DEUTSCH ZSUZSA FELMONDÁSA ELLEN

TILTAKOZUNK DR. DEUTSCH ZSUZSANNA, A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓ HITKÖZSÉGEK SZÖVETSÉGE SZERETETKÓRHÁZA ORVOS-IGAZGATÓJÁNAK ELMOZDÍTÁSA ELLEN

Mint ismeretes, a MAZSIHISZ vezetése 2020. december 23-án felmondott a kezelésében lévő Szeretetkórház 40 éves munkaviszonnyal rendelkező orvosigazgatójának, dr. Deutsch Zsuzsannának.

Az időzítés önmagában is cinikus, különösen, hogy az igazgató asszony 2020 októbere óta köztudottan súlyos daganatos betegséggel küzd, amit hivatalos formában a MAZSIHISZ elnökének és ügyvezető igazgatójának tudomására is hozott. A kezelések jelenleg is tartanak, a 100%-os felgyógyulás belátható időn belüli megalapozott reményével.

Minthogy dr. Deutsch Zsuzsa akadályoztatása kezdetétől megbízott igazgató irányítja a Szeretetkórházat, ezt az embertelen, minden empátiát nélkülöző magatartást semmi nem indokolta a MAZSIHISZ döntéshozói részéről. Minden bizonnyal egy személyes hadjárat részéről van szó, amelynek első elemeként dr. Rosta Márton MAZSIHISZ vezető jogtanácsost távolították el pozíciójából 2020 áprilisában. Nevezett dr. Deutsch Zsuzsanna fia, aki szálka volt a MAZSIHISZ urainak körme alatt, minthogy nagy port felverő módon tette szóvá a pazarló, mindennemű szociális érzékenységet nélkülöző hitközségi gazdálkodást.

A MAZSIHISZ ezt a „tisztogatást” egy állítólag vallási elvek mentén, a zsidó szellemiség és emberiesség jegyében működő egyházi szervezetként bonyolította le.

Dr. Deutsch Zsuzsának mielőbbi teljes felépülést, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatójának, és az őt bábként mozgató elnöknek a humánum minimális szempontjait akceptáló, a magyar zsidóság méltó képviseletének tanúsítására alkalmas belátási képességet kívánunk!

Ugyancsak kívánjuk, hogy legyenek képesek a belőlük már régóta hiányzó önkritika gyakorlására és felháborító döntésük azonnali visszavonására!

Budapest, 2020. december 25.

Petíció aláírása

Az aláírással felhatalmazom Márton Rosta petíciókészítőt az ezen az űrlapon közölt információim átadására az ügyben illetékeseknek.







Fizetett hirdetés

3000 embernek fogjuk hirdetni ezt a petíciót.

Tudjon meg többet...