FELHÍVÁS A LIGET BUDAPEST PROJEKT MEGMENTÉSÉÉRT

262869_liget.jpg

Felhívás a vidék Magyarországához és a budapestiekhez!

A most már külföldön is elismert és figyelemmel kísért díjat kapott, sikeres „Liget Budapest Projekt” befejezése veszélybe került. A budapestiek döntése értelmében a városnak új vezetése van, akik a folytatást meg akarják akadályozni. Ez a terv óriási lehetőség, talán száz évben egyszer van ilyen, hogy a kultúra, a művészetek területén ilyen maradandót hozzon létre. Budapesten? Igen, de Budapest nem csak a budapestieké, Budapest az egész országé, így ez mindenki javára és hasznára válik, mert Budapest a Nemzet Fővárosa.

Ezért indítom útjára ezt a felhívást. Miért?  Mert itt vidéken ismertem meg igazán, hogy mit jelent az embereknek egy ország fővárosa. Budapesten születtem és ott éltem sokáig. 13 éve élek Nagykanizsán. Itt hallottam először a mi fővárosunk kifejezést, amikor egy vonaton utazva a tanító néni az ott ülő gyerekeknek azt mondta, most pedig indulunk és megnézzük a mi Fővárosunkat. Azóta sokszor hallom ezt a kifejezést vidéken és vallom, Budapest a mi Fővárosunk, Budapest a Nemzet Fővárosa.

Kérjük a kormányt, tegyen meg mindent, használjon fel minden törvényes lehetőséget a Liget Budapest Projektet megmentésére és vigye végbe következetesen eredeti elhatározását. Legyen a Városliget még inkább a kultúra a művészetek, a pihenés gyönyörű központja. Ezt hivatott támogatni ez a felhívás. 

Legyen a Liget Projekt büszkesége a Nemzet fővárosának!

Kérek mindenkit, magán embereket, civil szervezeteket, egyesületeket segítsen e nemes cél elérésében, osszátok meg minél többen!

A link-ek ahol a projekt megtekinthető:

https://ligetbudapest.hu/

https://epuljonagaleria.hu/

 

Figyelem: egy email címről csak egy aláírás küldhető.

Szabó László

Nagykanizsa, 2019. 10. 30.


Szabó László, Nagykanizsa    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Szabó László, Nagykanizsa petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

E-mail-címét nem fogjuk interneten közzétenni.

Telefonszámát nem fogjuk interneten közzétenni.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...