Szándéknyilatkozat egy befogadóbb, előítélet-mentes világért

        

 

 

                      

 

 

 

 

SZÁNDÉKNYILATKOZAT

EGY BEFOGADÓBB, ELŐÍTÉLET-MENTES VILÁGÉRT

A gyűlöletcselekmények felismerése, visszaszorítása, megelőzése,

az elkövetők felelősségre vonása, a hatékonyabb áldozatsegítés és monitoring,

az eredményesebb szemléletformálás és együttműködés érdekében.

 

Alulírott szervezetek és magánszemélyek az Ebony Afrikai Kulturális, Művészeti és Emberi Jogi Egyesület által megvalósított “Összefogás a gyűlöletcselekmények ellen” című, a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásával megvalósult projekt keretében az alábbi szándéknyilatkozatot teszik:

Elkötelezzük magunkat amellett, hogy közösen, a rendőrséggel és más hivatalos szervekkel, intézményekkel, a médiával, nemzetközi szervezetekkel, valamint formális és informális civil kezdeményezésekkel közösen azon fogunk tevékenykedni, hogy mind Magyarországon, mind pedig az Európai Unió egész területén hatékonyabbá váljon a gyűlöletcselekmények, különös tekintettel a gyűlölet-bűncselekmények, a gyűlöletbeszéd és a diszkrimináció felismerése, visszaszorítása, megelőzése, az elkövetők felelősségre vonása, hatékonyabbá váljon az áldozatsegítés és monitoring, és eredményesebb legyen a szemléletformálás.

Célunk, hogy a társadalom előítéletessége csökkenjen, a közösségek és a többségi társadalom befogadóbbá váljon, valamint a védett tulajdonsággal rendelkező csoportok, különösen a kisebbségi csoportok, ezen belül is kiemelten a romák, migránsok és menekültek integrációja sikeresebbé váljon, esélyegyenlőségük pedig biztosítva legyen.

Felszólítjuk a közszereplőket és mindazokat, akik befolyással vannak a közbeszédre, hogy megnyilvánulásaikból száműzzék a gyűlöletkeltést és a gyűlöletbeszédet.

Felszólítjuk a politikai élet szereplőit, hogy tevékenységükkel és megnyilvánulásaikkal támogassák a fenti célok megvalósulását.

Ezen szándéknyilatkozat aláíróiként hiszünk benne, hogy közösen, összefogással legyőzhetjük az előítéleteket, a gyűlöletet és az erőszakot; és képesek lehetünk megteremteni egy befogadóbb, békésebb, igazságosabb és élhetőbb világot mindnyájunk és az utánunk következő generációk számára.  

Budapest, 2016. április 18. 

 

 

 


Ebony Afrikai Kulturlis, Művészeti és Emberi Jogi Egyesület    Kapcsolatfelvétel a petíció szerzőjével