Mondj nemet a Klubrádió megszüntetésére
Vendég |
/ #13762011-06-12 02:17A "média " immár zsebre van vágva. A döntéshozók pedig anno megtanulták Karl Marxtól, hogy a kapitalizmusban a hatalom a sajtóban a saját hangját óhajtja hallani. Most, hogy heteken belül szakembretelenítik a Magyar Rádiót, módunk volna jó sok profival valamit összehozni. Kár, hogy a Klub Mesterei (pl Bolgár, Győrfi,Rangos)és a derék középhad, közép derékhad között akkora a szakadék. Ha a Klub akar valamit, akkor meg kell nyissa a klubját azok előtt is, akik ezidáig nem lehettek klubtagok. Amúgy meg jó volna valahogy az orrukra kötni a 2002-10 között a halványrózsaszín érában magukat kőgazdagra lopott majmoknak, hogy ha nem áldoznak a kommunikációra, akkor itten Fidesz lesz forever. Persze kéne hozzá valami MSzP is. Ami jószerivel nincsen. Hiszen nyálas kisovisok, és teljesen hiteltelen enyveskezű hatvan körüliek pártikálnak. (Nem értem, Rangos minek állt szóba pl. Szekeressel.) Ajánlom figyelmetekbe Fábry(i) Péter ezer éve a Népszabiban publikált Orbán "karizmáját" elemző írását. Szóval Gazdurunk annyira végzetes, akár egy likőr egy kiadós vacsora után (Kabaré). De a halványrózsaszíneknek még O.VI.juk sincsen. Édes Kollégák! Ideje volna végre valahogy kimászni a cseléd szerepünkből. Nem lesz könnyű 10, 20, 30 éves reflexeinktől megszabadulni (én pl 1977 óta tengek újságíró státuszban) Néhányszor ellene mentem az árnak, de mindössze azért, mert nem merek gyáva lenni. Hát nélkülöznek is a kölykeim. (Bravó bf!) Dehát "nekünk Európát ígértek..."(Ady) Lett is egy rosszul megtömött szalmazsákunk Európa cselédszobájában, de EZ más mese. Tiltakozhatunk ezerrel, qrvára mindegy. A régi tankönyveinket kéne átlapoznunk, hogy miként kell egy bolsevik/tor/ pártot kezelnünk. Hát Édes Kollégák! Vágjunk bele! Balla Ferenc (Napközben, Reggeli Csúcs, Leporoló, Petőfi születésnap, Városnapok, Manapság, Talpon - amíg Pártunk és Ormányunk nem hagyta,hogy EMERKETTŐNAGGGYONZENE legyen a Petőfiből...) |
|
Más felhasználók által támogatott petíciók
Taylor Swift elmaradt Bécsi Eras Tour koncertjét hozzuk Magyarországra!
Mentsük meg a Rómait az árvizektől
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Igazságot Sebestyén József nemzettársunknak!
3456 Létrehozva: 2025-07-11
Vác város közbiztonságának sürgős javítása!
2038 Létrehozva: 2025-07-10
Hétköznaponként nyissák meg a rakpartot és a Lánchidat a budapesti közlekedés normalizálása érdekében!
1842 Létrehozva: 2025-06-30
Koszta Péter műsorvezető legyen az Rtl-nél vagy a Tv2-nél
1571 Létrehozva: 2025-07-18
‘Kuss’nál kuss!
1406 Létrehozva: 2025-07-01
🎤 We Want Stray Kids to Visit Hungary in 2026!
883 Létrehozva: 2025-07-16
Petíció a sátoraljaújhelyi szülészeti és nőgyógyászati sürgősségi ellátás megmentéséért
832 Létrehozva: 2025-07-03
A kassai magyar oktatás jövője
826 Létrehozva: 2025-07-04
Maradjon a csopaki volt BAHART mólószár közhasználat elől el nem zárható parti sétány az új Vízparti Tervben is!
577 Létrehozva: 2025-07-20
Óvjuk meg a dunakeszi reptér jelenlegi állapotát!
511 Létrehozva: 2025-07-08
Petíció a Farkasréti temető összes bejáratának nyitvatartásáért
483 Létrehozva: 2025-07-16
NEM, A KÉMIAI SZÚNYOGÍRTÁSRA
437 Létrehozva: 2025-07-10
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
411 Létrehozva: 2025-07-22
Duchenne-gyermekek életminőségéért – Kérjük a Duvyzat támogatását!
4808 Létrehozva: 2025-06-09
Kiállás Farkas Tibor barátunk mellett!
334 Létrehozva: 2025-06-30
Tisztességes sportfogadást a TippmixPro-n – Tiltsák el az értelmetlen korlátozásokat
180 Létrehozva: 2025-07-14
Legyen ivókút a József téren!
176 Létrehozva: 2025-07-01
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
162 Létrehozva: 2025-07-09
PamKutya koncert
2517 Létrehozva: 2025-06-09
Védjük meg a Margit-sziget mókusait – Pórázra a kutyákat a közparkokban is!
137 Létrehozva: 2025-06-30