FELHÍVÁS TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSRA
Vendég |
/ #302013-11-04 17:32Csak a legnagyobb ellenzéki pártnak és eddig szövetséget között társának véleménye az, hogy nem terjeszkedik tovább, mert a megkötött megállapodás lefedi az ország szavazó táborát. Ezért nincs szükség arra, hogy más demokratikus erőkkel összefogjanak. Tévedés nem is kicsi, óriási. A cél az, hogy Orbánnak mennie kell. Ezt pedig a mostani választási rendszerben csak akkor lehet elérni, ha a lehető legnagyobb szavazóbázis megszólítására kerül sor. Valamennyi ebben témában megszólaló ellenzéki, ügyet támogató mást mond, mint amit, a két legnagyobbnak mondott párt elnöke el akarja hitetni a választókkal a lehetetlent. Nem tudom elhinni, és elfogadni, hogy ez a számításuk megalapozott. "A nép uram király, csendes, mint a halál? Csupán a mennydörög?" Az elnyomás olyan méreteket öltött, a törvénykezés pedig olyan lehetetlen helyzetet teremtett, hogy nincs más választás, bármennyire is szeretnének kiebrudalni az összefogásból személyeket, szervezeteket, csak az összefogás. Ezt lehet meg nem hallani, de az összefogás helyett nem lehet mást kitalálni a győzelemhez. |
|
Tiltakozzunk a HUN-REN - egykori MTA - Kutatóhálózat egységének megőrzéséért!
Védd meg a margitszigeti mókusokat! Egy aláírással támogasd, hogy közterületen csak pórázon lehessen bevinni a kutyusokat!
Tiltakozás az isaszegi szénhidrogén kutatófúrás ellen
Van valami, amit meg akar változtatni?
A változást sosem azok indítják el, akik csendben maradnak. A petíció szerzője kiállt mellette és cselekedett. Ön is ugyanezt fogja tenni? Indítson egy társadalmi mozgalmat egy petíció létrehozásával.
Kezdje el saját petíciójátTovábbi petíciók, amik érdekelhetik
Szigorúbb büntetést Rozit, a kiskutyát megkínzó férfinak!
31852 Létrehozva: 2025-09-05
10 milliárd - nemzeti konzultáció helyett az egészségügynek!
1852 Létrehozva: 2025-09-08
Támogató levél a Bem Moziért
1477 Létrehozva: 2025-09-12
Maradjon Csopakon a csopaki nádas! Nem támogatjuk a vitorlásklubok előtti kőszóráson belüli csopaki nádas Tihanyba áttelepítését, melynek valódi célja kikötőhelybővítés
1201 Létrehozva: 2025-09-05
A postások is megérdemlik a 150 000 forintos bérkiegészítést!
698 Létrehozva: 2025-09-05
Felnőtt autisták: nem vagyunk láthatatlanok!
948 Létrehozva: 2025-07-31
Börtönbe az állatkínzókkal !
184 Létrehozva: 2025-09-07
Kiállás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumért
535 Létrehozva: 2025-09-06
A Martsa Műterem és Művészkert megmentéséért
291 Létrehozva: 2025-09-03
Vértes Üdülőpark üdülőövezetének lakóövezetté minősítése
108 Létrehozva: 2025-08-26
A vaddisznók életének és természetes élőhelyének védelmében❗🐗💚🌳
430 Létrehozva: 2025-08-27
Szilas Természetvédelmi Terület közvetlen közelében giga lakópark építésének felfüggesztése és környezetvédelmi vizsgálat kezdeményezése
757 Létrehozva: 2025-07-22
Állatkinzó Regisztert Magyarországra!
119 Létrehozva: 2025-09-01
Petíció a mogyoróallergiás kisfiú ügyében elítélt pedagógusért
67 Létrehozva: 2025-09-11
2. Pamkutya koncert
58 Létrehozva: 2025-09-11
Nem kérünk újabb Nemzeti Konzultációt!
57 Létrehozva: 2025-09-08
Pamkutya küzdőtér alsó korhatár.
40 Létrehozva: 2025-09-10
Palesztin-Magyar szolidaritási park létrehozása
59 Létrehozva: 2025-09-05
A FIUMEI ÚTI FELÜLJÁRÓ FIUMEI ÚT 1-5 ELŐTTI FEDETT TERÜLETÉNEK LEZÁRÁSA
34 Létrehozva: 2025-09-09
Petíció az izraeli népirtás és területfoglalás elítélésére
327 Létrehozva: 2025-08-06