Az akác legyen hungarikum!

Walter

/ #4878 Re: Re: Re: Re: Re: Re: Re:

2014-05-17 22:34

#4873: - Re: Re: Re: Re: Re: Re:

Tisztelt Uram! Egy korábbi, magát egykori erdészetvezetőnek valló hozzászóló arról számolt be (egyebekben az akác mellett érvelve), hogy a korábban akáccal fedett területen még a háború idején Vietnámban az amerikaiak által növényirtásra használt mérgekkel sem sikerült azt kipusztítaniuk. Ebből számomra az a világos következtetés, hogy ahová egyszer az akác "betette a lábát", onnan gyakorlatilag nem lehet száműzni. Ezt neveztem "fertőzés"-nek.

Ismereteim szerint jelenleg a nyilvántartott erdőállomány negyede(!) akác. Minden más esetben is feltenném a kérdést: ez helyes, szükséges? Adatot erre nem találtam, de szűkebb pátriámból kiindulva arra kell gyanakodnom, hogy a helyzet a nem nyilvántartott fás területek vonatkozásában sem más. Úgy vélem, ha ez így van, az nem helyes. Különösen fentiek ismeretében nem az.

1994-ben a fűszerpaprikát ólomoxiddal keverték valakik a haszonért, mit sem törődve annak súlyosan mérgező voltával: ez egészen nyilvánvaló bűntett. Időről időre hallhatunk felháborító módon előállított élelmiszerekről, alacsony költség - nagy haszon: ez nyilvánvaló veszélyeztetése/rombolása mások egészségének. Egy ilyen növény további, érintetlen területekre történő telepítése megítélésem szerint legkevesebb bűnös hanyagság. Persze hasznot ez is viszonylag gyorsan hoz.

Ismereteim szerint az akácosok többségükben lehangoló állapotban vannak. Úgy tudom, ez valamennyire törvényszerű is. Jobban megéri újat telepíteni, mint vesződni a régivel.

Én ezt nem szeretném.

Akik értenek is hozzá, majd kijavítanak.

Köszönöm!