Az akác legyen hungarikum!
egy biológus |
/ #3778 Re:2014-02-24 13:46Meghallgattam, és teljes mértékben propagandaanyag. Egyetlen egy ökológust vagy természetvédelmi szakembert sem szólítottak meg, csak és kizárólag olyan embereket, akik az akácból élnek, ebből kifolyólag elfogultak és csak az előnyeit mondják el. Abból viszont mindent legalább háromszor, jó szájbarágósan. Olyan kijelentések hangzottak el benne, amik teljesen szakszerűtlenek és tényszerűen nem igazak. Például, hogy az akácnak rengeteg ökológiai haszna van és nélküle a magyarországi élővilág sokkal szegényebb lenne. Vagy hogy a krumpli sem őshonos, akkor azt is ki kéne irtani? Alapvető fogalmakkal nem voltak tisztában. Nem ártott volna olyanokat is meghívni a műsorba, akik ezzel a részével foglalkoznak, és értenek hozzá. Ez így propagandaanyagnak jó, de tájékoztató műsornak, vagy korrekt összefoglalásnak borzalmasan rossz és színvonaltalan. Sajnálom. |
|
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
A Telekom Veszprém KC számára a megfelelő szakmai stáb összeállítása
1840 Létrehozva: 2024-05-07
Petíció Somos András műsorvezető visszatéréséért
3049 Létrehozva: 2024-02-25
Madárhegy BEÉPÍTÉSE ELLEN! Elég a fakivágásokból!
770 Létrehozva: 2024-05-02
Legyen verseny a magyar média- és szórakoztatóiparban!
2073 Létrehozva: 2023-01-05
LEGYEN TIÉD A BELVÁROS, NE VESSZEN EL A SZAVAZATUNK!
548 Létrehozva: 2024-04-29
A MELLRÁKSZŰRÉS ÉLETET MENTHET! PETÍCIÓ A SZENTENDREI MELLRÁKSZŰRÉS VISSZAÁLLÍTÁSÁÉRT!
443 Létrehozva: 2024-05-04
Kaufland mobilalkalmazás elérése Magyarországról
435 Létrehozva: 2024-05-11
Apa és dúla jelenléte egyszerre a szülésnél a Szent Margit Kórházban
335 Létrehozva: 2024-04-24
Orvosok a TISZTÁNLÁTÁSÉRT: Védjük meg a gyerekeket magyarországon! Elég volt az OLTÁS TERROR-ból: Tegyük választhatóvá a kötelező gyerek oltásokat!
290 Létrehozva: 2024-04-24
Helyezzék vissza dr. Szepesvári Szabolcsot a kiskunhalasi kórház élére
277 Létrehozva: 2024-04-29
Összefogás a HÉV-en zaklatott kislányt védelmező apuka ügyében
49506 Létrehozva: 2024-02-07
A budaörsi Napsugár játszótér természeti, környezeti védelme
264 Létrehozva: 2024-04-16
Az egyház a híveké és nem a politikusok játszótere: Balog Zoltánnak mennie kell.
1137 Létrehozva: 2024-03-21
Teherforgalom korlátozása a 42-es főúton Berettyóújfalu és Ártánd között
186 Létrehozva: 2024-04-11
FCI által regisztrált KÁJ, KAU és Kangal tenyésztők fülvágás tilalma alóli mentessége
285 Létrehozva: 2024-03-22
Segítsenek! Állítsuk meg a gyermekek fejlődésére káros, gyűlölet-és félelemkeltő plakátok kihelyezését!
141 Létrehozva: 2024-04-26
Ingyenes kötelező ivartalanítás bevezetése és sintértelepi altatás tilalma
5545 Létrehozva: 2023-07-26
Petíció Dunai Mónika országgyűlési képviselő lemondása érdekében
134 Létrehozva: 2024-05-08
Apa és dúla együttes jelenléte a vajúdás és a szülés alatt a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályán
608 Létrehozva: 2024-04-06
Petíció az Útőrház utcai gyalogátkelő megépítéséért
116 Létrehozva: 2024-04-16