Petíció a XIX. kerületi Berzsenyi utcai gyermekrendelő ülőbútorainak megtartásáért

24099718_740168999527706_744700265_n.jpg

Mint azt kedves szülőtársaim észrevehették, az elmúlt év során felújításon esett át a Berzsenyi utcai gyermekrendelő. 3 gyerekemmel körzetileg ide tartozva azt vallom, hogy a gyógyítás nem csupán a gyógyszerek felírásából áll, hanem már a rendezett, tiszta váróhelyiségben elkezdődik, a gyermekrendelő színeiről, hangulatáról és felszereltségéről nem is beszélve.

Nem titok, hogy az önkormányzati vállalásokon túl a rendelő néhány orvosa is rengeteg időbeli és anyagi áldozatot hozott a lehető legharmonikusabb környezet kialakításáért, lakberendező segítségét is bevonva a tervekbe, kivitelezésbe. Így került sor a meglévő, fa anyagú padok felújítására is (egy részük a mellékelt képen látható).

A napokban tudomásunkra jutott, hogy az önkormányzat új, korszerű(?), műanyag, úgynevezett várótermi padsorok beszerzését tervezi, amik egy felnőtt orvosi rendelőben ugyan megállják a helyüket, ám a gyerekek, főleg a beteg, legyengült, akár lázas gyerekek sehogyan sem tudnak szüleik ölébe bújni, várakozás közben egy kupacban mesét olvasni, játszani; hideg, rideg, idegen lenne a térben.

Indokolatlan beruházásnak tartjuk, főleg, hogy a mostani, felújított padok a lehető legalkalmasabbak funkciójuk ellátására és kellemes látványt is nyújtanak. Javasoljuk, hogy a döntéshozók az új széksorok beszerzésére szánt összeget a váróterem klimatizálására fordítsák inkább, ahol nyáron szinte kibírhatatlan volt a hőség.

Kérem, támogassa aláírásával a petíciót! Köszönöm.