Fogjunk össze a felelősen tartott állataink érdekében!

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Szekszárd, Széchenyi u. 27-31.  

Tisztelt Közgyűlés!

Aláírásgyűjtésünket az önkormányzat kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályairól szóló új rendelet-tervezete miatt indítottuk.

Mivel már nem élhetünk a helyi népi kezdeményezés demokratikus eszközével, nem indíthatunk hivatalos aláírásgyűjtést, ezért döntöttünk az internetes petíció mellett.

Mi szekszárdi, felelős állattartók, akik betartunk minden állattartásra vonatkozó jogszabályt és családtagként kezeljük állatainkat, igazságtalannak és megalázónak tartjuk a rendelet-tervezetet.

Tárgyaltunk több állatvédelmi jogásszal, akik mind azt az álláspontot képviselik, hogy a helyi jogszabály nem lehet ellentétes magasabb rendű jogszabályokkal. A darabszám korlátozás jogszerűtlen.

A darabszám korlátozásra a jelenleg hatályos jogszabályok alapján még mindig csak egyedi hatósági ügyben van lehetőség, jogszabályban előírt központosított akarattal egy adott közigazgatási területre előírva nem.

Amennyiben ebben a formában kerül sor a rendelet elfogadására, akkor azt, mint jogellenes tartalommal elfogadott jogszabályt, a megfelelő fórumok előtt fogjuk megtámadni, és kérelmezni a hatályon kívül helyezését.  

Szekszárd, 2015. június 3.  

Kérjük, aláírásával támogassa petíciónkat, mutassuk meg, hányan állunk ki Szekszárdon a jogszerű és felelős állattartás mellett!  

 

 


Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány, Szekszárd    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével