeti Értéktárba és hivatalos hungarikummá nyilvánítását.

Köszönet Önöknek, akik ehelyütt közel 75.000 aláírással csatlakoztak a célhoz. Bár az eredetileg célul kitűzött százezer aláírás nem gyűlt össze, de azt sikerült megközelíteni, amit pedig az aláírásokkal szerettünk volna elérni, azt sikerre vinni.

Köszönet az Akác Koalíciónak, amely az aláíráskezdeményezést követően néhány nappal - egymástól függetlenül - ugyanezzel a céllal jött létre, és amelynek szakmai és tudományos szervezetek lettek tagjai Glattfelder Béla EP képviselő vezetésével. Tudom, hogy az Akác Koalíció tagjait ugyanúgy bátorította és erősítette az Önök aláírásainak sokasága, mint ahogy bennünket az Akác Koalíció szakmai ereje.

Önök a nevükkel a hazánkban egyéni kezdeményezésből valaha indított elektronikus aláírásgyűjtések legnépszerűbbikéhez és legtámogatottabbjához csatlakoztak. Nekem egyedül ez nem sikerülhetett volna. Külön köszönet minden hazánkfia nevében azoknak, akik külföldről támogatták aláírásukkal a kezdeményezést.

Köszönet mindannak a több mint ötvenezer személynek is, akik a Facebookon vagy egyéb közösségi oldalon lájkolták és ezzel önzetlenül népszerűsítették ezt az egyéni kezdeményezést.

Ehelyütt újra megerősítem, hogy a fehér akác és az akácgazdálkodás soha nem volt és nem is lesz a Kárpát-medence közel 300 őshonos fásszárú növényfajának a vetélytársa.

Nagyon jó volt látni, hogy ebben a kérdésben nem volt társadalmi és politikai megosztottság. Kívánom, hogy a nemzetünk meghatározó horderejű és történelmi súlyú kérdéseiben az elkövetkezőkben ugyanilyen egység legyen és az emberi szív és szolidaritás győzedelmeskedjen a szakmai és politikai ideológiák fölött. Mert ez mindennél előbbrevivő!...

Amikor az aláírásgyűjtést létre hívtam, azt ezzel az első hozzászólással indítottam útjára: "Az akác elindult a hungarikummá válás útján...". Nos, a célt elértük, és az utolsó hozzászólásomat így zárom:

Az akácméz és az akácból készült erdészeti termékek hungarikummá lettek!

Ezzel a zárszóval ünnepélyesen lezárásra kerül a jelen aláírásgyűjtés.


Őszinte és hálás köszönettel Mindnyájuknak!


a kezdeményező
ifj. Pályi Zoltán
egy nyírségi erdőmérnök


U.i.: Tisztelettel tájékoztatom Önöket, hogy támogató aláírásaik bekerülnek a Nemzeti Értéktárba, az akácot hungarikummá nyilvánító hivatalos dokumentum mellé.