Falka József tér


http://szentmihaly.eu/images/falka.jpgA mogyoródi Szent Mihály templom énekkara, a Falka József Kórus indítványozza, hogy a mogyoródi katolikus templom előtti, jelenleg név nélküli teret nevezzék el Falka József szalézi szerzetes papról, aki a szocializmus ideje alatt az üldöztetés ellenére is folytatta áldásos szalézi tevékenységét a településen. Ha támogatja a kezdeményezést, kérjük írja alá virtuálisan a lent látható űrlap kitöltésével.

Falka József atya idén 50 éve érkezett Mogyoródra és 20 éve hunyt el.

A mogyoródi egyházközség történetében ezt olvashatjuk róla: „Falka József atyát Babicz János plébános hozta községünkbe, akivel már korábban Budapesten baráti kapcsolatban volt, mivel együtt laktak a mátyásföldi plébánián. Amikor megüresedett a mogyoródi kántori állás, Babicz atya őt javasolta kántornak. Sok gyereket és fiatalt hívott az általa alapított énekkarba. Az énekkarba járás fogalommá vált abban az időben, hiszen nemcsak próbákat, templomi fellépéseket jelentett, hanem ennél sokkalta többet. Igazi szalézi papként szívvel-lélekkel foglalkozott mindenkivel. Az első időszakban az énekkarosok „Karámkórus”-nak nevezték magukat, ugyanis, mint egy karámban a plébánia udvarán próbáltak. Itt folytak az óriási játékderbik, a labdajátékok –felhajtott reverendában Falka atya is rúgta a port.

Az énekkari próbák befejezése sem a szokványos módon zajlott. Kántor atya ugyanis folytatásos regényt mesélt fejből. Olyan meggyőző erővel, hogy szájtátva hallgatta mindenki."

Vajon mi lehetett az Ő titka? Mitől volt, a szó legnemesebb értelmében nevelő? Személyiségének ereje, őszinte, mélyről jövő szeretete mindenki iránt megnyilvánult. Nem tett különbséget, nem rangsorolt. Nem sokat magyarázott, hogy gyerekek ezt ne csináljátok, azt nem szabad…, hanem helyette játékokat szervezett. Mindenkiben észrevette a jót, az értéket, s ezt el is mondta, így tudatosította, erősítette bennük jó tulajdonságaikat. Szalézi nevelőként, zenepedagógusként, zeneszerzőként, népnevelőként egyaránt kiemelkedő személyiség volt!

A mogyoródi emberek lelkében Falka József atya mély nyomot hagyott. Hosszú évek távlatából, még ma is hálával emlékeznek rá. A szalézi munkatársak máig igyekeznek követni munkásságát. A Don Bosco Nővérek 1992. december 8-án érkeztek Mogyoródra az akkori plébános, Máthé György hívására. Abban a házban telepedtek le, ahol a kommunizmus alatt kántori teendőket ellátó Falka József szalézi atya lakott.

Forrás: Szaléziak.HU