Tiltakozunk a Lukács Archívum szétszedése ellen


Vendég

#1

2016-03-08 08:18

Száz év viszontagságos út vezet egy heidelbergi bank biztonságos széfjétől (melyben nagyapám egy koffert helyezett el 1916-ban több kötetnyi levelezéssel, illetve kéziratanyaggal) a(z ötös számú) vágóhíd utcai filozófiai intézet süllyesztőjéig. Erősen kétlem, hogy ez lett volna Gyuri bácsi végakarata.

Vendég

#2

2016-03-08 10:17

mint induló münster/westf. filozófiahallgató, erős lukács alapokkal ugrottam neki a görög klasszikusoknak, a pozitivistáknak, kantnak és hegelnek. miket is olvastam? a regény elméletét, a tiszta ész trónfosztását, asszem h mindent, ami magyarországon megjelent, tizenévesen.

Vendég

#3

2016-03-08 11:50

andrás


Vendég

#4

2016-03-08 13:06

Nem csak az ISIS képes a kultúra rombolására, megteszi azt az Orbáni politikai rendszer a NER is. Lukács egy világszerte ismert és tanulmányozott gondolkodó, az archívum nem miatta, hanem miattunk és az utánunk érkezők miatt fontos.

Vendég

#5

2016-03-08 14:29

Nemrég megnéztem/meghallgattam Vladiszláv Lektorszkijnak az életút-interjúját. Ő a Gorbacsov-korszakkal kezdődően 24 éven keresztül a Vaproszy Filoszofiinak, az Orosz Tudományos Akadémia elméleti folyóiratának a főszerkesztője volt és amikor szóba hozta Georg Lukacsot, az interjú fiatal készítőjének elmondta, hogy GL-t a 20. század négy legnagyobb filozófua között tartották számon. -- Prof. Garai László DSc

Vendég

#6

2016-03-08 14:51

Lassan haladunk a könyvégetés felé. Nehezen viselem a körülöttünk elhatalmasodó barbarizmust. Ezt a bezárást nem olvasó, a hatalmat kiszolgálók követik el, ha hagyjuk.
No pasaran.
Ne hagyjuk.

Vendég

#7

2016-03-08 15:09

Úgy gondolom, hogy ez újabb mozzanata az értékes, politikailag nem is mindig besorolható gyűjtemények szétdúlásának, amely következetesen akarja kitörölni a történelmi emlékezet egy-egy darabját, hogy helyére mesterséges vagy éppen romboló konstrukcióknak biztosítson helyet. A fölszámolt levéltár anyaga meg kap egy pincét, ahol már alig használható, és kedvére elkorhadozhat.

Vendég

#8

2016-03-08 16:01

Georg Lukács is one of the seminal philosophers of the 20th century. To safeguard and develop the Lukács Archives should be a national cultural priority.

Vendég

#9

2016-03-08 16:16

Filozófia szakos voltam és Ő volt az egyik előadónk.

Vendég

#10

2016-03-08 16:24

Azért írtam alá, mert bár többször módosította a világnézetét, de mindég megmaradt a demokrácia alapelve mellett. Arról nem beszélve, hogy az egyetemen Agárdi Péter /aki a Lukács archívum gondozója volt/ a tanárom is volt egyben.

Vendég

#11 Reszleges egyet (nem) ertes.

2016-03-08 17:37

A peticiot alairtam, mert a legtobb reszevel egyetertek.

De szeretnem kijelenteni, hogy az utolso mondataval ("Bízva az illetékesek megértésében és megfontoltságában") ABSZOLUT nem ertek egyet es ABSZOLUT nem bizom az illetekesek megerteseben es kulonosen nem megfontoltsagaban.

[Miert kellett ezt odairni? TUDJUK, hogy a lopas utan megmaradt penz stadionokra kell.]


Vendég

#12

2016-03-08 17:59

Lukács Györgyöt a magyar filozófiai gondolkodás kiemelkedő alakjának tartom, Az ész trónfosztását pedig aktuális olvasmánynak.
Zsuzsa Hermann
A petíció szerzője

#13

2016-03-08 18:04

Néha sajnálom, hogy ezen a siteon nincs like ikon

szsa
Vendég

#14 Egyetértés -- némi korrekciókkal

2016-03-08 19:20

Szakmailag és világnézetileg kevéssé kötődöm Lukács filozófiájához, de jelentősége iránt nincs semmi kétségem. Bár úgy gondolom, hogy a petíció e tekintetben kissé túlzóan fogalmaz, más tekintetben viszont túlságosan enyhén: a döntéshozókat nem döntésük megfontolására, hanem visszavonására kellene felszólítani!

StB

#15 Lukács Archívum nem az MTA BTK Filozófiai Intézetéhez tartozik

2016-03-08 19:23

A Lukács Archívum és Könyvtár nem az MTA BTK Filozófia Intézethez tartozik, a könyvtár és az archívum költöztetéséről és a Belgrád rakparti Lukács-lakás kiürítéséről más illetékes dönteni.


Vendég

#16

2016-03-08 19:34

Ne akarják már a történelmet kitörölni az emberiség tudatából!
szsa

#17 Re:

2016-03-08 19:42

#4: -  

 Ez a megjegyzés is szívemből szól. Meg az eszemből is.

szsa

#18 Re: Reszleges egyet (nem) ertes.

2016-03-08 19:48

#11: - Reszleges egyet (nem) ertes. 

 Ez puszta rombolás. Soha nem lesz belőle még stadion sem.

Máté András

#19

2016-03-08 21:30

Egy ponton kénytelen vagyok helyesbíteni a petíciót - minden mással egyetértek. Eddig nem került nyilvánosságra, hoyg ki hozta ezt a szégyenletes döntést - sőt, magáról a döntésről is csak a sajtó tudósított.  De a Filozófiai Intézet nem hozhatta, mert nincs rá hatásköre. A döntnökö(ket)t az akadémiai hierarchiában sokkal följebb kell keresni. A Lukács Archívum jelenlegi felettese az Akadémiai Könyvtár főigazgatója. Vagy ő, vagy nála is feljebb.

A MI IDŐNK

#20

2016-03-08 21:49

Nehogy már valaki elgondolkodjon róla, miért éheznek Magyarországon a szegények. Olcsó és szánalmas próbálkozás ez a fasiszta kormány részéről.

http://amiidonk.hu

Székely Mária, LAK

#21 Re:

2016-03-08 21:54

#19: Máté András -  

 Így van: a LAK az MTA Könyvtár és Információs Központhoz tartozik, a petíció elindítói ebben tévedtek; és legjobb tudomásunk szerint végleges döntés sincs, csak egyértelmű szándék. Reméljük, a petíció megakadályoza a végső döntést. Köszönet a szerzőinek és aláíróinak.


Vendég

#22

2016-03-09 00:05

Miért is írtam alá a Lukács Archivum bezárása elleni petíciót? Talán azért, mert Párizsban járva, csupán az ő neve képviselte hazámat, ha a Szajna partján több ezer kötet szerzőjét kerestem. Talán azért, mert 70 évesen kiállt a magyar forradalom mellett, holott ő tudta kikkel szállt szembe. Talán azért , mert abba a snagovi deportba születtem, ahogy Nagy Imre nevezte; kolóniába, melyben Lukács György is ott volt. De, ha ez mind nem lenne elég ok, akkor azért, mert magyarként, gondolkodó emberként büszke vagyok Lukács Györgyre.
Mellesleg a 2.Nagy Imre kormány(1956.oktober 29) kultusz minisztere volt; lásd 60. évforduló!! dr. Donáth Ferenc


Vendég

#23

2016-03-09 06:41

Miközben a magyar kormány kétes értékű figuráknak igyekszik emléket állítani, hogy restauráljon egy kétes értékű rendszert, az igazi nemzeti nagyságoknak még az emlékét is megpróbálja felszámolni. Szégyen ez a kormányra.

Vendég

#24

2016-03-09 07:01

A tekintelyuralmi rendszer minden szferaban kiirtja a humanista kulturat a neohorthysta legitimacio erdekeben, szellemeben.

Vendég

#25

2016-03-09 07:07

Magyarországtól nyugatra Lukácsot tisztelik, becsülik, tanítják.
Ami itt folyik az a történelemhamisításukhoz tartozik,"nyoma se legyen"
Ne hagyjuk!



Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...