Kiállás R. L. Braham mellett
c |
/ #62014-02-02 09:55A rendszerváltás óta félelemmel figyelem az egyre előretörő antiszemitizmust és azt, hogy semmilyen komoly lépés nem történik ellene. Hibáztatom a liberalizmust is, mindent szabad, szabad a véleménynnyilvánítás.Nem létezhet szabadság, más emberek rovására. A zsidózás a Holokauszt után rettegésben tartja honfitársaink egy részét és nem csak azokat, akiknek zsidó gyökereik vannak. Popper Péter számos cikket írt, többek között azt is megírta, hogy aki a Holokauszt után antiszemita, potenciális gyilkos. Félelmetes potenciális gyilkosok között élni. Popper Péter 1996-ban a 168 órában írta Szabó Albert tüntetése után "A mai nyilasok és támogatóik a régi és mindig jól bevált lesipuskás módszerrel dolgoznak. Egy kis akció - és kivárás. Mit szól hozzá a közvélemény? Semmit? Akkor egy picivel nagyobb akció következik. Ennél több ma még kockázatos lenne. De holnap? Ezért válnak cinkossá a vétkesek közt némák! Ebből ered felelősségük. Beavatkoni addig kell, amíg még lehet. Mert - ahogy a Tao figyelmeztet - a tízemeletes tornyot is egy sor téglával kezdik építeni. Az ezermérföldes út is egy lépéssel kezdődik. Tisztelt polgártársaim! Tisztelt államférfiak! Valami történt! Valami csendben történik. Szíveskedjenek levenni a selyemkendőt a szemecskéikról. Még mielőtt a nyakukra szorul..." Most már nem sok hiányzik, hogy a selyemkendő a nyakunkra szoruljon. Mit lehet tenni, ki tudja, mit lehet tenni? Az biztos, hogy peticiók és tüntetések nem elegédséges eszközök. |
|
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4750 Létrehozva: 2025-06-09
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
2546 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
1736 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1598 Létrehozva: 2025-06-30
PamKutya koncert
2468 Létrehozva: 2025-06-09
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
1108 Létrehozva: 2025-06-19
‘Kuss’nál kuss!
965 Létrehozva: 2025-07-01
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
824 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
695 Létrehozva: 2025-07-04
Vegán Kinder tojást szeretnének a tejfehérje allergiások!
456 Létrehozva: 2025-06-17
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
394 Létrehozva: 2025-07-08
SP Koncert
370 Létrehozva: 2025-06-24
OG Fluor koncert
4250 Létrehozva: 2025-05-14
Fogjunk össze az igazságos békéért!
316 Létrehozva: 2025-06-19
"A gluténmentes is legyen megfizethető!"
3446 Létrehozva: 2025-06-06
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
263 Létrehozva: 2025-07-10
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
260 Létrehozva: 2025-06-30
#kilmafegyever #klimaterror #emberiség elleni büntett! Mondjunk együtt nemet erre a rendkívül eszelős és kockázatos beavatkozásra!
298 Létrehozva: 2025-04-30
A debreceni fizetős parkolási övezetek bővítésének azonnali felülvizsgálatáért
181 Létrehozva: 2025-06-13
Mentsük meg a kisváci Dunapartot!
159 Létrehozva: 2025-06-19